„A népi kultúránk, népművészetünk nagyon ritkán jelenik meg a település életében, szeretnénk ezt az űrt kipótolni az általunk megálmodott alkotóházzal”
2022. január 04. írta: Talabos Dávidné

„A népi kultúránk, népművészetünk nagyon ritkán jelenik meg a település életében, szeretnénk ezt az űrt kipótolni az általunk megálmodott alkotóházzal”

Bemutatkozik a Kicsi Dió Kézműves Alkotóház

_dsc0228javitott.jpg

Tarcsi-Demeter Anitát és a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium több kivételes képességű végzett egykori tanulóját évek óta van szerencsém ismerni. A népi bőrművesség és a népművészet szeretete, a tehetség és a kreativitás minden munkáján látható, nem véletlen, hogy Junior Prima Primissima díjjal jutalmazták. Legújabb álma, a Kicsi Dió névre keresztelt kézműves alkotóház kicsiket és nagyokat egyaránt várja kézműves foglalkozásokra, valamint  a népi kismesterségek alapjainak megismerésére.

Mióta foglalkozol népművészeti tevékenységgel, illetve hogyan jutott eszedbe az alkotóház ötlete?

Tarcsi-Demeter Anita: 2012 óta vagyok szorosabb kapcsolatba a népművészettel, ekkor kezdtem meg tanulmányaimat a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium népi bőrműves szakán, Benő Tamás bőrműves szakoktató kezei alatt, aki a Népművészet Ifjú Mestere. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal volt, hogy munka, vagy épp európai önkéntes ösztöndíj, s az utóbbi időben gyerkőc mellett, de igyekeztem minél több időt a kézműves alkotások készítésével, és kézműves foglalkozások lebonyolításával tölteni. A tavalyi évben sikerült kiegészítenem a tanulmányaimat Népi játszóházvezetői tanfolyammal és Népi játék és kismesterségek oktatói képesítéssel.

Az alkotóház ötlete a férjemtől származott, akinek az egyéni vállalkozói szakterületén belül 2017-ben adódott egy nagyszerű Európai Uniós pályázati lehetőség, melynek az egyik területe kifejezetten az ilyen műhelyek, bemutató terek létrehozását támogatta. Mindenképpen szerettem volna a népművészet területén tevékenykedni nem csak hobbi szinten, így úgy döntöttünk, hogy belevágunk, de álmodni sem mertük volna, hogy a benyújtott pályázatunk sikeres lesz és ténylegesen megvalósíthatjuk a ma már Kicsi Dió Kézműves Alkotóházra keresztelt mesterségbemutató terünket.
img-0921.jpg

Miért pont Bocskaikertre esett a választásotok?

Tarcsi-Demeter Anita: Bocskaikert egy kedvelt település lett az utóbbi időben, nagyon sok fiatal és kisgyermekes család döntött úgy, hogy ideköltözik, mert kellemes, természethez közelibb kertvárosi környezet van, és elérhető távolságban van Debrecentől akár busszal, autóval, ahova könnyen be tudnak járni dolgozni vagy a gyerekeket óvodába, iskolába vinni.  

Viszont a településen elérhető szolgáltatások bővülése még nem vette fel a lakosság bővülésének az ütemét. A helyi önkormányzat és a helyi közösségek igyekeznek az itt lakóknak programokat szervezni, de az a tapasztalatunk, hogy ez még nem fed le minden területet, így például a népi kultúránk, népművészetünk nagyon ritkán jelenik meg a település életében. Éppen ezért gondoltuk, hogy szeretnénk ezt az űrt kipótolni az általunk megálmodott alkotóházzal.
img_20211211_140006.jpg

Milyen terveitek vannak a jövőben? Milyen foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők?

Tarcsi-Demeter Anita: A foglalkozásokat 2021. novemberében az adventi időszak kezdetével egybekötve indítottuk el. Ennek keretében a négy adventi hétvégén négy különböző népi kézműves mesterség alapjait próbálhatták ki a résztvevők a népi játszóházi foglalkozásokon. Ilyen volt a hagyományos adventi koszorú készítés kizárólag természetes alapanyagokból, ekkor azt is kipróbálhatták a résztvevők, hogyan készíthetnek koszorú alapot fűzfavesszőből. A második foglalkozáson a gyapjúé volt a főszerep, amiből angyalt készítettünk Szakady Kincső népi kézműves- nemezkészítő iránymutatásával. Harmadik alkalommal csuhé angyalt készítettünk, és az utolsó adventi kézműves foglalkozáson a résztvevők a gyertyamártás és gyertyaöntés technikáját próbálhatták ki, melyhez méhviaszt használtunk, és leveleket, terméseket a díszítéshez.

 Ezekből az alkalmakból is jól látszik, hogy az alkotóház tevékenységei között szeretnénk rendszeresen népi játszóházi foglalkozásokat tartani havonta egy alkalommal, és szeretnénk az érdeklődőkkel megismertetni a lehető legtöbb népi kismesterség alapjait, melyekhez vendég kézműveseket kívánunk bevonni. (szövés, nemezelés, bőrművesség, bútorfestés, fafaragás, kosárfonás, stb.)  Ezen felül szeretnék elindítani egy bőrműves szakkört is kétheti rendszereséggel. 
img_20211211_174114.jpg

Milyen korosztálynak ajánljátok a foglalkozásokat?

Tarcsi-Demeter Anita: Elég széles korosztállyal foglalkozunk, mert a nagycsoportos óvodás gyerekektől egészen a felnőtt korosztálynak szóló foglalkozásokat is szervezünk. Azt, hogy egyes alkalmak melyik korosztálynak ajánljuk azt a kézműves foglalkozás bonyolultsága határozza meg, melyet minden egyes alkalom meghirdetése előtt mérlegelünk. Egy kisebb gyereknek még nincs úgy kialakulva a finommotorikája, mint például egy középiskolásnak így nehezebben boldogulna bonyolultabb feladatokkal, és a foglalkozások során az is nagyon fontos, hogy sikerélménnyel távozzanak, mert ezáltal könnyebben kialakul a kötődés ezekhez a tevékenységekhez, így legközelebb is szívesen eljönnek, ami által tovább fejleszthető a kézügyesség.  A valószínűleg februárban induló bőrműves szakkörbe viszont a középiskolás és a felnőtt korosztályt kívánom bevonni. 

Milyen táborokat szeretnétek szervezni?

Tarcsi-Demeter Anita: Egy hetes napközis táborokat akarunk tartani majd a nyár folyamán, mert az alkotóház jelen pillanatban erre alkalmas. Szeretnénk egyet szervezni az általános iskolás korosztálynak, melynek során népi játszóházi foglalkozásokkal szeretnénk megismertetni a gyerekeket, kiegészítve népi játékok, népdalok, néptánc tanításával, és egy egynapos néprajzi témájú kirándulással. Továbbá a középiskolás és a felnőtt korosztálynak is szeretnék szervezni egy szintén egyhetes napközis tábort, aminek a középpontjában a bőrművesség áll majd, s amit kicsit intenzívebbre tervezek, mint a fiatalabb korosztályé, mert szeretném, ha a tábor végére mindenki egy általa tervezett és készített bőr tárggyal térne haza. Ezen felül nyitottak vagyunk arra is, ha más népi kézműves mesterek tartanak kézműves foglalkozást vagy napközis tábort a saját szakterületén belül, persze ez még szervezés kérdése.
img_20211211_174039.jpg

Mik a távlati terveitek?

Tarcsi-Demeter Anita: Van a bőrművességhez kapcsolódóan egy számomra nagyon kedves terület, ami nagyon érdekel, még pedig a szűcsmesterség. A szűcsmesterség manapság már régi ritka mesterségnek számít, fontosnak és feladatomnak is tartom, hogy ennek a csodálatos mesterségnek a fennmaradásához hozzájáruljak. Még ezen a területen nagyon sokat kell tanuljak, és kutassak és terveim között szerepel az is, hogy még élő mesterektől tanulhassak ezen a területen, hogy a megszerzett tudást majd a Kicsi Dión keresztül tovább adhassam az érdeklődőknek. Debrecen az egyik legnagyobb szűcsközpontként volt számon tartva, s bár Bocskaikert csak Debrecen mellett található, de szeretnék itt kialakítani majd egy a szűcsmesterséget részletesen bemutató kiállító termet.

Nagyon köszönjük az interjút és nagyon sok sikert kívánunk nektek a továbbiakban!

img_20211218_152428.jpg

A fotók Tarcsi-Demeter Anita és Tarcsi László tulajdonát képezik. 

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.) 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9816803512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása