Plusz egy nap ráadást kapott a SZIN!
2021. június 17. írta: Kultúrjunkie

Plusz egy nap ráadást kapott a SZIN!

unnamed_57.png

A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még van a tarsolyban. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi Partfürdőn.

unnamed_146.jpg
Nem emelnek jegyárat, egy nappal hosszabb, azaz ötnapos lesz a fesztivál és minden idők legtöbb hazai fellépőjét vonultatják fel – ezt ígéri a hazai fesztiválpaletta hagyományosan nyárzáró bulija, a SZIN. „Most mintegy 100 zenekart és előadót jelentünk be, köztük a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Tankcsapda, a Wellhello, Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, az Irie Maffia, és jön a Carson Coma és a Csaknekedkislány is” – sorolja Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a fellépőket. A legerősebb hazai felhozatalban lesz Zenevonat Szuperkoncert, az LGT sztárjaival, a hazai szcéna legjobbjai és megannyi feltörekvő tehetség a korosztályok széles skálájának igényét kielégítve – teszi hozzá a főszervező. „Olyan koncertfolyamot állítottunk össze, amivel meg szeretnénk köszönni a közönségünk eddigi türelmét, emlékezetessé tenni a nyár utolsó pillanatait és nem utolsó sorban minél több magyar zenekarnak lehetőséget adni, hogy a hosszú kihagyás után végre színpadra állhassanak” – zárja a bejelentést Kolonics, hozzátéve, hogy hamarosan csatlakozik jónéhány hazai fellépő a mostani sorhoz.

Az idén ötnapos bérletet a fesztivál weboldalán, a www.szin.org oldalon, a tavalyi áron, azaz 23.990 Ft-ért lehet megvásárolni.

 Forrás: Szegedi Ifjúsági Napok

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6116596178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása