Hét napon keresztül két moziteremben nézhetjük a legjobb skandináv filmeket
2020. október 09. írta: Kultúrjunkie

Hét napon keresztül két moziteremben nézhetjük a legjobb skandináv filmeket

7. Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában!

120932865_2807567082796339_4390329849504915691_o.jpg

Október 22-28. között 7. alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált az Art+ Cinemában (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.). A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek és közönségtalálkozók színesítik.

Budapesten először a Skandináv Filmfesztiválon mutatják be Roy Andersson Ezüst Oroszlán-díjas fekete komédiáját, a Történetek a végtelenségről című filmet. A kultrendező Andersson új alkotásának ezúttal is Pálos Gergely volt az operatőre, akitől egy közönségtalálkozó keretében lehet kérdezni a filmről a 24-i, szombat esti vetítést követően.

Szintén premier előtt lesz látható a Jonas Gardell bestselleréből készült Egy humorista élete. A svéd alkotás megkapó felnövéstörténet, s a tinédzser kor buktatói mellett a hetvenes évek svéd kultúráját is bemutatja.

Különlegesnek ígérkezik A fagy előtt című dán történelmi dráma, amely az 1850-es évek vidéki Dániájában játszódik és egy öreg gazdáról és családjáról szól, akiket a tél beálltával az éhínség fenyeget. Szintén történelmi darab a norvég A király választása, amely 1940-ben játszódik, amikor a német fegyveres erők megszállják Norvégiát, és ultimátumot adnak a királynak: vagy megadja magát, vagy meghal. Egy másik norvég történelmi film, A tizenkettedik férfi a nácik elől menekülő norvég háborús hős, Jan Baalsrud elképesztő történetét meséli el. 1943-ban tizenkét norvég ellenállót fognak el a nácik egy honfitársuk árulását követően, s mindössze Baalstrud menekül el, aki a nácik után a zord északi téllel csap össze.

A svéd Aniara Harry Martinson Nobel-díjas svéd szerző tudományos-fantasztikus verses eposzának filmes adaptációja. Miután a Föld lakhatatlanná válik, az embereket átköltöztetik új hazájukba, a Marsra.

A dán Botok és kövek két fiatal, határokat feszegető barátságáról szól; a The Returnben pedig két örökbefogadott felnőttként visszatér Koreába, ahol más, örökbefogadott sorstársaikkal találkoznak. A Sune vs. Sune című svéd családi vígjáték pedig egy negyedikes fiú iskolai nehézségeiről szól.

A fesztiválon ismét műsoron lesz a Daniel című, megtörtént eseményeket feldolgozó dráma, amely Daniel Rye fotóriporterről szól, akit 398 napig tartott fogva az Iszlám Állam Szíriában. A film 28-án, szerdán 18:00 órakor kezdődő vetítése igazi különlegesség lesz: a vetítést követően Al Ghaoui Hesna, külpolitikai újságíró beszél a filmről és a haditudósítói munka veszélyeiről.

A 7. Skandináv Filmfesztivál programjában kiváló dokumentumfilmek is szerepelnek. Közülük az egyik legizgalmasabbnak minden bizonnyal a Grönlandról és az inuit őslakosok kultúrájáról szóló The Raven and the Seagull című dán darab; a The Man Who Played with Fire című svéd dokumentumfilm pedig a világhírű író, Stieg Larson örökségét és életművét mutatja be, aki a Millenium-trilógia révén vált nemzetközi sztárszerzővé.

A Best of összeállításban többek között olyan korábbi skandináv sikerfilmekkel találkozhat a közönség, mint Thomas Vinterberg A kommuna című dán filmje; az izlandi fekete komédia, A fa alatt; a többszörös díjnyertes dán thriller, az Oscar-nevezett A bűnös. Újra látható lesz Hans Petter Moland svéd fekete komédiája Az eltűnés sorrendjében; és a rendező Ezüst Medve-díjas rendezése, a Lótolvajok; a kultrendező Anders Thomas Jensen dán fekete komédiája, a Férfiak és csirkék; és a nemzetközi bestsellerből készült, kétszeres Oscar-jelölt Az ember, akit Ovénak hívnak.

A fesztivál együttműködő partnerei a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség, a Svéd Filmintézet, a Norvég Filmintézet, a Dán Filmintézet és a Skandináv Ház.

A fesztivál filmjei eredeti nyelven, magyar és/vagy angol felirattal láthatók.

Az 7. Skandináv Filmfesztivál Facebook oldala itt érhető el.

A jegyértékesítés 2020. október 7-én kezdődik az Art+ Cinema mozipénztárában, október 16-tól pedig a www.artpluszcinema.hu weboldalon keresztül online is lehetséges a jegyvásárlás. A jegyárak a Lugosi terem előadásaira egységesen 900 forintba, a Kertész terem vetítéseire 600 forintba kerülnek.

7. Skandináv Filmfesztivál

Részletes program

OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK 

Lugosi terem

16:00 Férfiak és csirkék
18:00 Történetek a végtelenségről
20:15 Aniara

Kertész terem

15:45 The Return
20:30 A tizenkettedik férfi

OKTÓBER 23., PÉNTEK

Lugosi terem

16:00 Utoya, július 22.
18:00 A fagy előtt
20:15 Egy humorista élete

Kertész terem

15:45 Tongue Cutters
18:15 A bűnös
20:30 Botok és kövek

OKT.ÓBER 24., SZOMBAT 

Lugosi terem

16:00 Családi karácsony
18:00 Aniara
20:15 Történetek a végtelenségről

Kertész terem

15:45 The Raven and the Seagull
18:15 A fa alatt
20:30 Sune vs. Sune

OKTÓBER 25., VASÁRNAP

Lugosi terem

16:00 Az élet napos oldala
18:00 Egy humorista élete
20:15 A király választása

Kertész terem

15:45 Sune vs. Sune
18:15 Az eltűnés sorrendjében
20:30 The Return

OKTÓBER 26., HÉTFŐ 

Lugosi terem

16:00 A kommuna
18:00 Botok és kövek
20:15 Történetek a végtelenségről

Kertész terem

15:45 A tizenkettedik férfi
18:15 Amundsen
20:30 A fagy előtt

 OKTÓBER 27., KEDD

Lugosi terem

16:00 Tejháború
18:00 The Man Who Played with Fire
20:15 Egy humorista élete

Kertész terem

15:45 Sune vs. Sune
18:15 Lótolvajok
20:30 The Raven and the Seagull

OKTÓBER 28., SZERDA

Lugosi terem

16:00 Góliát
18:00 Daniel

Kertész terem

15:45 A király választása
18:15 Az ember, akit Ovénak hívnak
20:30 The Man Who Played with Fire 

A műsorváltozás lehetősége fennáll!

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6416233588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása