Legendák érkeznek a Budapest Arénába!
2021. szeptember 30. írta: Kultúrjunkie

Legendák érkeznek a Budapest Arénába!

A Scorpions bejelentette új albumát és világkörüli turnéját is

image001_1.png

LAS VEGAS-I KONCERTSOROZATTAL INDUL A TURNÉ, MAJD 6 KONCERTET ADNAK HAZÁJUKBAN, NÉMETORSZÁGBAN

A legendás rockbanda visszatér egy új albummal és egy világkörüli turnéval! 2022 februárjában a SCORPIONS megjelenteti 19. stúdióalbumát Rock Believer címmel, majd útnak indul. A járvány alatt a zenekar visszavonult szülővárosuk, Hannover stúdiójába, és új dalokon kezdett dolgozni. Klaus Meine szerint az új dalok azért olyan pörgősek és erőtől duzzadók, mint a 80 -as évekbeli albumaik, mert „úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a 80-as években.”

2022 nem csak ezért lesz különleges a zenekar számára: 50 évvel korábban, 1972. január 22-én jelent meg bemutatkozó albumuk, és kezdődött meg nemzetközi karrierjük.

A SCORPIONS Rock Believer elnevezésű világkörüli turnéját Las Vegasban kezdi, ahol a csapat a Planet Hollywood Hotelben fog fellépni március 26. és április 16. között. Ezt követően átkelnek az Atlanti-óceánon, és elindulnak Európában, ahol kilenc országban játszanak, és végül hat németországi koncerttel zárnak. "Annyi energiánk volt az album rögzítésénél, és annyira jól szórakoztunk, hogy alig várjuk már, végre újra élőben játszhassunk" - mondja Matthias Jabs és Klaus Meine: "Soha nem volt még ilyen hosszú turnészünetünk, mint a járvány idején. Ez természetesen megnövelte az étvágyunkat, így most már alig várjuk, hogy visszatérhessünk a turnéra.”

A legendás csapat visszatér Magyarországra, 2022. május 30-án adnak koncertet a Budapest Arénában!

A SCORPIONS Németország első számú bandája és az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb európai rockzenekara. A mai napig a SCORPIONS több mint 120 millió lemezt adott el, több mint 5000 koncertet játszott, számtalan díjat nyert, csillagot kapott a hollywoodi Rock Hírességek sétányán, és olyan időtlen klasszikusokat készített, mint a Rock You Like A Hurricane, a Still Loving You és a "Wind Of Change".

A budapesti koncertre jegyek október 1-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Az exkluzív elővásárlási lehetőség a hivatalos rajongói klub és a Live Nation tagok számára szeptember 30-án 10 órától él.

A legjobb koncertfelvételek meghallgathatók: https://Scorpions.lnk.to/LiveOnTour

További info:

www.the-scorpions.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu


Sajtónformáció: Márkus Éva - livenation.hu

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9616704612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása