Ezután a klip után garantáltan Erdély lesz a következő úticélod!
2019. december 10. írta: Kultúrjunkie

Ezután a klip után garantáltan Erdély lesz a következő úticélod!

Csodálatos helyszínekre repít minket a yesyes és a YellLow új klipje!

yesyes.png

A yesyes zenekar körülbelül 3 éve robbant be a köztudatba, a Los Angeles-i TrapNation csatornán is megjelent I Let You Run Away című dalukkal, és azóta is számos sikert értek el a fiúk. Mostani klipjük a bukaresti YellLow zenekarral írt közös számukhoz, a Sun Goes Down-hoz készült, és olyan csodálatos erdélyi tájak tárulkoznak benne elénk, mint a Madarasi Hargita, Varság, Gyímes, és a Zetelaki víztározó.

„A két zenekart közel 1000 kilométer választja el egymástól, ezért egy olyan koncepciót kellett megvalósítanunk, amelyben ők nem szerepelnek. A dal egy plátói szerelmet mutat be, és miután kitaláltuk a forgatási helyszíneket, a környezeti adottságok miatt próbáltuk ezt a vizuális megjelenésben kibontakoztatni, a dal hangulatát átadni a lélegzetelállító tájképekkel. A klip szereplői, Berkeczi Emőke és Kövecsi Tamás a történet kedvéért még az 5 fokos vízbe is besétáltak a klip végén” - mesélte Tornai Isti, a klip rendezője.

A két zenekar az NKA támogatásával közös turnéra is megy 2020 tavaszán, érintve olyan állomásokat, mint Budapest, Bukarest, Kézdivásárhely, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Kolozsvár.

 

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8415346982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása