Véget ért az idei első európai nagyfesztivál
2021. július 14. írta: Kultúrjunkie

Véget ért az idei első európai nagyfesztivál

unnamed_149.jpg

 Négy nap alatt összesen 180 ezer látogatót számlált Európa idei első nagyfesztiválja, az újvidéki EXIT. Az fesztivál elsősorban a zenéről és a buliról szólt, de nem csak erről. Az EXIT helyszíne egy 17. századi erődítmény, amely annyira messze van az általában megismert fesztiválkörnyezettől, hogy önmagában is inspirálja a rajongókat és a művészeket. Két fesztiválozás nélküli év elteltével talán nem is véletlen, hogy itt kellett újjászületnie ennek a műfajnak. 

Itt látható a fesztivál, valamivel több, mint egy percbe sűrítve:

Az EXIT, amely többszörösen elnyerte a "Legjobb Európai Nagyfesztivál" díjat, idén ünnepelte 20. évfordulóját, és az együttlét örömét, a nagy visszatérést. A rendezvények iránti igényt bizonyítja, hogy a bérletek már bő egy héttel a fesztivál kezdete előtt elfogytak és a világjárvány ellenére a bérletesek több mint 50%-a külföldről, a világ mintegy 70 országából érkezett. A szervezők nem titkolták, hogy az egész európai fesztiváliparág előtt szeretnék újranyitni a kapukat, a döntéshozók felé is jelezve, hogy van mód 2021-ben biztonságos fesztiválok lebonyolítására.

„Az idei rendezvény több volt mint egy fesztivál. Egy olyan emberekből álló „mozgalom”, akik készek mindent megtenni azért, hogy az emberi kapcsolatok a létezésünk középpontjában maradjanak” -  mondta Dusan Kovacevic, az EXIT alapítója. „Egy fesztivál annyira erős, amennyire a rajongótábora, és ez alatt a négy nap alatt talán a legszenvedélyesebb fesztiválrajongók gyűltek össze szerte Európából és azon túlról is. Azok, akik minden bizonytalanság, a lemondások és utazások PCR-tesztek és egyéb akadályok ellenére eljöttek” – tette hozzá Kovacevic.

A pandémia által okozott nehézségek, köztük a szinte nullára csökkent európai zenekari turnék és néhány fájó utolsó pillanatos lemondás ellenére az EXIT veretes névsort pakolt a színpadokra. A négy nap alatt David Guetta, a Sabaton, Charlotte de Witte, Nina Kraviz, Paul Kalkbrenner, Solomun, Amelie Lens, Maceo Plex, Robin Schulz, a Laibach, Asaf Avidan, Satori, Meduza, Paul van Dyk, DJ Topic, Artbat, Sheck Wes és még több száz egyéb előadó lépett fel. Sokan közülük másfél-két év kihagyás után, ebből adódóan pedig hatalmas energiákat mozgósítva a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

Az esemény programjainak leszervezése mellett a 2021-es év legnagyobb kihívását a Covid miatt folyamatosan változó előírások jelentették. Az EXIT szorosan együttműködött a szerb hatóságokkal és egészségügyi szervezetekkel, hogy olyan protokollt hozzanak létre, amely jogilag is elfogadható és a látogatók számára is követhető. A látogatók vagy védettségi bizonyítvánnyal (oltás vagy egy korábbi fertőzésből származó antigének), vagy a fesztivál kapujában lévő tesztzónában végzett negatív teszttel léphettek be a rendezvényre. A "Safe Events Serbia" biztonsági protokollt a legújabb tudományos kutatásokkal összhangban azért hozták létre, hogy a szerbiai nyári fesztiválok az ország legbiztonságosabb gyülekezőhelyei legyenek. Az első statisztikák pontosan ezt mutatják, hiszen a fesztivál belépést megelőző tesztzónájában végzett mintegy 14 000 tesztből kevesebb mint egy tucat pozitív eset fordult elő.

Az idei EXIT záró estéjét két lenyűgöző fellépés jellemezte. David Guetta a nagyszínpad fő fellépője egy emlékezetes, legnagyobb slágereivel átszőtt future rave szettet adott elő, amely közben szimplán csak úgy jellemezte az EXITet, mint “a planéta legjobb helyét”. Az elektronikus zenei körökben ikonikus helyszínnek számító Dance Aréna és az egész fesztivál programjának zárásaként pedig Solomun egy hajnali 5-kor induló és délelőtt 10 óráig tartó szettel búcsúztatta a fesztivált.

Sajtóinformáció: Presspresso

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1516639708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása