Június 7-én jelent meg a NaNi On the Run zenekar legújabb klipje
2024. június 18. írta: Kultúrjunkie

Június 7-én jelent meg a NaNi On the Run zenekar legújabb klipje

nani.jpg

Tavasszal új anyaggal jelentkezett a NaNi On the Run zenekar, Ki ért engem címmel. A formáció ezúttal a líraibb, magyar nyelvű dalainak adott egy összegzést, mely utazást még 2021-ben a Májusi mámorral kezdték el és versmegzenésítésekkel tettek teljessé idén.

Erről az EP-ről kapott most egy videót, a Petőfi Sándor versét feldolgozó 'Megúnt rabság’, amelyről Nani így mesélt:

“Az lemezről mindenképpen szerettük volna kiemelni a ‘Megúnt rabság’ c. Petőfi Sándor versfeldolgozást, amit a tavalyi Petőfi Felhő Projekt nevű nyílt pályázatra készítettem és nagy örömömre bekerült a 200 díjazott közé. Magát a dalt két hét alatt írtam meg, valamint teljesen egyedül hangszereltem és vettem fel, igyekezve néhol a modernebb hangzás felé terelni, de ugyanakkor beletenni olyan hangszíneket, mint például a hárfa, amik mégsem távolítják el végérvényesen az eredeti verstől és kortól.”

“Petőfi sorai még 200 év elteltével is megszólítanak, feszültséggel telve ír a beteljesületlen szerelemről, a remény elvesztéséről, arról a csalódásról, ami ilyenkor szívünket szétszakítja. A klipet két gyönyörű helyszínen forgattuk Fodor István cinematográfussal (@welcome_steve). A végletek között őrlődő költői én, valamint az ellentétes személyiségek bemutatására a Zichy kápolnát és környezetét választottam Lóréven, továbbá a klipben közreműködtek táncosok is, hogy a plátói szerelem dinamikáját jobban érzékeltessük. A vörös és fehér tudatos színválasztások a versszakok által leírt karakterizáló hasonlatok megjelenítésére, másrészt az ébredező természet zöldjével a nemzeti lobogót elevenítik fel. Számomra a legfontosabb képsor, a két, szerelmének megfelelni vágyó karakter összetalálkozása és közös konklúziója a réten felvett jelenetben. Néhány jelenetet a zenekarunkkal a Pátyi pincehegyen vettünk fel, érdekesség, hogy mind a kápolna, mind a pincesor a felvételen látható tagja az 1800-as évekhez köthető, mint ahogy a vers maga is 1843-ból származik.”

Az énekes-dalszerzőt megkérdeztük az nemrég megjelent EP-ről is röviden:

“Még tavaly gyakorlatilag felvettünk egy lemeznyi dalt, de mivel angolul és magyarul is alkotok, úgy éreztük, hogy inkább szétbontva adjuk ki ezeket szerzeményeket, hangsúlyozva ezt a két oldalt és koncepciót a közönségünk előtt.”

Szekeres Nórával először a Májusi mámor és Napballada dalokon dolgoztunk együtt, ezek korábbi, angol nyelvű dalaim átiratai. Ezután elkezdtem Nóra verseire felfigyelni és onnantól elindult egy folyamat, igyekeztem az engem megérintő lírát zenére, dal koncepcióra átültetni. Ezekre példa a 2023-ban kiadott ‘Tenger’, valamint az újabb, kora őszi hangulatú ‘Zápor’ és az EP címadó szerzeménye a ‘Ki ért engem’ is.“

NaNi következő EP-je ősszel fog megjelenni angol dalokkal.

Sajtóinformáció: Németh Anita

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5718430765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása