Megjelent WeAreGloria bemutatkozó albuma, a Timeless
2023. március 26. írta: Kultúrjunkie

Megjelent WeAreGloria bemutatkozó albuma, a Timeless

Terítéken az elidegenedés problémája és az együttműködés fontossága

gloria253.jpg

Dányi Krisztina (ex-morningdeer) 2020-ban jelentkezett új projektje első dalával: a PTS-hez Kostil Lukával közösen készített, deep fake-technológiát is felhasználó kisfilm elhozta a Magyar Klipszemle legjobb klipnek járó díját, és egy nemzetközi videókiállítás programjába is bekerült. Három EP-megjelenéssel, és egy teltházas előadással később pedig végre megérkezett WeAreGloria debüt anyaga. A Timeless egyszerre boncolgatja a teljes elidegenedés problémáját és mutat rá közösség és az együttműködés fontosságára. 

Az LP-n szereplő tíz dal közül hármat a közönség eddig csak egyszer hallhatott, méghozzá tavaly decemberben a Timeless első előadásán, a Magyar Zene Házában. A MGC egy Madonna Vogue-ja inspirálta pophimnusz; a 00N az album intrója és egyben Gloria manifesztója; az LHW pedig egy technoid szerelmeslevél, a lemezt lezáró búcsúdal. Az LHW élő felvételét már mi is megnézhetjük, ugyanis a teljes előadást rögzítették. Láng Alexandra, Vaszari Júlia és Kőrösi Máté (a Dívák című dokumentumfilm és WeAreGloria TPR című klipjének rendezője) saját, illetve a helyszín és a közönség felvételeinek felhasználásával készített videósorozatot a koncertről, amely elérhető WeAreGloria YouTube-csatornáján

Bár a dalok már korábban elkészültek, az album mégis akkor nyerte el végleges formáját, amikor Dányi Krisztina belemélyedt a közös munkába Cuhorka Emese koreográfussal és Göndör László rendezővel. A tracklist végső sorrendjét ugyanis a Timeless-előadás narratívájának megfelelően rakták össze. Krisztina számára a lemez és az előadás anyaga szorosan összefonódik, hiszen ugyanazok a dolgok inspirálták mindkettőt: a metamodernizmus, a digitális kapitalizmus árnyoldalai, az AI ipar előretörése és az a szorongás, amivel általában a jövőnkre gondolunk. 

wearegloria_timeless_lp_cover.jpg"2018-ban olvastam egy érdekes cikket Douglas Rushkoff médiateoretikus-írótól, ami nagyon jól összefoglalja ezt. Felhívja a figyelmet arra, hogy egyre kevésbé tekintünk úgy a jövőre, mint ami a jelenkori döntéseink egyenes következménye: ehelyett inkább egy előre elrendelt forgatókönyvvé vált, amit aztán passzívan megélünk. Én ezzel az egész projekttel szeretnék visszakanyarodni a személyes jelenlét és az egyéni döntések fontosságához" - magyarázza Krisztina. 

Ez a koncepció áll mind az album, mind az előadás középpontjában; hogy Gloria megmutassa, ő is egy közülünk: ugyanazokkal a problémákkal és érzésekkel küzd, mint mindannyian. Szeretne rávezetni minket arra, hogy ezen csakis mi változtathatunk - a WRD című dal például egyenesen felszólít erre. A TPR pedig azt az érzést segít feldolgozni, amit a nagyobb változások után érzünk: rendben, ismét meghaladtuk saját magunkat, és most hogyan tovább? 

A kettősség egyébként végig jellemző a Timeless-re: az LVS középpontjában az áll, hogy bár vágyunk a bensőséges kapcsolatokra, mégis rettegünk a velük járó intimitástól és sebezhetőségtől; az SVN pedig az elvárások és a valóság közötti ellentéteket feszegeti. 

És hogy miért éppen WeAreGloria-ra változott GLORIA neve? Krisztina úgy érezte, hogy az előadásokon, koncerteken megvan a lehetősége arra, hogy személyesen is interakcióba lépjen közönségével, de szeretné, hogy dalai nem közösségi élményként is azt az érzést keltsék, hogy nem vagyunk egyedül.

A Timeless már elérhető minden digitális platformon. 

Borító: Horváth Tamás 
Portré: Szombat Éva
Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6818080752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása