Az idei Sztárban sztár győztes énekli a Kölcsönlakás új dalát
2018. december 20. írta: Kultúrjunkie

Az idei Sztárban sztár győztes énekli a Kölcsönlakás új dalát

kl_yt_1280x720_1.jpg

Elkészült és mától meghallgatható Kölcsönlakás című film első slágerszerzeménye, az Every day is a Sunday, amely a TV2 Sztárban Sztár show műsor idei évadnyertesének, Freddie-nek az előadásában csendül fel.

A varázslatos karácsonyi hangulatot teremtő, derűs, életvidám dal a Los Angelesben élő magyar zeneszerző, Czomba Imre munkája, aki ezt a zeneművet még december elején rögzítette a Hungarian Studio Orchestra zenekar és Freddie közreműködésével Budapesten.

 „Nagyon jó légkörben zajlottak a felvételek. Szinte nem is éreztük, hogy milyen keményen dolgozunk. A dallam, a szöveg vitt magával mindannyiunkat, és abban bízom, hogy az optimista, az ünnepekhez passzoló jókedvűséget sugárzó dal utat talál az emberekhez, és ha meghallgatják azt, akkor rájuk is átragad az vidámság, ami minket kísért a készítése közben.” – osztotta meg gondolatait az Every day is a Sunday-t előadó Freddie.

A Kölcsönlakás rendezője szerint új sláger született. Dobó Kata úgy véli, hogy a dallamvilág, Freddie hangja és a lírai, emocionális mondanivaló együtt tökéletes egészet alkot, és a szám egész nap dúdoltatja magát.

A szerzemény a Valentin-napkor mozikba kerülő romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás filmzenei albumán lesz hallható, illetve mától már a Kölcsönlakás Facebook oldalán, valamint a YouTube-on is.

A Balla Eszter, Martinovics Dorina, Oroszlán Szonja, Kopek Janka, Kiss Ramóna, valamint Haumann Máté, Klem Viktor, Fehér Tibor, illetve Szabó Simon főszereplésével készült Kölcsönlakás hazai mozipremierje 2019. február 14-én, Valentin napon lesz.

 Forrás: Sajtóanyag

 (Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr714503932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása