Megérkezett a BUÉK új előzetese!
2018. október 20. írta: Kultúrjunkie

Megérkezett a BUÉK új előzetese!

buek_1000x1443_1.jpg

Az adventi időszakban mozikba kerül Goda Krisztina BÚÉK című új filmje, amely egy különleges szilvesztereste történetét meséli el titkokról, hazugságról és lelepleződésről.
buek_jelenetfoto_3.jpgA vígjáték igazi sztárszereposztással kerül a mozikba, a főszereplők között tehetséges magyar színészek kamatoztatják tehetségüket.

Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Bata Éva, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Szávai Viktória és Mészáros Béla gondoskodnak majd a jó hangulatról és persze a nagy lebukásokról. Mert a BÚÉK-ban lesz belőle bőven.

Az új előzetes már több betekintést enged a film történetébe, mint augusztusban debütált tesaser elődje. 

A film történetéről:
Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

Goda Krisztina a Csak szex és más semmi óta különösen sikeres hazai filmek rendezője, régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval és néhány nagyon ismert, nagyon tehetséges színész segítségével kelti életre a csupa fordulattal, meglepetéssel teli szilveszter éjszaka eseményeit.

A film további anyagaiért látogassatok el a BÚÉK Facebook oldalára

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7114312557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása