Már most teljes a VOLT Nagyszínpadának programja
2020. január 27. írta: Kultúrjunkie

Már most teljes a VOLT Nagyszínpadának programja

Sopronba igazolt a My Chemical Romance, a Bring me the Horizon és az Offspring

unnamed_1_45.jpg

Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban - a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamint a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével - öt hónappal a fesztivál előtt – elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.

2013-as feloszlásuk után - a rajongók nagy örömére – 2019. decemberében újra összeállt a 21. század első évtizedének egyik legsikeresebb bandája, a My Chemical Romance. Idén pedig már turnéra is indulnak, hogy Ausztrália, Új-Zéland, Japán és az Egyesült Királyság koncerthelyei mellett, a soproni VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadán is megörvendeztessék a fanokat. A VOLT előtt 10 nappal Londonban indul a turné két stadionkoncerttel, melyekre 20 perc alatt kelt el az összes jegy. Az európai aréna és fesztiválkoncertek sorában itthon a Telekom VOLT fesztiválon lép fel a tavaly új lemezt megjelentető Bring Me The Horizon. Szintén a VOLTon köszönthetjük idén a modern amerikai punk rock alapvetését, Dexter Holland csapatát, a The Offspringet.

A Telekom VOLT, a változatos zenei kínálata mellett, arról is híres, hogy itt lép föl a legtöbb hazai előadó, közülük idén a Telekom Nagyszínpad vendége lesz a Tankcsapda, akik mindössze 11 koncertet vállalnak idén idehaza, a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a 15. születésnapját ünneplő Irie Maffia valamint az AWS és a Supernem.

Ezzel tehát elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, melyben - a korábbi bejelentés szerint – ott lesz Lenny Kravitz, Marshmello, a The Pretty Reckless és Yungblud is.

Kedvezményes diákbérletek még kaphatók.

My Chemical Romance 


Bring Me The Horizon
 


The Offspring 

Sajtóinformáció: VOLT Sajtóiroda

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4615430668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása