Sorsszerűség és elengedés Görög Zita főszereplésével
2020. január 30. írta: Kultúrjunkie

Sorsszerűség és elengedés Görög Zita főszereplésével

Megjelent a Zanzibar legújabb dala

zanzibar.jpg

A mérgező emberi kapcsolatok elengedéséről szól a 21 éves Zanzibar legújabb dala, amely már a zenekar egy érettebb, komolyabb arcát hivatott bemutatni.  

Az Eltévedtél című dal egy mindenki számára ismerős helyzetet és érzést elevenít fel: azt, amikor már nem érdemes több energiát fektetni egy kapcsolatba, mert csak elmérgesedik a helyzet. Egy ilyen döntést mindig nehéz meghozni, legyen szó barátságról vagy akár párkapcsolatról, de van egy pont, ahonnan nincs tovább - ennek felismerésére és a folyamatot követő megnyugvásra fut ki a dal. 

A zenekar történetében először fordul elő, hogy a dal szövegileg és zenei alapját tekintve is teljes mértékben az énekesnő, Terecskei Rita szerzeménye: “Hosszú út áll mögöttünk, ahogy a régi rajongóink, úgy mi is felnőttünk, mindeközben pedig sikerült egy fiatalabb közönséggel is megtalálni a hangot, akik szívesen járnak a koncertjeinkre. A szövegeket és a zenénket is ez a kettősség jellemzi, ez a dal is egy mélyebb, elgondolkodtatóbb témát dolgoz fel, egy kicsit maibb, korszerűbb hangzásvilággal. Persze ez nem azt jelenti, hogy átváltunk valami nyugisabb vonalra, az egyedi Zanzibar stílus megmarad, de a megszólalás kicsit frissebb lesz” - mondta el a frontember, hozzátéve, hogy az Eltévedtél nagyon rövid idő alatt, egy reggeli kávézás alatt született.

zanzibar_eltevedtel_werk1.jpg

A most megjelent klip egy párkapcsolati helyzetet mutat be dinamikus vágásokkal és különleges kamera-mozgásokkal. A kétszereplős történetben több szimbolikus elem, így például a budapesti Szabadság-szobor vagy a felsőbb erőt megjelenítő, szinte láthatatlan kéz is megjelenik. A Mihaszna Filmmel készített videó egyik főszereplője Görög Zita, aki régóta figyelemmel kíséri a zenekar munkásságát.

„A Zanzibar zenéje számomra is megkerülhetetlen volt, mindig is szeretettem a stílusukat, Rita személyiségéről és pozitivitásáról nem is beszélve. Nagy örömmel vállaltam el, hogy részt veszek a klipben, és nem is csalódtam: az egy napos forgatás minden pillanatát élveztem, a profi csapatnak köszönhetően pedig úgy hoztuk ki a maximumot a lehetőségekből, hogy közben végig megmaradt a felszabadult, jó hangulat a téma komolysága ellenére is” – mesélte Görög Zita. „Így 40 évesen már igazi szakértője vagyok az elengedésnek, és bár lelkileg egyre nehezebb eljutni erre a pontra, a cselekvés és megkönnyebbülés sokkal gyorsabban jön. Azt hiszem ez az egyetlen olyan pont az életünkben ahol a negatív és pozitív érzések egyszerre jelennek meg, ahogy az a videóban is látszik. És talán a mérgező kapcsolatok lezárása felkészít minket arra, hogy kezelni tudjuk a jó változásokat is – esetemben például azt, amikor a gyerekeimet kell majd elengednem. Szerencsére, erre még néhány évig nem kell gondolnom.”


Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9515446670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása