Laza nyáridézés jövőbe tekintéssel - Megjelent Solére új klipje!
2022. szeptember 16. írta: Kultúrjunkie

Laza nyáridézés jövőbe tekintéssel - Megjelent Solére új klipje!

sinco_solere_220806budapestpark_013_1.jpg

Szigeti Zsófi 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, azóta pedig egyike lett a hazai zenei paletta legígéretesebb női előadóinak. Az elektronikus spacepop, UK garage, és olykor mainstream pop határán mozgó énekesnő-dalszerző az elmúlt 2 év single- és kislemez-megjelenései után idén novemberben adja ki első nagylemezét. Ennek első előfutára legújabb, Feljebb című dala, amelynek videoklipjében megelevenedik az első végig koncertezett fesztiválszezonja.

9b3fa410-b527-4f3c-aa3d-89a0b251f2db.JPG

„Az idei volt életem első olyan nyara, amit megállás nélkül kellett végig nyomni. Fesztiválok, megjelenések, interjúk, nagy felkészülést igénylő koncertek, és mindeközben az albumon is dolgoztam. Minden előadó erre a pontra vár, és remélhetőleg még mindig csak az elején vagyok, de már idén éreztem, hogy ha ezt komolyan akarom csinálni, akkor gyökeresen változtatnom kell az energiáim beosztásán. Kicsit úgy fogom fel, mintha sportoló lennék. A kipihentségnél és a fittségnél ebben a szakmában szerintem nincs nagyobb előny, csak ezt nem könnyű tartani, de tanulom.”

Solére színpadi jelenlétében is nagy hangsúlyt fektet a vizualitásra a színpadképen át a fellépőruhákig, mindemellett változatos és egyedi felállásokban szólaltatja meg elektronikus alapokra épülő műsorát. Idén nyáron szinte minden fesztiválon találkozhattunk vele, és fellépett a Budapest Parkban is (a Margaret Island – Flower Power tematikájú nagykoncertjén), a Szigeten, és a Strandon is. A képi anyag gerincét is ez a három helyszín alkotja. A videoklipet Szép Ákos készítette, aki operatőrként is végigkísérte a turnéhelyszíneket.   

A dal DOÓR produceri közreműködésével készült:


„A Feljebb-et Doór Matyival írtuk, ő felelős a productionért, én pedig a topline-t és a szöveget írtam. Írok benne az aggályaimról, a megfelelési kényszeremről, de alapvetően egy pozitív hangvételű dalról van szó, ami abszolút előre néz!”

Solére ősszel fejezi be novemberben megjelenő albumának munkálatait, amelyet december 16-án mutat be az Akvárium Klubban, pályafutása eddigi legnagyobb volumenű koncertjének keretein belül.

Sajtónformáció: Horváth Luca - Mertez Management

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5917930155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása