Visszatértek a Sötét zsaruk!
2019. június 16. írta: Kultúrjunkie

Visszatértek a Sötét zsaruk!

mib4_fbcover_1.png

K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment. Vagy más okokból nem dolgoznak már az ügynökségnél – erre sajnos senki sem emlékszik. Szerencsére mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hemsworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó, űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől…

Ahogy azt a rajongók milliói pontosan tudják, a Sötét zsaruk (Men in Black, röviden MIB) egy titkos kormányügynökség, ami a világunkba érkező földönkívüliekkel való kapcsolattartásért felel. Ügynökei figyelik és ellenőrzik az űrlények földi tevékenységét, megvédik a bolygó mit sem sejtő lakóit, és irányítják a bevándorlás folyamatát. Bevetéseik során elképesztő csúcstechnikát használnak, és legfontosabb eszközük egy neutralizáló nevű kütyü, amely felvillanó fényével kitörli mindazok emlékezetét, akik kapcsolatba kerültek az idegenekkel, vagy szemtanúi voltak a sötét zsaruk valamelyik akciójának.

A sorozat legújabb darabja, a MIB: Sötét zsaruk a föld körül (MIB: International) új elemekkel bővíti a jól ismert mitológiát. „A sztori a korábbi részek által megrajzolt világban játszódik, de kilép New Yorkból – magyarázza Walter F. Parkes producer. – Nemzetközi vizekre hajózunk, és új szereplők lépnek be a történetbe; a legfontosabb közülük M, egy frissen verbuvált női ügynök, aki azonnal a mélyvízbe kerül, és a szervezet legveszélyesebb küldetésére indul.”

mib4_1000x1443_3.jpg

M, akit a Thor-filmek tüzes Valkűrje, Tessa Tompson alakít, gyerekkorában kapcsolatba került az űrlényekkel, de megúszta az emlékezettörlő vakuvillanást, és azóta is a sötét ruhás zsaruk titkát nyomozza. Kitartó munkával eljut a szervezet New York-i főhadiszállására, ahol elszántságával olyan mély benyomást gyakorol az Emma Thompson által megformált O ügynökre, hogy végül felveszik az ügynökség soraiba. „Épp fordítva lesz ügynök, mint Will Smith az első filmben – mesélte szerepéről a színésznő. – Nem őt keresik meg, hanem ő megy házhoz. Húsz évébe telik, mire megtalálja a világegyetem legtitkosabb ügynökségét, és minden vágya, hogy magára ölthesse az ikonikus fekete öltönyt.”

M villámgyorsan halad fölfelé a ranglétrán, és hamarosan H partnere lesz. Ez különleges megtiszteltetés, mert H ügynök a MIB élő legendája, aki egyszer már megmentette a világot. Az újsütetű páros első feladata egy űrbéli előkelőség, Vungus fogadása.

Chris Hemsworth alakítja H ügynököt, az ügynökség sztárját. Évekkel korábban H és nagy T (Liam Neeson) megmentették a Földet egy űrbéli támadástól és H-val azóta nagyon elszaladt a ló. „Mindenkinél jobbnak hiszi magát – mondta róla Hemsworth –, magasról tesz az előírásokra és a papírmunkára, amivel persze rengeteg feszültséget okoz a MIB londoni irodájában. Épp ideje, hogy valaki helyre tegye.”

„Chris tökéletes választás volt a szerepre – mondja a színészről Laurie MacDonald producer. – Karizmatikus, jóképű és páratlan tehetsége van a komédiázáshoz.”

„M és H olyanok, mint a tűz és a víz, vagy a jin és a jang – fejtegeti Hemsworth partnere, Tessa Thompson. – Tökéletes ellentétei egymásnak, és tökéletesen kiegészítik egymást.”

Ha kíváncsi vagy, hogyan boldogul az újdonsült ügynök-páros, irány a mozi és győződj meg róla a saját szemeddel!

 Forrás: InterCom

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr714897202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása