Wunderlich József az őrület határait feszegeti új klipjében
2021. június 11. írta: Kultúrjunkie

Wunderlich József az őrület határait feszegeti új klipjében

unnamed_144.jpg

Megjelent Wunderlich József, a Vígszínház színművészének legújabb klipje a SKIZó című szólóalbumáról, melyben bemutatja, hogy sokszor milyen vékony vonal választja el a valóságot a tébolytól. Az Üsd be a GPS-embe elnevezésű dalhoz készült videóban felesége, Bach Kata és több közismert színészkollégája is felbukkan mellette.

Az Üsd be a GPS-embe a 2020 őszén megjelent nagylemezének egyik legkedveltebb szerzeménye, ezért József ezúttal egy sokkal komplexebb zenés filmet álmodott meg, amelynek képi világa tökéletesen tükrözi a dalszöveget. A Vígszínház színésze a saját különcségét is belefogalmazta a képkockákba, hiszen gyakran érezte azt, hogy kilóg a sorból. Ő azonban kívülállóságát az alkotásba fordította.

József ebben a dalban tulajdonképpen arra keresi a választ, hol húzódhat a határ művészet és téboly, mániákus művész és tébolyult között. „Ezek a vonalak sokszor elmosódnak, hiszen a művészet gyakran keresi, feszegeti önmaga határait. A dalszövegnek ezt a furcsa hangulatát szerettem volna erősíteni a képi világgal is.” A színész-énekes által megformált őrült személy pillanatai, érzelmei mély nyomot hagynak mindenkiben, a rendkívül szuggesztív képkockák szó szerint arra késztetik a nézőt, hogy megpróbálják maguk is megfejteni József kérdéseit.

Az Üsd a GPS-embe azt is feszegeti, vajon lehet-e társa egy különc embernek, ha igen, kinek a feladata megérteni őt? Ezt a kérdést segít körbejárni a klipben – többek között - József felesége, Bach Kata, aki úgyszintén a Vígszínház társulatának tagja. A színésznő a főhős barátnőjének képében jelenik meg, míg a Psota Irén- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, Takács Kati az édesanyát alakítja. Felbukkan a klipben nővér szerepében Waskovics Andrea is, akivel József A nagy Gatsby című nagysikerű előadásban szerelmespárt játszik. A Pál Utcai Fiúk Kolnayja, Tóth András egy régi barátot kelt életre, míg a televíziós sorozatokból ismert Kurely Lászlót ügyvédként láthatjuk a videóban.

Az Üsd be a GPS-embe szövegét és zenéjét Wunderlich József jegyzi, a klipet pedig Vadas Géza operatőr, vágó, colorist közreműködésével forgatta le.

Wunderlich József a Vígszínház fiatal színésze, A Pál utcai fiúk népszerű darabjában Bokát, A nagy Gatsbyben pedig a címszereplőt alakítja. A Vígszínházhoz 2015-ben csatlakozott, 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is, 2017-ben Soós Imre-díjat kapott. 2020 szeptemberében jelent meg Wunderlich József első önálló lemeze, a SKIZó, melyen a Vígszínház színésze 14 dalon keresztül 14 különböző lelkiállapotát mutatja be. A számokat nem csak stílusban, hanem a témákat illetően is a sokszínűség jellemzi, a szerelem, önmagunk megtalálása, az apaság, a halál, vagy a káoszban való rend megtalálásának kérdése is felbukkan a számokban.

 Forrás: BJ's Management

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7316589136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása