Jászai Mari-díjas színművész, hazánk minden bizonnyal egyik legismertebb szinkronhangja. Jelenleg a Retró Rádióban hallhatjuk nem mindennapi hangját, a fiatalabb nemzedék pedig a Pilvaker keretében is találkozhatott már vele. Kedves, közvetlen, szerény ember, aki a színház valamennyi műfajban megmutatta már tehetségét, a jövőre pedig nagyon sok terve van. Kautzky Armanddal színházról, munkásságáról, terveiről beszélgettünk.

Mikor kezdődött el a színházhoz való kötődés és a kapcsolat?

Kautzky Armand: Ez két külön fogalom, hiszen a kapcsolatom az gyerekkoromtól fogva megvolt, hiszen a szüleim színészek voltak. Próbákon, esti előadásokon és súgónők ölében cseperedtem fel, ennek összes negatív és pozitív vonzatával együtt. A kötődésem kamaszkoromhoz köthető, amikor a saját tapasztalataimat megszerezhettem színpadon, ez „szippantott be” tulajdonképpen, addig igazából kívülálló voltam. Végül saját élményből lettem tagja ennek a világnak.

Hogyan emlékszik vissza az iskolaévekre a főiskolán? Voltak példaképek, nagy „mesterek”?

Kautzky Armand: Nagyon nagy szerencsém van, hogy először nem sikerült a felvételim, ezt az átmeneti időt pedig a Nemzeti Színház stúdiójában tölthettem Bodnár Sándor alapító vezetésével, ahol remek gárdával dolgozhattam együtt. itt megtanulhattam a színművészet alapjait, illetve az esti előadásokon olyan legendákat figyelhettünk meg, mint Őze Lajos, Moór Marianna, Sinkovits Imre. Itt a hozzáállást és a színházi viselkedéskultúrát is megtanultuk. Minden szempontból nagyon jó iskola volt ez számomra. A Színművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályába jártam. A próbafolyamatokról, az előadások elemzéséről beszélt nekünk, megosztotta velünk a szakmai gondjait és tapasztalatait. Ők nem is gondolták, hogy ez a képzés része, de utólag már tudom, hogy mennyit tanítottak nekünk ezzel.

A Madách Színház ismét új közeg volt, új kollégákkal…

Kautzky Armand: Hatalmas szerencsém volt, mert gyakorlatos színészként kerültem egy fantasztikus csapatba. Velünk a jövő reménységeiként számoltak, olyan csodálatos emberek és színészek karoltak fel minket, mint Zenthe Ferenc, Psota Irén. Ádám Ottó két év múlva felajánlott itt nekem egy szerződést.

Nagyon sokan a szinkronszerepeiről ismerik. Milyen érzés Pierce Brosnant szinkronizálni? Mellette Tom Cruise-t és sok más kollégát (John Malkovich, Rupert Everett) is szinkronizál.

Kautzky Armand: Nagy szerencsém volt ezekkel a kiváló színészekkel, Ralph Fiennes, Pierce Brosnan, Tom Cruise kiváló emberek és tehetségek. Brosnan nagy példakép, hiszen a szépfiúszerepektől fokozatosan minden műfajban jeleskedett, a drámától az akciófilmekig, még a Mamma Mia!-ban is, ami egy musical. Nekem mindig ez volt a példa, nagyon szeretem, ha valaki több téren is megállja a helyét, ahogy ő is. Sokrétűen tekintek a világra, pont ezért így tekintek a színészekre is. Részterületekben éppen ezért vannak ikonok, de nem tudnék csak egyet kiemelni. Ezek az emberek a munka során a barátaim lesznek, olyanok leszünk, mint a trolibusz és az áramszedő, ahogy elkezdjük az első tekercset csinálni. Találkozni ehhez nem kell, amennyire közvetlen vagyok a magánéletben és egyébként, annyira szeretem megtartani a titokzatosságát, a misztikumát ezeknek a személyeknek. Azt sem szeretem, hogyha a családtagjaim belátnak a színfalak mögé, mert eltűnik a színház varázsa, a szakma rejtelmessége. Szeretem megtartani az illúziót, nem kell mindent hús-vér valójában megismerni.

Volt kedvenc darab, vagy mindegyik különleges?

Kautzky Armand: Ahogy visszaemlékszem, kevés olyan volt az életemben, amit nem szerettem, mert mindegyik jó valamire, mindegyikből tanulok valamit. Ha ki szeretnék emelni valamit, akkor a Macskák-at majdnem 20 évig játszottam, több mint 800 előadást élt meg, muszáj említeni, mert nagyon ritka, hogy ilyen sokáig játsszunk egy darabot. A „Szeretlek Faust” szintén egy egészen fantasztikus színdarab volt, készült belőle film is. A My Fair Lady-ben két különböző fordításban és rendezésben is eljátszhattam Higgins professzort. A Charlie nénje egy tüneményes zenés vígjáték, nekem nagyon korán jött az apa szerep, amit eljátszhattam, ezért nagy élmény volt, pontosan ezért tölt be ekkora szerepet az életemben.

Milyen a Retró Rádióban dolgozni?

Kautzky Armand: Először az HBO hangja voltam Vass Gáborral együtt, ez nagyon új volt akkoriban, mert nem volt ilyesfajta kereskedelmi televízió 20-25 évvel ezelőtt. Ezt követte a Sláger Rádió, majd a Juventus, most pedig a Retró Rádió. Ez nagyon jó szakmai feladat számomra, nagyon szeretem. Nagy büszkeség nekem, hogy sokszínű vagyok, szeretem sok területen megmérettetni magam.

Mesélne a Pilvakerről?

Kautzky Armand: Ez is újdonságként jött az életembe, egy újabb fejezetként. Nekem a versmondás nagyon későn jött, negyven éves koromig nem mertem kiállni. magányos, hanem kötött is, mert mozogni sem lehet. Az ember kiáll egy mikrofonnal, és le kell kötnie egy néhány soros költeménnyel az embereket. Az Arénában ráadásul többezer embert kell, semmilyen zene, és koreográfia nem áll rendelkezésemre. A Pilvaker abszolút műfajteremtő és ezért nagyon szimpatikus a számomra, mert mindig is érdekelt, hogy lehet a klasszikát a modernnel összehozni, hogy újat alkotok azáltal, hogy megőrzöm a régit. Ez a jelenség a Pilvaker, amely nagyon követendő. Nagyon örülök, hogy ezek a fiatal tehetséges művészek befogadtak engem. A legjobban attól féltem, hogy a Nemzeti Dal-t hogyan tudom átadni, hogy átérezzék azt a hallgatók, de úgy érzem, hogy sikerem volt, legalább annyira, mint a rappereknek. A legnagyobb élményem „A Tisza” című vers elmondása volt.

Mi a dolga a színháznak, mi a feladata?

Kautzky Armand: Azt gondolom, hogy ez a legnehezebb kérdés, de a jövőkép a megújulás mellett a megtartásban van. Valahol egy vegyes elképzelésem van az ideális színházról: legyen mához szóló, de a klasszikus értékeket sem szem elől tévesztő. Nem igaz, hogy értéktelen világot élünk, hiszen a mai világ elképesztő tehetségeit meg kell mutatni úgy, hogy megtartsuk a régit is. Szakmailag is egy útkeresést látok, ami persze a közönséget is megosztja. Klasszikus értékek, remény, pozitív életszemlélet, ez a színház dolga, nemcsak a tükörtartás. Ott látom rossz irányba menni a színházat, hogy sajnos nagyon elkezdett az élethez közelíteni. Úgy gondolom, hogy ott veszítette el az igazi tartalmát, amikor a színpadi emeltséget, piedesztált lehozta a mindennapi élethez. Fontos volt, hogy előre mutasson, illetve akár példát is mutasson. Az emberek készültek erre, utána olvastak, másnap pedig elmesélték, hogy mit láttak. A színház egy ünnepi dolog. 

Vannak jövőbeli tervek?

Kautzky Armand: Természetesen, a szabadúszó létnek egyébként is megvannak a hátrányai is, hiszen muszáj vagyok tervezni, de kellenek hozzá kollégák is. Nehezen élem meg most ezt a helyzetet, hogy nehezen lehet ezt megtenni.

Nagyon köszönjük az interjút és további nagyon sok szakmai sikert kívánunk!