2019 eseménydús év volt Orosz Ákos életében, hiszen amellett, hogy fellépett Németországban, már túl van két bemutatón - ráadásul idén ő vihette haza a Kaszás Attila-díjat az Országos Színházi Évadnyitón. A színészet mellett azonban rendezői szerepben is kipróbálta már magát, és el is mesélte nekünk, miért vágott bele ebbe a kihívásba.Mozgalmas év áll mögötted, tavasszal például Berlinben játszottál egy német nyelvű darabban. Milyen tapasztalatokkal zártad ezt a munkát?
Orosz Ákos: Czájder Gáborral, a rendezővel régóta ismerjük egymást, még a Maladype Színházból, ahol én a Vígszínház előtt dolgoztam 7 évig. Bejárt az egyik próbafolyamatunkra, figyelemmel kísérte az egészet. Ott megkedveltük egymást, szakmailag vice versa érdekesnek találjuk azt, amit a másik képvisel, úgyhogy így keveredtem ki idén Berlinbe. Gábor az egyik legrangosabb német egyetemen járt színházrendező szakra, az ő diplomarendezésében vettem részt. Magyarországon, a többi, egyébként német anyanyelvű színésztől távol készültem fel erre az egészre. Itthon tanultam meg az összes szövegemet, egyedül próbáltam le az összes szituációt, jártam némettanárhoz is. Valamennyire beszélem a nyelvet, de azért nem olyan szinten, hogy egy bonyolultabb, filozofikusabb szöveget elmondjak vagy megértsek. De ahogy következtek egymás után az előadások, a második, harmadik alkalommal már kezdtem otthonosan érezni magam. Nagy kihívást és rizikót jelentett ez az egész, de - bár ritkán mondok ilyet - büszke vagyok rá, és hatalmas élmény volt. Nem szeretném elveszíteni ezt a merészséget, amivel belemegyek olyan dolgokba, amik egyáltalán nem biztos, hogy jól sülnek el. Jó példa erre, hogy tavaly rendeztem egy színdarabot, melynek a szövegkönyvét is én írtam, E.T.A. Hoffmann kisregényéből. Bizonytalan talaj volt, mert addig még sosem rendeztem. Azt gondolom, hogy ha az ember nem kockáztat, ugyan nem bukik nagyot, de nem is tud akkorát nyerni. Engem pedig nem az a fajta nyereség érdekel, hogy az emberek a tenyerükön hordozzanak, hanem hogy én mint alkotó, gondolkodó, érző egyén, több legyek.

Elárulod, milyen érzés volt több évnyi színészi tapasztalattal belevágni a rendezői szerepbe?
Orosz Ákos: Már régebben is megfogalmazódott bennem, hogy ki kellene ezt is próbálnom. Nem kizárólag magának a rendezésnek a technikai megvalósítása érdekelt, hanem sokkal több annál. Pályázatot írtam, anyagot kerestem, költségvetést gyártottam, ha úgy tetszik, projektmenedzseri munkákat láttam el, részt vettem a díszlettervezési és dramaturgi munkákban. Ami még nagyon foglalkoztatott, hogy megtudjam, képes vagyok-e egy jól végiggondolt rendszert ajánlani másoknak. Színészként nap mint nap azzal szembesülök, hogy egy-egy, mások által felállított rendszerhez kell alkalmazkodnom, és abban megtalálnom a személyes szabadságomat. Én pedig kísérletképpen át akartam állni a „sötét oldalra”.

Kértél valakitől tanácsot?
Orosz Ákos: Felmerült, hogy legyen mellettem egy mentor (aki egy tapasztaltabb rendező), de tulajdonképpen ebbe ugyanúgy bele akartam állni, mint a berlini dologba. Biztosító kötél nélkül szerettem volna felmászni a sziklára – úgy voltam vele, hogy az én sikerem vagy bukásom lesz, amiből aztán rengeteg tapasztalatot leszűrhetek. A rizikó nagyon érdekel, de persze nem ész nélkül! Megpróbáltam a lehető legjobban felkészülni a szöveggel: beszélgettem emberekkel, meghallgattam minden tanácsot. Vannak emberek, akikben bízhatok, akiknek számíthatok a segítségére, és ezért nagyon hálás vagyok, de azt akartam, hogy az én felelősségem legyen: akár jól, akár rosszul sikerül.A Bűn és bűnhődés volt az első szereped a Vígszínházban, ami dupla mélyvíz volt - de ahogy mondtad is, szeretsz beleugrani ilyen feladatokba. Mi a trükköd?
Orosz Ákos: „Nyugi a tuti.” Poénból mondta az egyik haverom régen, de most ez jutott eszembe. Öregszem, tehát változik a habitusom, ezért is mondtam, hogy nem szeretném feladni ezt a kockáztatásra való hajlamot. Tudom azt, hogy lehet a kisebb ellenállás felé konvergálni, de ezt semmiképpen sem akarom, mert ha ezt csinálnám, akkor elkényelmesednék. Az érzékszerveim, az idegrendszerem, a figyelmem, a tehetségem tompulna - lehetne így is bizonyos, kívülről sikeresnek látszó dolgokat elérni, de én nem erre vágyom. Leginkább magammal szemben van elszámolnivalóm, és kudarcélményem lesz akkor, ha nem hoztam ki magamból a lehető legtöbbet, még akkor is, ha mások egyébként sikeresnek értékelnek.

Azt mondtad, nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy minden teljesen a helyén van a színpadon, talán csak egy-egy pillanatra adatik meg. Mikor érezted ezt utoljára?
Orosz Ákos: Idén például Berlinben, mert valahogy kiélesedett az idegrendszerem, mindenhonnan befogadtam az információt, és ezzel együtt megéltem a pillanatot akkor és ott, úgy ahogy volt. A legelső előadáson olyan síkra emelkedett a kommunikáció - holott egy számomra idegen nyelven beszéltek hozzám -, hogy az egyszerűen fölemelő érzést nyújtott. Aztán volt egy pillanat, amikor összeért minden - a partneremmel, saját magammal és az anyaggal is, és jött egy felszabadult létezés élmény. Vannak ilyen különösen emlékezetes percek.

Színpadon játszol, forgatsz, szinkronizálsz, zenekarod van, rendeztél is. Van még olyan szerepkör, amiben kipróbálnád magad?
Orosz Ákos: Van még rengeteg tervem! Legújabban az érdekel, hogy fiatalokkal foglalkozzam. Valamilyen formában szeretném rendszerezni a tudásom, és ehhez szerintem kiváló módszer lehet az, ha olyan helyzetbe kényszerítem magamat, amiben másoknak kell beszélnem arról, amit eddig magamba szívtam. Sőt, még nem teljesedett ki a zenei vonal sem, mostanában ez is kezd eléggé erősen motiválni. Folyamatosan írom az új dalokat, szövegeket. Legalább 4-5 albumnyi zeném van a fiókban és a telefonomon, ezekkel szeretnék valamit kezdeni. Ezekre a szövegekre egyébként azt mondanám, hogy sokszor inkább ritmikus versek, és van, ami olvasva is érdekes lehet. Van egy kisfilm forgatókönyv ötletem is, ebből már született egy szinopszis - elég izgalmasnak tűnik. Nemrég vált hivatalossá, hogy Fazekas Máté Kilakoltatás című filmjének egyik főszerepét fogom játszani. Ez késő tavasszal, nyár elején forog. Nagyon várom, hatalmas kihívás. Ezen kívül is nagyon érdekel a filmezés.Idén te vihetted haza a Kaszás Attila-díjat az Országos Színházi Évadnyitón. Még az átadó előtt azt mondtad, már az is büszkeséggel tölt el, hogy a jelöltek között szerepelhetsz. Miért jelentett számodra sokat az elismerés? Kik azok, akiknek különösen köszönetet szeretnél mondani érte?
Orosz Ákos: Két nagyszerű kollégámmal együtt jelöltek a díjra, Harsányi Attilával és Király Attilával. Már az is nagyon megtisztelő volt, hogy bekerültem ebbe a körbe, hiszen a jelölteket a társulatok, majd a teljes színházi szakma választja ki. Végül a közönség szavazataival dől el, ki kapja a díjat - így a szakmának és a közönségnek is nagyon hálás vagyok. Emiatt is sokat jelent az elismerés, és Kaszás Attila személye miatt is, akire gyerekkorom óta tisztelettel gondolok, az életútja, a szakmaisága nagyon fontos példa számomra.

Mik a terveid az év végére?
Orosz Ákos: Az idei évadban már két bemutatón, a Honderű és a Mágnás Miska premierjén vagyok túl, és javában folynak a harmadik, új előadásom előkészületei. Ez nem más mint Shakespeare II. Richárdja. Ezután szeretnék venni egy kis levegőt, és felkészülni a már korábban említett, Kilakoltatás című film forgatására. Szeretnék sokat játszani zenekarommal, az Aszittemmel. December 14-én lesz a következő élő fellépésünk.

Portré: Juhász Éva fotó

Előadásfotók:
Honderű (Molmik Photography)
Mágnás Miska (Szkárossy Zsuzsa)
Homokember (Kállai-Tóth Anett)

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)