Ínyenc5ös – 5 tuti recept novemberből

Ezeket az ételek voltak november hónap legjobb fogásai

2019. december 10. - Kultúrjunkie

img_7100.JPG

#KönnyedFalatok

Mustáros póréhagymás csirkemell kockák karfiolrózsákkal

img_9054_1.jpgFotó: Heni süt neked

Hozzávalók 2 személyre:

1 nagyobb csirkemell

1 nagyobb fej karfiol

1 db póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma

2 ek (dijoni) mustár

1 kiskanálnyi méz - vagy vmi édesítő

só, bors, borsikafű, chilipehely - opcionális

kevés olaj

2 dl fehérbor vagy alaplé vagy víz

Elkészítés:

„Kevés olajon dinszteljük meg a felkarikázott pórét (a zöld részének nagyját is), majd adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet. Fűszerezzük sóval, borssal, borsikafűvel, (chilipehellyel),  majd fehéredésig pirítsuk. Ekkor jöhet a kisebb rózsára szedett karfiol, a nagyadag mustár, a kiskanálnyi méz és végül a fehérbor. Úgy a jó, ha nagyjából egyforma nagyságúak a hús kockák és a zöldség is. Nem csak az esztétikai élmény miatt, hanem mert így könnyebben és nagyjából egyszerre főnek meg.

Fedjük le és hagyjuk, hogy a hús és a karfiol is megpuhuljon, az ízek összefőjenek, a bor leve redukálódjon és kellő sűrűségű szafttá változzon. Vegyük le a fedőt kb. 20 perc után, és kissé pirítsuk le az egészet.

Ha elkészült, máris tálalhatjuk egytálételként. Ha valaki azonban ennél tartalmasabb megoldásra vágyik, annak jó szívvel ajánlom hozzá a rizs/kuszkusz/bulgur/köles esetleg gersli köretet.”

A teljes receptért kattintsatok ide: Heni süt neked

 

#MentesÉsFinom

Mindenmentes rakott kel Smarta konyhájából |Vegán|

image001_66.jpgFotó: Smarta

Hozzávalók:

200 g quinoa

50 g sörélesztőpehely, 1/2 teáskanál só

1 teáskanál csemegepaprika, 2 teáskanál fokhagymapor

1/2 teáskanál őrölt kömény

2 dl növényi tejszín (rizs vagy kesu)

5 dl zöldség alaplé

1/2 karfiol, 3 szál fodros kel

10 dkg vegán sajt

Elkészítés:

„A karfiolt és a fodros kelt megmossuk és felaprítjuk.

Előveszünk egy közepes méretű sütőformát vagy jénait és beleteszünk minden hozzávalót a zöldségek és a sajt kivételével, és alaposan elkeverjük.

A folyékony alapba ízlésesen és egyenletesen elhelyezzük a zöldségeket, majd megszórjuk reszelt sajttal.

180 fokon 50-60 percig sütjük, amíg a quinoa teljesen felszívja a folyadékot.

Miután kivettük, tegyük félre 10 percre mielőtt tálaljuk.

Tálaláskor tehetünk rá növényi krémet.”

Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan készül gyakorlatban, akkor nézd meg a recepthez készült videót is.

A teljes receptért kattintsatok ide: Smarta

 

#Klasszikus

Házi Gyros (Fűszeres hús és zöldségek házi buciba töltve)

gyros_pitaban.jpgFotó: Városi Konyha

Hozzávalók 2 gyroshoz:

negyed csirkemell

mediterrán fűszerkeverék

kedved szerint zöldségek (nálam most paradicsom, lilahagyma, nyers lilakáposzta, ecetes káposzta saláta)

fél pohár joghurt

mártogatós fűszer

Elkészítés:

„A csirkemellet kockázd fel, forgasd össze a 1-2 evőkanál mediterrán fűszerkeverékkel és 2 evőkanál olajjal. Hagyd pácolódni legalább 1 órát, de akár egész éjszakát is pihentetheted a fűszerben.

A joghurtot keverd össze 1 teáskanál mártogatós fűszerrel.

A csirkét forró serpenyőben pirítsd meg. ha elkészült, összeállíthatod a gyrost: a pitát töltsd meg a hozzávalókkal, majd locsold meg a joghurtos mártással.

A hozzávalókat variálva, készítsd el te is a saját otthoni gyros változatod. :)”

A teljes receptért kattintsatok ide: Városi Konyha

 

#HúsÉsSárm

Különleges töltött fasírt

img_8938-1.jpgFotó: ÍZcsiklandozó

Hozzávalók:

1 kg darált sertéshús

1 nagy fej lilahagyma (a színe miatt választottam a vöröshagyma helyett)

1 nagy gerezd fokhagyma

1 db szikkadt zsemle, 2 db egész tojás

1 evőkanál só

ízlés szerint őrölt bors, őrölt pirospaprika

A különleges belevalók:

4 db főtt tojás

1-1 db kisebb kápia és zöldpaprika

5-6 db kisebb savanyú uborka

zsiradék a tesi kikenéséhez ( sertészsír vagy olaj)

Elkészítés:

„A töltelékbe szánt tojásokat megfőzzük, kihűtjük. A lilahagymát megpucoljuk, apró kockákra vágjuk és pici zsiradékon megdinszteljük. Közben a zsemlét annyi vízbe áztatjuk be, amennyi ellepi.

A darált húst nagyobb tálba tesszük, belenyomjuk a tisztított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Hozzáütjük a 2 db egész tojást, belekeverjük a dinsztelt lilahagymát és a víztől alaposan kinyomkodott zsemlét. Az uborkákat apróra felszeleteljük, a kápia és zöldpaprikát szintén. Ezeket is a húsmasszához adjuk és alaposan összekeverjük. A sütőforma alját kikenjük zsiradékkal, a húsmassza felét beleigazítjuk.

A főtt tojásokat megtisztítjuk és a hús közepébe téve egyenletesen eligazgatjuk. A massza másik felével betakargatjuk. Ujjunkkal úgy igazgatjuk, hogy az uborkák és minél több paprika is darált hússal fedve legyen, nehogy esetleg megégjenek sütéskor.

Alufóliával letakarva, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd 70 percig sütjük. Ekkor levesszük róla a fóliát, a sütő hőfokát megemeljük 200 fokra és addig sütjük, míg piros-barnára sül a külseje. Közben közben meglocsolgatjuk saját zsírjával.

Tálalhatjuk melegen-frissen, de langyosan vagy akár teljesen kihűtve, másnap is. Én így tálaltam, mert előző este sütöttem. Burgonyapüré, párolt rizs illik mellé igazán, de a fantáziánknak ne szabjunk határt!”

A teljes receptért kattintsatok ide: ÍZcsiklandozó

 

#ÉdesekÉsSzépek

Fűszeres körtés almaleves karamellizált almakockákkal

ko_rte_s-alma_s_leves1-3.jpgFotó: Choco & Tahini

Hozzávalók:

3 közepes körte

4 közepes alma

1 liter víz

1 evőkanál fahéj

1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg

1/2 teáskanál őrölt gyömbérpor

1/2 kávéskanál őrölt szerecsen

2 evőkanál juharszirup

1 csomag mentes vaníliás pudingpor

1 dl zabtejszín

1-2 dl mandulatej

Karamellizált almához:

4 evőkanál kókuszvirág cukor

5-6 evőkanál zabtejszín

2 közepes alma

Elkészítés:

"1. A körtéket és almákat alaposan megmossuk, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk, eltávolítva a magházukat.

2. Egy nagyobb lábasba tesszük, felöntjük 1 liter vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket.

3. Körülbelül 15-20 percig főzzük, míg a gyümölcsök megpuhulnak.

4. Ha puhára főttek, két evőkanál juharsziruppal édesítjük, és hozzáadjuk a pudingport (amit a zacskó hátulján található előírásoknak megfelelően készítünk elő; jelen esetben én kevés hidegvízzel kevertem simára, és így adtam hozzá a meleg leveshez.)

5. Nálam a víz majdnem fele elfőtt időközben, s a puding még inkább sűrített ugye rajta, ezért további 1 dl zabtejszín és 2 dl mandulatej hozzáadásával hígítottam.

6. A karamellizált levesbetéthez kettő darab almát az 1. pontban leírtak szerint előkészítünk, annyi eltéréssel, hogy igyekszünk kissebb kockákat szelni belőlük. Egy serpenyőbe dobjuk, és 4 evőkanálnyi kókuszvirág cukorral és 5-6 evőkanálnyi zabtejszínnel 3-4 perc alatt alaposan összeforgatjuk. A tejszín és a cukor egy krémes karamell bevonatot képez majd a kockákon, és ezzel együtt édesíti majd meg a levesünket.”

A teljes receptért kattintsatok ide: Choco & Tahini

Borítókép: Smarta | ÍZcsiklandozó | Choco & Tahini

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr2415346042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.