Életében először áll a Park színpadára az elmúlt évek egyik legígéretesebb fiatal tehetsége, ДEVA
2022. augusztus 24. írta: Kultúrjunkie

Életében először áll a Park színpadára az elmúlt évek egyik legígéretesebb fiatal tehetsége, ДEVA

krea.jpg

Szeptember 1-én első alkalommal áll a Budapest Park színpadára az elmúlt évek egyik legígéretesebb fiatal tehetsége, ДEVA - a Mastercard támogatásával megvalósuló eseményre ráadásul két kiváló tehetségű női produkció, OHNODY és a Flanger Kids is elkíséri majd. A most debütáló videóban ДEVA, azaz Takács Dorina a női energiák fontosságán túl elkalauzol minket a producerelés rejtelmeibe is. 

Szeptember első napján a Budapest Parkban a gondolatokra, érzelmekre és a melankólia szépségére koncentrálunk. Дeva, azaz Takács Dorina azon fiatal tehetségek közé tartozik, akinek különleges, gyakran már spirituálisnak mondható műsorára már első lemezének (Csillag) megjelenése előtt felkapta a fejét a közönség és a szakma is. Januárban elnyerte a Music Moves Europe díját a holland Eurosonic fesztiválon, ami azért is nagy szó, mert korábban egyetlen magyar női előadó sem zsebelte be ezt az elismerést. Zenéjével földöntúli tájakra kalauzol bennünket, az atmoszferikus lágy hangokat, a selymesen pulzáló basszusokat és a többszólamú mantrákat a magyar népdalok varázslatos szövegei fűszerezik. A most debütáló videóinterjúban többek közt arról mesél, szerinte miben rejlik a népdalok ereje, de ezen kívül szó esik arról is, hogy egy kifejezetten férfiak által uralt terület, a producerelés a saját művészetében milyen szerepet tölt be, illetve hogy milyen különleges energiákat képes felszabadítani egy női kórus. A témaválasztás pedig nem véletlen: első parkos koncertjére ugyanis két kiváló női produkció is elkíséri.

deva_bpp_mc.jpg“A Mastercardnál hiszünk az innovatív és autentikus gondolkodás erejében és sikerében. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy olyan női előadókat és feltörekvő tehetségeket támogathatunk, akik képesek áttörni azt a bizonyos üvegplafont és a saját erősségeikből, energiáikból építkezve tudnak hatással lenni a magyar zenei életre. Ez az a sokszínűség, aminek köszönhetően a zenében és az élet más területén is mindannyian gazdagodunk, ami mindannyiunk számára hozzáadott értékkel bír” – mondta a koncert kapcsán Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.  

A különleges utazáson ДEVA-val tart majd a szintén kiváló tehetségű Hegyi Dóri, azaz OHNODY, akinek minden fellépése egy egyedi és megismételhetetlen performansz, zenéjében és színpadi megjelenésében ugyanis a legkülönfélébb művészeti ágazatok találkoznak. Idén tavasszal jelent meg második, Sietünk meghalni című nagylemeze, ami bár továbbra is szívbemarkolóan őszinte, de összességében egy kiegyensúlyozottabb képet mutat az énekes-dalszerző munkásságáról. Az estét pedig a vokális elektronikus zenét igazán különleges, néha már-már kaotikus módon tálaló fiatal duó, a Flanger Kids nyitja, akik a 80-as évek elektronikus szintihangzását és a lo-fi grúvokat jazzes énekdallamokkal teszik egyedivé. Ezen az estén tehát a kiváló, léleksimogató zene mellett a főszerep a női energiáké, az esemény főtámogatója pedig a Mastercard. 

Forrás: Budapest Park

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1017915267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása