„Minden nap új esélyekkel ébredünk” - Interjú a Teddy Queen zenekarral
2022. november 11. írta: Talabos Dávidné Lukács Nikolett

„Minden nap új esélyekkel ébredünk” - Interjú a Teddy Queen zenekarral

tq_1-scaled.jpg

Október 23-án jelent meg a Teddy Queen „Hajnalban” című száma és ezzel egy időben a zenekar friss videóklipje, amelyet a „What’s in the box Productions” készített. A gyergyószentmiklósi zenekart 2018-ban alapították. A kezdetekben garázs rock elemekből építkező zenekar fokozatosan haladt az erdélyi fesztiválok során át egyenesen a legfontosabb magyarországi koncert helyszínekig. Első nagylemezük 2021 márciusában jelent meg „Nekem itt a helyem” címmel, amelyet idén több, mint 20 helyszínen volt lehetőségük bemutatni. A lemezbemutató turné csúcspontja a Budapest Park volt, ahol a Bagossy Brothers Company előzenekaraként állhatott színpadra a zenekar. 2022-ben már megjelent a zenekar „Oda Nem Megyek” című singleje, most ősszel pedig „Hajnalban” című számuk és legújabb klipjük. Fodor László zenekarvezetővel ennek kapcsán beszélgettünk.

Jártok vissza még Gyergyószentmiklósra?

Fodor László: Igen, ketten a zenekarból Gyergyószentmiklóson élünk, a dobosunk Péter Gellért pedig Budapesten tanul. Nagyon szeretünk itthon lenni és a környezetből inspirálódni, ezért a próbákat gyakran itthon, Gyergyószentmiklóson tartjuk.

Régi a kapcsolat a Bagossy Brothers-el?

Fodor László: Igen, nagyon rég ismerjük egymást és végig követtük az útjukat, ami igencsak inspiráló számunkra. Jó látni, hogy még mindig ugyanazok az egyszerű gyergyói emberek a hatalmas siker ellenére is és bármikor segítő kezet nyújtanak amikor kérjük. Mindemellett Bagossy Lacival vettük fel az első nagylemezünk jelentős részét, szóval ezért is külön köszönet nekik. 
tq_3-scaled.jpg

Milyen rockirányzatba sorolnátok magatokat?

Fodor László: Leginkább indie rocknak mondanánk, többnyire mi magunk is brit- és amerikai indie rock zenekarokat hallgatunk, mint a Cage The Elephant, The Wombats, Arctic Monkeys. Reméljük a későbbiekben minket is a műfaj képviselőiként említenek majd Magyarországon.

Ebben az évben hol találkozhat még veletek a közönség, illetve jövőre milyen turné helyszínek biztosak?

Fodor László: Ebben az évben már nem lesz koncertünk. Egy erdélyi mini turnéval zártuk az évet, ami nagyszerűen sikerült. Jövőre már zajlanak az egyeztetések a fesztiválok szervezőivel, egyelőre, ami biztos, hogy 2023. július 01-én a Fishing On Orfűn találkozunk. 
tq_7jpg-scaled.jpg

Miért pont október 23-án jelent meg a Hajnalban című dal és a videóklip? Szándékos volt a dátumválasztás?

Fodor László: Igazából a nagy sürgés-forgásban észre sem vettük, hogy egy nemzeti ünnepre sikerült a megjelenést időzítenünk, nincs kapcsolat a dal megjelenési dátuma és a dátum között. 

A dal központi témája az újrakezdés és a megújulás. Mesélnétek róla bővebben?

Fodor László: A dal hajnalban íródott és pont az járt a fejemben, hogy milyen érdekes, hogy minden nap új esélyekkel ébredünk, amikkel mi döntjük el, hogy élünk-e vagy sem. Mégis sokszor magunk ellen játszva úgy döntünk, hogy nem használjuk ki a lehetőségeinket, pedig azok ott rejtőznek szinte az orrunk előtt csak meg kell találnunk őket. Ez a téma járt a fejemben és a dalszöveg végül ezt foglalja össze, szóval nagyon örülök, hogy a dalon keresztül így nyomot hagyhat másokban is. 

Mik a terveitek a közeli jövőben?

Fodor László: Hamarosan jó pár új dallal fogunk dolgozni, szinte egy lemeznyi anyagunk van, ami kidolgozásra vár, szóval a mackó visszavonul a barlangjába és alkot ezen a télen. 

Mik a távlati terveitek? 

Fodor László: Szeretnénk jövő évben egy nagyobb szabású budapesti koncertet adni, az idei önálló estjeink ígéretesek voltak és reméljük, hogy egyszer egy teltházas A38 majd akár egy Budapest Park is vár ránk, ezek a nagy álmaink. 

Van olyan dal, ami már készül és beszélhettek róla? 

Fodor László: Egyelőre nem szeretnénk semmilyen poént lelőni! 

Nagyon köszönjük az interjút és nagyon sok sikert kívánunk nektek!
tq_13-scaled.jpg

A fotók Kincső Virág tulajdonát képezik. 

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4217975820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása