Idén ünnepli 25. évfordulóját a Káva Kulturális Műhely és színház
2021. október 26. írta: Kultúrjunkie

Idén ünnepli 25. évfordulóját a Káva Kulturális Műhely és színház

kava_petofi_arc_02_big.jpg

A Káva Kulturális Műhely és színház idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját. A Káva ebben a két és fél évtizedben segített meghonosítani itthon a részvételi színház műfaját, aminek célja előremutató társadalmi változások elindítása interaktív, közösségi részvételen alapuló előadások révén. Az elmúlt 25 évben a Káva fiataloknak szóló, ifjúsági darabjai közel 100.000 diák számára segítettek átélhetővé tenni különféle morális dilemmákat és társadalmi problémákat.

A jubileumra időzítve színházunk az őszi évadban elindítja fennállása első reklámkampányát, ennek célja, hogy még több emberhez eljuttassuk a részvételiség üzenetét. A kampány teasereként az ARC plakátkiállításon saját óriásplakáttal jelentkeztünk. A kiállítók között színházunk volt az egyedüli kulturális szervezet, amelynek plakátját a zsűri beválogatta a kiállított munkák közé.

Az új kampányban a Káva szándékoltan provokatív rövidfilmekkel mutatkozik be, amelyekben a való életből vett szituációkat, konfliktusokat mutatunk be hol vicces, hol drámai, hol művészi formában. A filmek problematizálják többek között a korrupciót, az empátia hiányát, a verbális vagy épp fizikai erőszakot. Közös bennük a vitaindító szándék, hiszen a vita és a párbeszéd a részvétel előfeltétele. A filmekben a Káva színészei, rendezői, aktivistái és munkatársai szerepelnek:

Korrupció

Érzéketlenség

Előítélet

További rövidfilmek a www.elmeszteakavaba.hu weboldalon találhatók, ahol egy nyereményjáték is kiegészíti a kampányt.

Célunk, hogy a nyitottság és az empátia fontosságát hangsúlyozva hozzájáruljunk egy egészségesebb társadalom kialakulásához, amelyben az emberek meghallgatják egymást, több nézőpontból közelítik meg a problémát, képeseket konstruktívan vitatkozni, rendezni a konfliktusokat. Mi ilyen módon próbáljuk meg bemutatni, hogy mindannyiunk érdeke a másik megértése és megismerése. A pozitív változást az értő figyelem alapozza meg, innen érdemes aztán a tágabb közösségi vagy akár a politikai térbe kilépni, hogy alakítói legyünk a saját életünknek.

Mi az a részvételi színház?

  • Egy hely, ahol hétköznapi problémákkal és mindenki számára átélhető történetekkel foglalkozunk. Itt a kérdése a főszerep, amire közösen keresünk érvényes válaszokat, és a történetet együtt alakítjuk.
  • Nálunk a közönség = közösség, a nézők nem puszta szemlélők, hanem aktív résztvevők, bevonódnak a cselekmény alakításába. A színész pedig jóval több, mint előadóművész, hisz nem csak egy szerepet játszik: mellette pedagógus, moderátor, mediátor és élő kapocs a történet, illetve a közönség között.

Sajtóinformáció: Szilasi Flóra - Káva Kulturális Műhely

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1816735658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása