Negyedik alkalommal rendezték meg a Bacardí Legacy Cocktail Competitiont Magyarországon
2020. február 17. írta: Kultúrjunkie

Negyedik alkalommal rendezték meg a Bacardí Legacy Cocktail Competitiont Magyarországon

bacardilegacy-323.jpg

Idén negyedik alkalommal került sor a Bacardí Legacy Cocktail Competition megrendezésére Magyarországon. Az idei azért is volt különleges alkalom, mert ebben az évben először nemcsak a legjobb magyar bárok mixerei mérkőztek meg egymással a továbbjutásért, hanem Lettország, Livánia és Románia három-három legjobb bartendere közül is itt választotta ki a zsűri a győzteseket egy regionális verseny keretében. bacardilegacy-155.jpg

A verseny tétje óriási, hiszen a Miamiban rendezett világdöntőn legjobbnak választott koktél helyet kap a nagy Bacardí klasszikusok között, és elkészítője is világhírnévre tehet szert. A világdöntőn 53 ország legjobb bártenderei versenyeznek majd egymással.

A koktélok lehetséges összetevőire -sőt azok számára is!-, és elnevezésére szigorú szabályok vonatkoznak, de persze nem annyira szigorúak, hogy ne hagynának bőségesen teret a kreativitás és az egyéni ízlés kibontakozásának.

A Bacardí Legacy rumok sugallta fülledt hangulathoz a döntőnek helyet adó Twentysix, Budapest legújabb belvárosi oázisa tökéletesen illeszkedett. A zsűri tagjai a szakma elismert képviselői voltak:

Balázs Molnár – Pink Pony Club

Dinos Constantinides – Lost + Found Drinkery (Nicosia, Cyprus)

Chelsie Bailey – Happines Forgets (London, UK)

Dickie Cullimore – Global Bacardi Brand Ambassador

„A Bacardí egy több, mint 150 éves múltra visszatekintő márka, a nevéhez pedig olyan híres és közkedvelt koktélok kapcsolódnak, mint a mojito vagy a daiquiri, a verseny célja, hogy ezt az örökséget és a megújulást összekapcsolva olyan új Bacardí Legacy koktélok szülessenek, melyek idővel akár ugyanilyen ismerté és népszerűvé. A Miami döntőn már a a legjobb nyolcba versenyző vagyis a Top Ocho nemzetközi karrierje is semmi máshoz nem hasonlítható lökést kap a világhír felé, a győztes kiemelkedő szakmai elismertségre tehet szert” - mondta Csabai Tünde, a Bacardí hazai brand managere.

 A Bacardí nemzetközi márkanagykövete, az új-zélandi, de Londonban élő Dickie Cullimore elmondta, hogy már második alkalommal látogatott el Budapestre a verseny kapcsán és hogy mennyire pezsgőnek találja az itteni életet a gyönyörű bárokkal, izgalmas koktélokkal és tehetséges mixerekkel. „Amikor zsűrizünk, az ital és a készítője ugyanolyan fontossággal esik számításra. Az italnak egyszerre kell megismételhetőnek és egyedinek lennie. Megismételhetőnek, mert ha ez a koktél lesz a végső győztes, akkor onnantól világszerte bekerül a Bacardíval dolgozó bárok kínálatába és persze izgalmasnak és eredetinek. A rum a vezető színész ebben a koktélospohárnyi színházban, de ugyanilyen fontos a bartender személyisége is. Ha beülsz egy bárba egy italra és megkóstolsz néhány koktélt, arról fogsz mesélni a barátaidnak, amelyik megérintett valamilyen módon. Az összetevők, az íz, a történet, amit a bartender elmesélt hozzá, a bár atmoszférája - ezek mind együtt hozzák létre a tökéletes Legacy koktélt.”

A budapesti bárélet legkiválóbbjai közül Steier Máté – Boutiq’Bar, Varsányi Ferenc – Hotsy Totsy Budapest és Tüdős Máté – Société Bar indultak, győztesnek a zsűri Steier Mátét és BONITA nevű koktélját választotta.

„Az inspiráció a koktél nevét is adó szépség volt, ami a világot mozgatja, a játékosságot pedig a Bacardí Do What Moves You kampányának hatására vittem bele. Egy szép italt szerettem volna készíteni: az alapja Bacardí Legacy Carta Blanca, pici limelé, vaníliaszirup, baracklikőr, friss bazsalikom és abszint-mosás a poháron. Fontos volt számomra, hogy csak önmagamat adjam ezen a versenyen, a Bonita 100%-osan én vagyok.”- mutattta be a győztes koktélt Steier Máté, a versenyről pedig ezt mondta: „A Bacardí Legacy verseny azért is kiemelkedően fontos számomra, mert ez volt az első olyan élményem még bártender-tanoncként, ahol teljesen magával ragadott ez a világ. Az örökség a bárunk szempontjából is fontos, eddig minden Bacardí Legacy Competition-on képviseltette magát a Boutique Bár, mindig jó eredményekkel, de most először nekem sikerült nyernem, így ez a győzelem sokkal többet jelent számomra, mintha bármilyen más versenyen értem volna el. A döntőre optimistán készülök, óriási dolog lenne már a legjobb 8-ba is bejutni, a célom persze az, hogy megrengessem a világot ott Miamiban, remélem sikerülni fog.”


Forrás: Sajtóanyag 

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8415479086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása