Új Hullám

acb Galéria 2022. január 14. – február 18.

Kiállító művészek: László von Dohnányi, Erményi Mátyás, Lakatos Gelléri Barnabás, Kiss Fruzsina, Anne Neukamp

Az acb Galéria számos új alkotót felvonultató csoportos kiállítása a legfiatalabb festőgeneráció törekvései révén próbálja a közelmúlt legújabb festészeti tendenciáit bemutatni.

Az elmúlt néhány év során a figuralitás új értelmezései kerültek a globális reflektorfénybe, a figuratív festészeti pozíciók néhány évtized után újra elemi erejű újdonságként hatottak a kortárs képzőművészetben. Napjaink figuratív festészete viszont már nem kapcsolódik feltétlenül azokhoz a technológia-tudatos fotorealista tendenciákhoz, amelyek az ezredforduló utáni festészetben vittek domináns hangot - Magyarországon is.

Az új figuralitás úgy igyekszik analizálni digitális képekkel átitatott vizuális kultúránkat, hogy közben ösztönösen, egyfajta magánmitologikus nyelvet alkotva merül alá a legfiatalabb generációk által már anyanyelvként használt jelek, szimbólumok rendszerébe. Nem meglepő, hogy a most színre lépő képzőművészek ösztönösen törekszenek az alak újrafogalmazására is, ami mindig egy történet, narratíva részévé is válik a vásznon. A személyesség, a történetmesélés, valamint az ego-, és brandközpontúság váltak korunk leghatékonyabb kommunikációs eszközeivé.

A festészet epicentrumába is visszatért a figura, korunk hibrid emberképe. Ez a visszatérés pedig különösen felerősödő impulzus a konceptuális és új absztrakt művészet kifejezetten az elszemélytelenítésre törekvő tendenciái után. Talán soha korábban nem nyúlt még szabadabban, bátrabban, görcsök és félelem nélkül egy generáció sem a figuralitáshoz, aminek fogalma viszont még soha nem volt annyira eklektikus, mint ma: egyszerre él benne a gesztusfestészet ösztönös megközelítésmódja, a popkultúra szertelensége és az absztrakt művészet tanulságainak vonzása és taszítása is.

• Erményi Mátyás (1992) játékosan figurális festményei a kelet-európai tárgykultúra és vizualitás egyéni újraértelmezésével foglalatoskodnak. Képein a velünk élő múlt fragmentumait láthatjuk gyermeki perspektívából - de nosztalgikus érzések nélkül. A művész sokszor rajzos stílusú, vonalrendszerekre épülő kompozíciói gyakran kölcsönöznek a képregények, rajzfilmek világából.
• A londoni Royal College of Artson diplomázott László von Dohnányi (1990) művészetének az újramediálás az egyik kulcsfogalma. A fiatal német festő legújabb művei a 3D modellezés digitális esztétikájából inspirálódnak, képeit í a számítógépes CGI képek, szúrós, ultraéles, szögletes formái jellemzik. Von Dohnányi összetett és csavaros figuratív festészete így reflektál korunk hipermediált digitális kultúrájára.
• Lakatos Gelléri Barnabásnak (1997) még azelőtt sikerült kialakítania védjegyének számító érzéki, egyszerre szimbolista felfogású és expresszív figuralitását, mielőtt lediplomázott volna a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Radák Eszter festőosztályában. Bár a fiatal művész leginkább a 90-es évek esztétikáját ülteti át saját bevallása szerint is a poszt-internet festészetbe, képei mégis jellemzően egy kortalan szimbólumkészlettel operálnak. A művész legfrissebb ciklusának élettel teli és színes kompozícióit mesékből, animációs filmekből, mítoszokból, vagy éppen a Bibliából ismert megszemélyesített állatok népesítik be, amiket dzsungelszerűen hálóz be a képek flórája. A fiatal festő ráadásul egyre radikálisabb, szabadabb, oldottabb gesztusfestészeti eszközökkel formálja meg alakjait legújabb vásznai az egyik legismertebb és legmeghatározóbb magyar mondát, a Csodaszarvas történetét mesélik újra.
• Kiss Fruzsina (1998) a berlini Weissensse Kunsthochschule tanulója. A művész nagyméretű vásznai mégis szokatlanul érett gesztusfesztészeti módszertanról tesznek tanúbizonyságot. Képi világuk sokszor kalligrafikus alapból indulnak ki, számos művén fontos szerepet játszanak kézírásos feljegyzései. Kiss vásznain ötvözi az automatikus írás felszabadultságát, a gesztusfestészet komplementer színekre épülő képszervezési logikájával. Művészete kortársaihoz hasonlóan sokat merít a kortárs divatból és zenéből, fő inspirációja mégis saját ösztönös festői logikája, ami számos festészeti rétegét képes kompromisszummentesen egymásba olvasztani.
• A 2020 óta a drezdai egyetemen tanító Anne Neukamp (1976) a kiállítás rangidős művésze. Neukamp enigmatikus szimbólumokra építő festményei az utóbbi években a figuratív festészet felfutásával párhuzamosan kaptak komoly nemzetközi visszhangot. Neukamp visszafogott színvilágú képeinek motívumait túlméretezi, vagy éppen túl absztrakttá redukálja, miközben ez a leképzés erősen épít a mechnaikus formákra és technológiára is. Figurativitása annyiban is különleges, hogy képi elmélkedésre is invitál, nem megfejtéseket kínál, nem definiál, hanem ösztönös asszociációkat kelt.

Térjelek

acb Attachment, 2022. január 14. -február 18.

(Térjelek) Az acb Attachmentben látható tanulmányi kiállítás – egy Visegrád Alap által támogatott kutatóprojekt első állomása – az 1968-ban kezdődött és fénykorát a hetvenes években élő hazai szimpozionmozgalom és a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában zajló művészeti tevékenység kapcsolatát igyekszik érzékeltetni. Az utóbbi években nagy figyelem fordult a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején zajló művészeti kísérletek felé. A Major Kamill, majd Lantos Ferenc kezdeményezésére indult tevékenység 1968-ban „Épületzománc Alkotótáborként” öltött formát Pauer Gyula, Gyarmathy Tihamér, Papp Oszkár részvételével. 1969-től 1972-ig a Lantos tanítványaiból szerveződött Pécsi Műhely tagjai (Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán, kezdetben Szelényi Lajos) rendszeres résztvevői voltak a bonyhádi alkotótelepnek, a névsor 1970-ben és 1972-ben pedig többek között kiegészült a geometrikus absztrakció olyan képviselőivel, mint Bak Imre, Fajó János. 

A kiállításra külön interjúvideó is készült, a kiállítás ugyanakkor a bonyhádi gyárban zajló és oda kapcsolható, nem kizárólag zománcművészeti tevékenység a korszak avantgárd platformjain való megjelenésének történetéhez is kapcsolódik.

(A két halmaz metszetét körvonalazva) A bemutatott műtárgyak alapvetően olyan, a geometrikus absztrakció jegyében született művek, amelyeket az egykori Pécsi Műhely tagjai Beke László művészettörténész 1971-es A mű=az elképzelés dokumentációja felhívására beküldtek. A magyar konceptuális művészet első gyűjteményeként számon tartott Elképzelés a művészet és az idea kapcsolatának heterogén értelmezéseire világított rá a Beke által megkeresett művészek munkái alapján a hetvenes évek elején. A pécsi csoport által elküldött anyagok a Bonyhádon végzett munkához köthető zománcművek és zománctervek szerepeltetésével a köztérről és a táji környezetről való praktikusabb, egyúttal dinamikus gondolkodás szempontját vezették be ebbe a gyűjteménybe - a modernista, különösen Vasarelyre alapozó urbanisztikai gondolatokra építve. Ebben a zománcban rejlő variabilitás és a szerialitás, de az alkalmazott művészeti jelleg is különös jelentőséggel bír. Ezt bizonyítja Lantos az Elképzelés-felhívásra beküldött levele, de ezt támasztják alá Pinczehelyi Sándor jelelmélettől megérintett, az emlékműállítás hagyományait megkérdőjelező montázsai is. Ficzek Ferenc a tér létrehozásának és érzékelésének problémáival foglalkozó, Pauer Gyula pszeudojának és Vasarely illuzórikus effektusokra építő módszerének hatását egyaránt viselő kockája is kapcsolatba hozható ezzel a gondolattal, a csatornafedelekről készült lenyomatai pedig egyértelműen a városi környezet talált tárgyaiból építkeznek. A közösen jegyzett, a bonyhádi tartózkodásokhoz szorosan kötődő, a geometrikus formákat természetes környezetükkel összekapcsoló land art akcióik ritmusa, a fákon és táji környezetben körbefutó papírszalag-elem pedig Kismányoky zománcművében köszön vissza. Mindez együtt rajzolja ki a különböző motívumok, műfajok és technikák, illetve a térről való gondolkozás eltérő formáinak összefüggéseit.

(Lengyel – magyar) A kiállítás kiegészül a közép-európai modernizmus közelmúltban felfedezett alkotói közé tartozó Krystian Burda (1935-2015) tervező és képzőművész kísérleti filmjének bemutatásával, amely 1961-ben a varsói Képzőművészeti Akadémia szobrász szakán készült. Burda – készülésekor nagy port kavart, majd hamar legendássá vált – diplomamunkája egy, a korszakban szokatlan emlékezetpolitikai és formai megoldásokat használó Chopin-emlékmű tervéhez kapcsolódott, amelyet a lengyel zeneszerző szülőházához vezető út mentén tervezett felállítani az alkotó. Az eredetileg látványtervként használt kísérleti film (kameramunka: Andrzej J. Wróblewski) váltotta ki – az emlékmű makettjét az utat körülölelő tájról készült fotográfiákkal együtt kezelte. A desztalinizáció, az „olvadás” időszaka Lengyelországban is a korábbiaknál nagyobb teret engedett az absztrakció számára, Burda nem csupán mesteréhez, a nemzetközi hírű építészhez, Oskar Hansenhez és az általa propagált „nyitott forma”- koncepcióhoz, illetve a lengyel konstruktivizmus hagyományaihoz kapcsolódott, hanem áttételesen a pécsi alkotók számára is meghatározó Vasarely művészetéhez is. Ilyen a nagyszabású, a köztéri művészet lehetőségeit a konstruktivizmus hagyományai felől újragondoló Plasztikai Formák Biennáléja Elblągban (ennek első, 1965-ös kiadásán Gyarmathy Tihamér is részt vett), a művészet, ipar és tudomány eredetileg propagandisztikus összekapcsolásának jegyében a Vegyi Üzemben megrendezett Puławy szimpozion, vagy a Wrocław’70 szimpozion. Az üzemekhez kötődő találkozók megrendezését az a politikai akarat tette lehetővé – hasonlóan Magyarországhoz –, ami a képzőművészet és a szocialista ipar egymáshoz való közelítését célozta meg, de hozzájárult a városképek háború utáni újraalkotásához is. Burda kívül maradt ezeken az eseményeken, bár a későbbiekben maga is ipari dizájnerként dolgozott, a tervezőművészetbe költöztetve szisztematikus, racionális és a modernizmus hagyományaira építő alkotómódszerét. Több mint harminc évig háztartási cikkek, zománcból készült használati tárgyak, murális művek, enteriőrök tervezőjeként működött a rybniki Vasműben, miközben töretlenül dolgozott autonóm művek, acél és zománc felhasználásával nonfiguratív táblaképek, reliefek, kisplasztikák létrehozásán a műhelyében. Az 1970-es évek kezdetétől számos murális zománcművet tervezett Szilézia-szerte Lengyelországban és az egykori Csehszlovákiában, köztük a zománc dekoratív és variációs lehetőségeit kihasználó, mára megsemmisült Diamant áruház (Wodzisław Śląski) homlokzatát.

Burda munkássága több szálon is kötődik a magyar alkotók által köztérről, tájbeavatkozásokról és folyamatművészetről, újkonstruktivizmusról, megvalósult és tervben maradt művekről alkotott gondolatokhoz a szocialista ipar társadalmi és esztétikai szándékai által meghatározott térben. 

Kiállító művészek: BAK Imre, Krystian BURDA, FICZEK Ferenc, HOPP-HALÁSZ Károly, KISMÁNYOKY Károly, PINCZEHELYI Sándor, SZIJÁRTÓ Kálmán

Köszönjük Bak Imre, Pinczehelyi Sándor, Százados László, a varsói Fundacja Polskiej Sztuki Nowoczesnej, a Galeria Sztuki Współczesnej  ̶ BWA Katowice, Małgorzata Kaźmierczak, Iwona Demko, Karina Dzieweczyńska (Centrum Sztuki Galeria EL, Elbląg) és Bernadeta Stano segítségét.

A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásán keresztül. Az alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés előmozdítása Közép-Európában.

Sajtóinformáció: Torma Tamás