4 nap, emlékezetes zenei élményekkel - Ez a Ritmo
2018. október 03. írta: Kultúrjunkie

4 nap, emlékezetes zenei élményekkel - Ez a Ritmo

Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!

22338861_136779696875381_7730026863354327049_o.jpg

Meglepő találkozások, egyszeri csodák, nagy felfedezések: Budapest legizgalmasabb világzenei fesztiválja ismét jelentkezik, ezúttal nagy hangsúlyt helyezve a roma zenére. A Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye, a Budapest Ritmo október 5-7. között várja a műfaj rajongóit az Akvárium Klubban.

bpritmo_logo.jpg

Harmadik alkalommal szippantja magába a zene szerelmeseit a Budapest Ritmo, ahol három nap alatt a hazai és nemzetközi világzene legizgalmasabb produkciói sorakoznak fel és bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé is.

Idén nagy hangsúlyt kap a fesztiválon az oláh cigány énekes kultúra, az elmúlt évtizedek nagy énekesei közül több is fellép majd együtt. Itt lesz Lakatos Mónika, Miczura Mónika, a Kanizsa csillagai, a Romano Drom, a Ternipe, a régi Ando Drom énekesei és a Romengo zenészei is. Ózdról érkezik egy tinédzser banda, a Várkonyi Csibészek, akik budapesti underground zenészekkel közösen lépnek majd fel.

Tcha Limberger a vak belga cigány fiú egy igazi őstehetség, aki 12 évesen már mesterien játszotta a manouche szvinget, majd olyannyira beleszeretett a magyar népzenébe, hogy még magyarul is megtanult, mert szerinte a nyelvtudás elengedhetetlen a népzene elsajátításához.

A Budapest Ritmo vendége lesz a legendás Ladysmith Black Mambazo. Az immár 5 Grammyt is magáénak tudó zulu kórust Paul Simon Graceland lemeze és annak turnéja ismertette meg a világgal. Énekeltek Nelson Mandela Nobel-díjának átadásán, a brit királynőt köszöntő ünnepi koncerten, a dél-afrikai foci vb megnyitóján, a világ minden kontinensén – Magyarországon azonban most először hallhatjuk őket.

ladysmith-black-mambazo-foto_-mitch-goldstein-e1528268063402-1140x450.jpg

Nem először érkeznek hazánkba, de mindig szívesen látjuk a finn lánycsapatot: a Tuuletar ugyanis az egyik legizgalmasabb a cappella együttes. Első lemezbemutatójukat két éve a Budapest A Cappella Fesztiválon tartották és azóta az egész világot bejárták, mi több, az egyik daluk a Trónok Harca trailerében is szerepel. Ezúttal új műsorral, a fiatal finn multiinstrumentalistával, Maija Kauhanennel együtt lépnek fel.

A berlini underground klubokból induló DJ Ipek hibrid tánczenéjére São Paulotól Kínáig táncolnak tömegek eksztatikusan, most a budapesti közönség is megismerheti a népzene és elektronikus zene csak rá jellemző keverékét.

Gili Yalót az etióp éhínség idején egy szudáni menekülttáborból, nagy titkosszolgálati akció keretében szöktették Izraelbe, gyerekként. Úgy énekel a színpadon mint egy kisisten és úgy mozog, mint James Brown. Első lemeze 2017 végén jelent meg és az elmúlt évek egyik legizgalmasabb debütálása volt az övé.

gili-yalo-1_c_michael-topyol-e1528114662532-1140x450.jpg

Légvonalban 15 ezer kilométer lenne, amit a Coladera 1 perc alatt a zenében tesz meg. A trió ugyanis brazil, portugál és zöld-foki dallamokat ötvöz – tagjai a morna olyan sztárjainak írtak dalokat és olyan legendáival álltak színpadra, mint Cesaria Evora vagy Sra Tavares.

Vannak az életben egyszerű evidenciák: ha Balkán, akkor rézfúvósok, ha rézfúvósok, akkor a trombita jut először eszünkbe. Ekrem Mamutović az egyik legnagyobb szerb trombitás, Bakija Bakics unokája. 2007-óta vezeti a családi zenekart, ápolva és megújítva a szerb rezes zenét. 

A katalán rumba Barcelona igazi hangja, aminek a Sabor De Gràcia az egyik jogos örököse. A gráciai roma közösségek gyúrták össze a flamenco, a kubai rumba, a rock és pop elemeit, amiből egy sajátos, életvidám keverék lett. Sabor De Gràcia egyesek szerint olyan, mint a Gypsy Kings, csak „igazibb”.

„Folk egy párhuzamos univerzumból” – így jellemzi magát a szlovén Širom zenekar. Balafontól a bendzsóig, zurnától a kalimbáig játszanak mindenféle hangszeren, miközben hangokkal festett experimentális tájképeik hűek maradnak a népzenei alapokhoz.

Egy triót nem mindig szerencsés szupergroupnak hívni, de a Trio Da Kali formációt méltán illeti az elnevezés. Hawa Diabaté a legendás Mady Diabaté lánya, akit a mali Mahalia Jacksonként emlegetnek, akit Lassana Diabaté, Mali egyik legjobb balafon játékosa és Mamadou Kouyaté kísér a basszusgitár mali megfelelőjén. A Trio da Kali Kronos Quartettel közös lemeze tavaly minden lehetséges ranglistán az év világzenei albuma lett és díjaik egy részét itt, a Budapest Ritmo-n adott koncert keretében fogják átvenni. A formáció az idei Songlines Awards titkos esélyese is.

Több hazai-külföldi fúzió zenélését is élvezhetjük a Budapest Ritmo-n, így a Muzsikás zenekar lengyel „rokonával”, az ő inspirációjukra indult Muzykancival lép közösen színpadra. Belga-magyar összjáték lesz a Tcha Limberger & Kalotaszeg Trio koncertjén és izgalmas összekapcsolódásnak ígérkezik az Irie Maffiából jól ismert Sena fellépése, a Redred & Sena Dagadu Future Afrobeat Showban, ghánai vendégzenészekkel kiegészülve.

sena-dagadu_foto_orsi-andras-1-e1535208077390-1140x450.jpg

És még nincs vége: a Parasztok Atmoszférában a mai harmincas generációból népzenészek (Buda Folk Band, Erdőfű), indie-elektronikus zenészek (többek között a Gustave Tiger), és képzőművészek közös projektje, egy avantgárd népzenei performance Kassák és Bartók munkái alapján.

A fesztivál zárónapján a Ritmo egy csak itt hallható műsorral tiszteleg a térség és hazánk roma zenészei előtt. A Roma Ritmo gálaprodukciójában a sokszínű hagyomány kiemelkedő zenészei lépnek fel. A vokális zenét fókuszba helyező koncerten a popzenétől a tradicionális zenéig jól ismert nevek mellett a közönség számára ismeretlen, de a közösségen belül nagyra tartott muzsikusok játszanak majd együtt.

A Budapest Ritmo-t hagyományosan egy showcase nap előzi meg a Szimplában október 4-én. Az ingyenes koncertsorozaton hét, nemzetközi zsűri által kiválasztott  zenekar lép fel: a Dalinda, a Meybahar és a Branka Trio Magyarországról, a WoWaKin és a Dikanda Lengyelországból, a BraAgas Csehországból, a Balkansamble pedig Szlovákiából érkezik. A showcase résztvevőinek a zsűri tagjai – Simon Broughton, a Songlines főszerkesztője, Hilde Bjørkum, a norvégiai Førde Festival igazgatója, Barak Weiss, a Tel-Aviv International Showcase vezetője, Tony Van der Eecken, a brüsszeli BOZAR zenei igazgatója és Dejan Vujinović, a palicsi Etnofest alapítója – a koncert után külön is adnak visszajelzést.

A Ritmo ideje alatt szakmai események is zajlanak. A Budapest Ritmo Konferencián a színtér szereplői nemzetközi szemszögből vitatják meg az aktuális szakmai kérdéseket és kihívásokat, kiemelt közép-európai fókusszal. Idén az Európai Unió, zenére vonatkozó új kezdeményezéseit vitatják meg Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság kulturális biztosával és vezető európai zenei szervezetek, így a European Music Council, a European Music Export Exchange Network és a Piranha Arts/WOMEX képviselőivel. Az UNESCO Zenei Városok kezdeményezése, a zene szerepe a városok fejlesztésében is egyik fontos program lesz – olyan, a témában vezető szerepet betöltő városok képviselői osztják meg tapasztalataikat, mint Mannheim és Katowice. Idén is folytatják a tapasztalatcserét Európa Kulturális Fővárosainak világzenei terveiről és tapasztalatairól a Timisoara 2021 és Novi Sad 2021 programjainak képviselői, a 2023-as magyar pályázók részvételével. Az idei fesztivál roma fókuszával összhangban a közösség kulturális szerepét és hagyományainak intézményes és informális megőrzésének eszközeit is vizsgálják.

A fesztiválon hagyományosan átadják a Budapesti Ritmo Díjat, amit évente egy-egy olyan külföldi világzenei téren tevékenykedő szakembereknek ítélnek oda, aki sokat tett a magyarországi, és emellett a térség és a világ többi része közötti kapcsolatok elmélyítéséért, Magyarország és a régió zenéjének megismertetéséért a világban. Az idei díjazott Simon Broughton, aki 1977 óta követi a magyar táncházmozgalmat, és több, Magyarországgal illetve a régióval kapcsolatos népzenei könyv, tanulmány és dokumentumfilm alkotója. A díjazottat a Hangvető és a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ szakmai zsűrije közösen választja ki.  

Jegyek

Facebook esemény

 

Sajtóinformáció: Hangvető | Budapest Ritmo

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3214278593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása