A novemberi koncert alkalmával Áron András ‘Apey’ különleges, akusztikus szettel nyitotta az estét, utána pedig Abigél robbantotta fel a színpadot a Robot klubban, őrületes rákendroll hangulatban!
A december 9-i évzáró esemény főszereplője a BAAB zenekar lesz, előttük pedig a Heaven Street Sevenből is jól ismert Szűcs Krisztián szóló produkciója alapozza meg a hangulatot.
A Mertez X Robot Live ötlete már a koronavírus okozta lezárások előtt megszületett, a kényszerpihenő alatt teljesen kiforrta magát. A Robot és a Mertez Management közös célt tűzött ki maga elé: hogy teret adjanak a tehetséges, értéket képviselő, de egyelőre szűkebb körben ismert zenekaroknak. A kezdeményezés mögé olyan támogatók álltak, mint a Converse és a Hangfoglaló Program.
A koncertek minden hónap második csütörtökén vannak a Robotban. Ezeken az eseményeken a főszerepet a kisebb zenekarok kapják, előttük pedig olyan előadók nyitották idén az estéket, mint Molnár Tamás, vagy Áron András “Apey”, vagy a Supernem két jól ismert tagja, Papp Szabi és Pulius Tibi.
A sorozat a következő évben is folytatódik, és olyan arcok támogatják majd Mertez X Robot Live küldetését nyitóprodukcióként mint Beck Zoli, Pásztor Anna, vagy Mester Tamás.
Esemény
Kövesd a Mertez X Robot Live koncertsorozat oldalait a további programokért:
https://www.facebook.com/mertezrobotlive
https://www.instagram.com/mertezrobotlive/
https://tinyurl.com/mertezrobotliveSpotify
https://tinyurl.com/mertezrobotliveYT
Sajtónformáció: Horváth Luca - Mertez Management
(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)