Megnyitott az év legnagyobb hazai fesztiválja, a debreceni Campus!
2021. július 21. írta: Kultúrjunkie

Megnyitott az év legnagyobb hazai fesztiválja, a debreceni Campus!

217944838_10158491833067781_5400266619532256656_n.jpg

Két éve nem volt Magyarországon nagy könnyűzenei fesztivál, éppen ezért is különleges, hogy a debreceni Nagyerdőn szerdán 14 órakor megnyitotta kapuit az ország egyik legnépszerűbb nyári rendezvénye a Campus Fesztivál.

Négy teljes értékű napon át várják a fesztiválozókat Debrecenben, a MOL Nagyszínpadot a PG Csoport és a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész Pál István Szalonna bandájának közös produkciója nyitja meg, majd Szabó Balázs, Horváth Tamás és a Bagossy Brothers Company folytatja. Ami a teljes programot illeti a Campus idén is kitett magáért. 200 zenés formáció, több mint 1100 zenész 14 színpadon, megannyi magyar kedvenc látható majd a következő napokban műfaji korlátok nélkül, Ákos, Tankcsapda Majka & Curtis, Rúzsa Magdi, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Yamina, Saya Noé, 4S Street, T. Danny és még sokan mások.

A látogatók kényelmét 30 vendéglátóegység segíti, valamint számos egyéb szolgáltatás. A kerékpártároló 1000 bringát tud befogadni, de van taxiállomás, érték- és csomagmegőrző, változatos streetfood pontok, és visszatért a Job Street is, a legnagyobb régiós cégek utcája, az álláskeresők és állást kínálók találkozási pontja. A Nagyerdei Víztorony földalatti galériájában az irodalomé a főszerep, nem marad el a népszerű mozi sem, ahogyan az óriáskerék is visszatért Debrecenbe. A Campus kiemelt helyszíne az Egyetem Tér. Idén a Debreceni Egyetem 27 intézete kap bemutatkozási lehetőséget, például a Sporttudományi Intézet és a DEAC közös standján a sportot és az egészséges életmódot népszerűsítik, míg a Klinikai Központ az Országos Mentőszolgálat közreműködésével életmentési szimulációs bemutatókat tart. A Campus Art programjai a tradicionális technikákat 21. századi, trendkövető köpenybe öltöztetik, itt a kézzel történő alkotóprogramok mellett megjelennek performanszok, kortárs tánc, zsonglőrbemutató, szituációs színházi gyakorlatok is.

campus_sajto_04.jpgA Campus Fesztivál a zenei sokszínűség és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett évről évre fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Legutóbb a Campus nyitófogadásán, a VIP vendégek jóvoltából, több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze. Idén ismét nemes célt tűztek ki a szervezők! A 2021-es VIP fogadáson befolyt összeget, ezúttal a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány számára ajánlják fel. 

A fesztivál területe 10 hektár, összesen 8 km kordon és mobil kerítés veszi körül. A Campus Fesztivál sikerét évről évre a helyszín és a város adottságai is nagyban erősítik. A Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony környezete páratlan a hazai fesztiválpiacon, az ország legmodernebb strandja 50 m-re található a helyszíntől. A Campust az egyik legkomfortosabb hazai fesztiválként tartják számon. Fontos tudnivaló, hogy idén ismét a Pallagi út - Nagyerdei körút kereszteződésében található a főbejárat, valamint az, hogy rendezvény területére vendégként csak és kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal lehet belépni. (A 18. életévüket be nem töltött látogatók védettségi igazolvánnyal, vagy védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében tartózkodhatnak a fesztivál területén.)

Az idei a 13. Campus, országosan a legelső nagy hazai könnyűzenei fesztivál és alighanem a legnagyobb idén nyáron.

Forrás: Campus Fesztivál

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3916634970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása