Íme 5 extrém ízű üdítő a világból
2019. október 16. írta: Kultúrjunkie

Íme 5 extrém ízű üdítő a világból

Az egyiket pedig már Magyarországon is megkóstolhatod!

147676_00_2x.jpg

A világ TOP 5 legfurcsább üdítője

Ahány nemzet, annyi íz, és a másik nemzet ételei és italai sok esetben furcsák lehetnek a mi ízlésünknek. Persze ugyanez fordítva is igaz, legyen szó a túró rudiról, a kedvenc magyar gyomorkeserűről, vagy akár a pacal pörköltről. Napjainkban az üdítőitalok szinte minden háztartásban megtalálhatók, de még mindig töretlen népszerűségnek örvend itthon a kóla, ami tavaly a magyar szénsavas üdítőforgalom 60 százalékát tette ki. Pedig érdemes körülnézni, hogy milyen érdekes, sokszor furcsa, de nagyon finom üdítők léteznek már külföldön, ráadásul az egyik mostantól hazánkban is elérhető lesz.

Kimchi SODA, a japánok kedvenc itala

Japánban népszerű az érdekes csomagolással és még érdekesebb ízesítésekkel piacra dobott szénsavas üdítő, ami rágógumi, curry, vagy akár wasabi ízesítésben is kapható. Az alkoholmentes ital az ázsiai szigetországban igencsak nagy népszerűségnek örvend, és a beszámolók alapján a valóságban jobb íze van, mint ahogyan hangzik.

Milkis, ami még Pókembernek is bejön

A Dél-Koreában 30 éve töretlen népszerűségnek örvendő joghurt ízesítésű tejes üdítőital ma már Ázsia nagy részét meghódította és Oroszországban is óriási kultusza van. Sokak szerint olyan az íze, mintha Sprite-ot öntenénk össze joghurttal. Nemrég az Avengers sztárjai is megkóstolták és a Pókembert játszó Tom Holland kimondottan odavolt az érdekes nedűért. Aki pedig szívesen megkóstolná, annak már nem kell ezért Dél-Koreáig utazni, hiszen mostantól a hazai élelmiszerboltok polcain is megtalálható lesz a Milkis natúr, epres és barackos változatban.  

fantastic_feel2-1.jpg

Na, de milyen is a Milkis?

Sokak szerint a Milkis olyan, mintha egy Sprite-ot és egy joghurtot összekevertek volna. Bár első ránézésre mindez nagyon furcsának hangzik, a szénsavas tejital mégis meglepően finom és gyorsan elcsábítja az emberek ízlelőbimbóit. Hazánkban első körben natúr, epres és barackos ízesítéssel kerül a polcokra a dobozos és üveges kiszerelésben is kapható termék. A Milkis-t gyártó Lotte Chilsung hosszú távra tervez Magyarországgal. Az ázsiai kontinens egyik legnagyobb és legsikeresebb vállalata már 1966-ban is Dél-Korea első üdítőitalexportőre volt, ma pedig a Föld szinte összes kontinensén találkozhatunk a vállalat hihetetlenül széles üditőital-portfóliójának márkáival.

Black Garlick Soda a fokhagyma szerelmeseinek

Kevesen szeretik annyira a fokhagymát, hogy még üdítőként is szívesen fogyasszák, de úgy tűnik, hogy a svédeknek valamiért ez nagyon bejön. A LaObamas fokhagymás itala állítólag mentes a fokhagymaszagtól, de erre azért nem vennénk mérget. Aki Svédországban jár, annak egy próbát mindenképp megér a különleges üdítő.

garlic-soda.jpg

Dr. Browns new yorki zeller itala

A Dr. Browns üdítőgyártó 1869 óta működik New Yorkban és a legismertebb terméke az Amerikában közkedvelt cream soda, ami egy nagyon édes, vanília ízű üdítő. Nemrég azonban visszatért a vállalat a gyökerekhez és az eredetileg „zeller tonik” néven gyártott üdítőjüket újra elkezdték árulni. A zeller maggal ízesített szénsavas ital valóban erősen zeller ízű és a tesztelők elmondásai alapján ennek ellenére (vagy éppen ezért) meglepően finom is.

file.jpg

Grass Jelly a malajziai zselé fűből

Imádják Malajziában a Grass Jelly Drink elnevezésű italt, amit fű zselével, más néven levél zselével készítenek, amely egy ázsiai desszert, amit a menták családjának egyik tagjából állítanak össze. Az íze meglehetősen enyhe és kissé keserű, és a szóda textúrája kissé iszapos jellegű.
grass-jelly-drinks.jpg

 

Borítókép: youworkforthem.com

Sajtóinformáció: Antik Dalma

Fotók: spydersden.wordpress.com | atlasobscura.com | redcook.net

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9715209582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása