Karácsony előtti képregényvásár a Turbinában
2021. november 24. írta: Kultúrjunkie

Karácsony előtti képregényvásár a Turbinában

hungarocomix_fb.jpg

A Magyar Képregényszövetség 2021. november 28-án, (vasárnap) 10 és 16 óra között rendezi meg karácsonyi képregényvásárát, a Hungarocomixot. A Turbina Kulturális Központban a látogatókat kerekasztal-beszélgetésekkel, kiállítással, digitális rajzolással, és természetesen vásárral várjuk.

A Hungarocomixon számos magyar alkotó és kiadó mutatkozik be újdonságaival, a már ismert szuperhősös sorozatok mellett a klasszikus képregények is beszerezhetők. Az érdeklődők többféle programon vehetnek részt, megismerkedhetnek a digitális rajzolás kihívásaival, melyet a Wacom táblagépein Pozsgay Gyula mutat be, illetve bekapcsolódhatnak a hazai kiadókat és alkotókat megszólaltató beszélgetésekbe is. A Királyok és keresztek és a Kittenberger záró kötetei mellett Pozsgay Gyula képregényével és Szép Eszter képregénykutató monográfiájával ismerkedhetnek a látogatók. A kerekasztal-beszélgetéseken olyan témákat járunk körbe, mint a papírhiány okozta képregénykiadás nehézségei, illetve szó lesz természetesen az új megjelenésekről, jövő évi tervekről is. A programot Halter András pop-up kiállítása színesíti.

Az alábbi kiadók, alkotók és terjesztők lesznek jelen a rendezvényen: Anagram Comics, Cicero, Comicsmania, Dave’s Comic Shop, Cser kiadó, Gabo, Ghyzczy Csongor, Fazekas Attila, Frike, Fumax, Helikon, Helpers Hungary, HK Comics, IllustrArt Kolozsvár, Kaméleon Komix, Képes Kiadó, Képes Krónikák, Kingpin, Kittenberger, Mayer Roland, MMR Comics, My Comic Center, Nero Blanco, Nimue, Pesti Könyv, Pilcz Roland, Roham, Spawn Hungary, Szépirodalmi Figyelő, Symposion, Vad Virágok, 5Panels.

A Hungarocomix plakátját Erhardt Domonkos készítette.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/636564941086909

Honlapunk: https://kepregenyszovetseg.hu/hungarocomix-2021/

PROGRAMOK

11:00 – 11:45 A Warhammertől nagyapámig

Pozsgay Gyula grafikus lélegzetelállítóan fantasztikus tájakat és karaktereket fest, legyen szó fantasy könyvborítókról, történelmi illusztrációról vagy M.A.G.U.S. kártyákról. Legújabb projektjében nagyapja második világháborús emlékeit dolgozza fel egy képregényben. Pozsgay Gyulát Kránicz Bence kérdezi.

11:45 – 12:30 A rajzolás elmélete

Szép Eszter képregénykutató 2020-ban jelentette meg könyvét egy rangos amerikai egyetemi kiadónál, az Ohio State University Pressnél. A könyv gondolatairól, az írás folyamatairól, a rajzolt utolsó fejezetről Mráz Istvánnal beszélget.

12:30 – 13:15 A korona „cifrázása”

Szent István fiához, Imre herceghez szóló intelmeiben megmutatja, hogy az uralkodó tudatosan építi udvartartását és államát, melyben az egyes elemek úgy kapcsolódnak össze fényesen ragyogva, mint a korona „cifrái”. Mészáros János és Németh Levente, a Királyok és Keresztek-trilógia alkotói megfogadták a bölcs király tanácsait és tégláról téglára építkeztek: első képregényükhöz mára csatlakozott egy regény, kiállítás és egy középiskolák számára kiírt pályázat. Brandépítésről és tervekről az alkotókat Mráz István kérdezi.

13:15 – 14:00 A forgatókönyvírás művészete

A Kittenberger képregénytrilógia sikerének egyik titka a tudatosan építkező forgatókönyv: fantázia és valóság egyensúlyozása, a feszültség és a könyveket átszövő motívumok. Somogyi György társírója a díjnyertes Pilátus című filmnek, és a krimitől sem riad vissza. Gregor Lillával beszélget.

14:00 – 14:45 Kiadói fejlemények, új megjelenések

Kerekasztal-beszélgetés a Kingpin, Fumax, Pesti Könyv, Képes Kiadó és a Vad Virágok kiadók vezetőivel. Moderál: Demus Zsófia

14:45 – 15:30 Elfogyott a papír? – B-tervek

Kerekasztal-beszélgetés a papírhiány okozta nehézségekről a Cicero, Képes Krónikák, Nimue és a Vad Virágok kiadók vezetőivel. Moderál: Demus Zsófia

15:30 – 16:00 Horrorportrék és művtöri

Halter András szörnyeket rajzol otthon, gyerekeket szelídít a Kisképzőben, és emellett még arra is jutott ideje, hogy új képregényt jelentessen meg a Nero Blanco kiadónál. Alvási szokásairól az alkotót Szép Eszter kérdezi.

SZERVEZÉS ÉS KONTAKT

Demus Zsófia

demus.zsofia@gmail.com

kepregenyszovetseg@gmail.com

Támogatók:

Wacom – szoftver.hu

Turbina Kulturális Központ


Sajtóinformáció: Demus Zsófia

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr2916764480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása