A Rag'n'Bone Man is Strandol!
2018. május 04. írta: Kultúrjunkie

A Rag'n'Bone Man is Strandol!

Új nevek a STRAND Fesztiválon

unnamed_11_2.jpg

A 6. STRAND Fesztivál két nagyszínpadának részletes programját tették ma közzé a fesztivál szervezői, amiből kiderül, hogy a nyitónapon, a Petőfi Zenei Díj gáláját követően a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét, de érkezik Zamárdiba az angol Rag’n’Bone Man és TroyBoi is. A fesztivál idén augusztus 22-25. között a már jól megszokott helyén, Zamárdi Szabadstrandján várja majd a fesztiválozókat.

A STRAND Fesztivált a MOL Nagyon Balaton program keretében öt évvel ezelőtt indította útjára a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és mint minden évben, most is garantáltan a nyár legjelentősebb záróeseménye lesz. Ezt mutatja a fesztivál - most közzétett - két nagyszínpadának részletes programja is, hiszen, a már eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Kensington, Kungs és Sigala mellé a STRAND Nagyszínpadára érkezik az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, az angol dalszerző-énekes Roy Charles Graham, azaz Rag’n’Bone Man is. 2016-ban megjelent Human című dala meghozta számára a világhírnevet, azóta sorra nyeri a díjakat és ad teltházas arénakoncerteket.

Az elektronikus zenei vonalat erősíti a dél-londoni származású DJ-producer, TroyBoi, aki elképesztő gyorsasággal vált az egyik legnépszerűbb zenei producerré, így nem is csoda, hogy hamar lecsapott rá Diplo és leszerződtette kiadójához, a Mad Decenthez. Többek között ennek köszönhetően olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. Zenéjére nagy hatással volt a tap, a hip-hop, a rap és az r'n'b is, azonban ő maga csak „my style”-ként aposztrofálja zenei stílusát.

A külföldi fellépők mellett a hazai kedvencek névsora is bővült a mostani bejelentéssel. Ákos, a Halott Pénz és a Tankcsapda mellé érkezik a 6. STRAND Fesztivál két főbb színpadára a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyzőivel együtt: az Amigod, Antonia Vai, Apey & the Pea, Bagossy Brothers Company, Belau, Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Cloud9+, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Jetlag, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Kowalsky meg a Vega, Lóci Játszik, Majka & Curtis, Margaret Island, Mary Popkids, NB, NECC Party, New Level Empire, Péterfy Bori & Love Band, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers és a Wellhello.

Óriási showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárokkal indul a STRAND Fesztivál augusztus 21-én, hiszen idén először itt tartják majd a Petőfi Zenei Díj gáláját. A díjátadót követően viszont még messze nem ér véget az este, hiszen az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét rengeteg meglepetés vendéggel. Az ünneplést Sigala fellépése követi majd a színpadon. A nyitónap bérleteseknek ajándék.

A két nagyszínpad részletes programja mától itt tanulmányozható:

https://strandfesztival.com/

Kedvezményes jegyek még május 31-ig kaphatók.

 

Rag’n’Bone Man 

 

TroyBoi  

Sajtóanyag: Nagyon Balaton Sajtóiroda

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5013888972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása