„Korhatár nélkül” - Beszélgetés Sautek Dórával és Szanyi Tamással
2021. május 15. írta: Talabos Dávidné

„Korhatár nélkül” - Beszélgetés Sautek Dórával és Szanyi Tamással

korhatar_nelkul_juhasz_eva.jpg

A balett egy különleges műfaj. Kortalan és határtalan, mint maga az idő. Sokaknak teljesen idegen, sokaknak azonban az életük része, mint maga a levegő. Ilyen Sautek Dóra és Szanyi Tamás is, a Budapesti Operettszínház fiatal és nagyon tehetséges művészei, akik a „Korhatár nélkül” című online előadás előtt, a „Hegedűs a háztetőn” című előadás próbái között is időt szakítottak ránk.

Az előadás most hétvégén online tekinthető meg, amelyre reméljük ezzel a beszélgetéssel kedvet csinálunk mindenkinek.

Hogyan kezdődött? Mikor jött az életetekbe a balett?

Szanyi Tamás: Már 10 éves koromban jártam tánc előkészítőre ahol az oktató tanárnőm felismerte a tánc iránti érdeklődésemet és hozzáállásomat és ajánlotta hogy jelentkezzek a Magyar Táncművészeti Főiskolára ahol egy sikeres felvételi után több év kemény munkájával sikerült elvégeznem azt balettművész szakon. Az iskola után közvetlenül a Győri Balett társulatához szerződtem, ahol több éven keresztül rengeteg szerepben és helyszínen léphettem fel. Ezt követően kerültem a Budapesti Operettszínházba ahol szintén remek lehetőségeket kapva sok fellépéssel gazdagodva mehetek színpadra nap mint nap.

Sautek Dóra: Már egészen kiskoromban érdekelt a mozgás, ezért a tánc mindig jelen volt az életemben. A balett ezt követően szenvedéllyé vált és én tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A Magyar Táncművészeti Egyetemen végeztem, ezt követően kerültem az Operettszínházhoz.

Mit gondoltok, hogy hogyan lehetne ezt a műfajt még jobban megismertetni a mai generációval? Miért szerethető a balett?

Szanyi Tamás: Sajnos ez a műfaj napjainkban nem népszerű sokaknál, emlékszem kisebb koromban is furcsának tartották, hogy fiúként balettozom, de nem foglalkoztam vele, mert számomra elég érdekes és újszerű dolog volt ami egyszerre munka hobbi és rendkívül izgalmas is. Azt gondolom, hogy a klasszikus darabok átdolgozásával, a modern elemek alkalmazásával vonzóvá lehet tenni a fiatalok számára, a klasszikus értékeket meghagyva átvinni a modern korba ezeket a műveket.

Sautek Dóra: Én is azt tapasztalom, hogy sokan egy „sznob” műfajnak gondolják ezt, már sokaknak a színház klasszikus darabjai, mint az operett, például a Csárdáskirálynő is idegen, sok ilyen darab csak rétegeket vonz, de ahogy Tamás is mondta, ez lehet az irány a balett megismertetéséhez.

Milyenek a mindennapok? A tánc tényleg annyi odafigyelést és precizitást igényel, mint ahogy azt külső szemlélőként gondoljuk?

Sautek Dóra: Ez a műfaj nagyon kötött, az iskolában nekünk nagyon fegyelmezettnek kellett lennünk, amikor a próbákon, órákon voltunk csak erre lehetett figyelni. A balett nagy akaraterőt és kitartást is igényel, ezért aki később más pályára megy, azt gondolom, hogy akkor is visszaköszön majd az életében az a precizitás és odafigyelés, amit itt megtanul. Ez a mindennapjainkban ma is megvan, mindent ugyanilyen fegyelmezetten, odafigyelve kell tennünk. Az embernek talán az a legnehezebb, hogy kikapcsoljon este, mert tudja, hogy reggel ugyanazt kell nyújtania nemcsak maga, hanem a partnere, partnerei miatt is. Ha fáradtak, szétszórtak vagyunk az nemcsak a minőség rovására megy, hanem sérülést is okozhatunk egymásnak, amit természetesen nem szeretnénk. Ez egy külön világ, az én párom nem táncos, ezért neki például ezt nehéz volt megszoknia, hogy nekem este előadásom van, ezért nem tudok korán felkelni, de megoldottuk ezt.

Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számotokra?

Szanyi Tamás: Mindegyik szerep és előadás egy nagy kihívás, mindegyik másért érdekes, nehéz, de pontosan ettől szép, mert az ember újra és újra megméretteti magát.

A hétvégén különleges előadássorozattal készültök az érdeklődőknek, hiszen 2021. május 14-én péntektől tekinthető meg a „Korhatár nélkül” című sorozat. Mesélnétek erről?

Sautek Dóra: Ebben a műsorban több mindent akartunk megmutatni. Az első felvonásban a táncunk (Hacsaturján: Kardtánc) nagyon dinamikus és gyors, nagyon sok mozgás van benne. Igazi kihívás volt, mert a Kardtánc, amiben együtt táncolunk nem veszélytelen. A koreográfia Apáti Bence és Lénárt Gábor készítette. Az egész darabban nagyon sokunknak kiválóan eltalálták a szerepét, meglátták azt, hogy kinek mi állna jól.

Szanyi Tamás: Pontosan, nemcsak a táncra kellett figyelnem, hanem a kellékekkel való technikai elemekre, és nem utolsó sorban egymásra is, hiszen ezek rendkívül veszélyesek tudnak lenni ha nincs meg a megfelelő fókusz. Nagyon nehéz ilyenkor az egyensúlyt megtartani, rendkívüli koncentrációt igényel.

Sautek Dóra: A második felvonás nagyon érdekes, mert ez Felix Mendelssohn-Bartholdy klasszicista stílusban íródott szimfóniájára készült, ez egy érdekes kavalkád.

Nagyon köszönöm az interjút nektek, nagyon sok sikert kívánunk ehhez az előadáshoz is és a további munkásságotokhoz is!

Az online előadásról bővebben itt olvashattok:

http://www.operett.hu/index.php?inc=repertoar_mutat&rId=301&evadId=16

Jegyek az alábbi linken vásárolhatóak:

http://www.operett.hu/index.php?inc=musor&menuId=19

 Nyitókép: Juhász Éva

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr2016560816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.05.16. 09:19:19

Engem a balett sose fogott meg, de értékelem, hogy saját maguk teszik magasra lécet.

Talabos Dávidné 2021.05.17. 14:13:17

@gigabursch: Nagyon, nagyon kedves és hihetetlen kitartású emberek!:)
süti beállítások módosítása