"Fogd meg az eget" címmel jelent meg a GuyaChild legfrissebb klipje
2022. szeptember 03. írta: Kultúrjunkie

"Fogd meg az eget" címmel jelent meg a GuyaChild legfrissebb klipje

guyachild_klip.jpg

A GuyaChild egy underground alternatív hip-hop zenekar Érdről, ami 2018-ban alakult három szókimondó, gitárégetős funkrockos zenész társaságából.

A doboknál a Junkies-ból ismert Németh Miklós, a bass-nél az Üllői Úti Fuckból ismerős Faragó Zsolt, a gitárnál és a mikrofonnál pedig a GuyaChildból ismert Takács Ákos.

2019-ben készítették el az első kislemezüket, amiről a Mielőtt felnövök című track klipet is kapott. Ezt nagy siker és egy kisebb világjárvány követte. A pandémia alatt azonban nem tétlenkedtek, elkészítették az első nagylemezüket - ennek előfutára a frissen megjelent Fogd meg az eget című dal és a hozzá közösségi finanszírozásból leforgatott videoklip.

guya.jpgA Fogd meg az eget egy igazi Guya-dal, melyben az élő hangszeres játék dominál, ötvözve modern hangzásvilággal és megspékelve némi ‘90-es évekbeli stílusjegyekkel. Ezek fúziója hamisítatlan koncerten ugrálós feelinget eredményez.” – mondja a zenekar a zenekar.

„Ebből fakad a szövegvilág is, mely arra szólít fel, hogy a minket folyamatosan körülvevő virtualitásből felnézve kezdj el igazán élni, bulizz egy jót, hagyd magad mögött a szürke mindennapokat, és “fogd meg a másik hús-vér kezét és emeld fel, hogy ő is megmarkolhassa az egét”.”

A klipforgatásról így mesélnek:

„Szerencsére ezt a hangulatot sikerült is elérni a klip forgatása alatt, ami egy valódi, felszabadult kerti partyt jelenít meg, őszinte, spontán pillanatokkal. A meghívottakat nem egy összeszokott társaságból válogattuk ki, sokan akkor találkoztak először, de a dal mondanivalójához híven a forgatás kezdetekor már úgy buliztak együtt, mint akik ezer éve haverok.”

A GuyaChild első albuma ősszel érkezik 8 vadonatúj trackkel és lemezbemutató koncerttel, a pontos infók hamarosan jönnek a zenekar közösségi oldalain!

Sajtónformáció: Horváth Luca - Mertez Management

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1917922203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása