Rozsda premier a Szkénében!

2019. november 18. - Kultúrjunkie

rozsda_proba_czikelianna_web.jpg

November 22-én mutatják be a Szkéné Színház és a Manna közös Staféta-nyertes előadását, a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című előadást, amelynek szerepeiben Bata Éva, Rainer-Micsinyei Nóra, Baki Dániel, Hajdu Péter és Dióssi Gábor látható. Az előadás a bemutatót követően november 24-én és december 18-án is látható a Szkéné Színházban.

A darab ősbemutatóját 2017-ben tartották a Royal Courtban, ezt követően Longman megkapta a legígéretesebb fiatal drámaíró díját.  Nem véletlenül: miközben a szöveg fragmentáltságával és élőbeszédszerűségével remekül illeszkedik a kortárs brit drámai hagyományokba, érvényessége nem korlátozódik a helyi viszonyokra. Sőt, a karakterek keserűsége, a nyomor derűs és fájdalmas elviselése közös, generációkon átívelő alapélményünk egész Európában. Éppen ezért válik a fordítói és rendezői munka egyfajta alkotói szembenézéssé is azzal, hogy mit lehet ma kezdeni a magyarsággal, a mozdulatlansággal, a földhöz való viszonyunkkal.

„Az, hogy egy kortársam darabját rendezem, szerintem nagyon fontos, azért is, hogy elinduljon esetleg egy ilyenfajta nemzetközi szintű kommunikáció drámaírók és rendezők részéről, másrészt meg egy olyan helyre talált be a szívembe, ahova talán csak ezen a nyelven, ezzel a témával lehetett volna. Egy kedves tanárom azt mondta, hogy olyan könyvet érdemes adaptálni, és olyan darabot megrendezni, aminél az az érzésed, hogy bárcsak te írtad volna. Na, itt ez volt az érzésem.” – vallja a rendező a készülő előadás kapcsán.

rozsda_proba4_czikelianna_web.jpg

Maga a történet egy testvérpár, Becky és Anna körül forog, akik a világon semmi máshoz nem értenek, egyedül a birkapásztorkodáshoz. Ez már alapjaiban garantálja számukra a társadalomtól való elszigeteltséget, és lassacskán a család is el-elhull mellőlük: ki a halálba, ki a messzeségbe menekül. A legkevésbé sem számítanak arra, hogy a segítség éppen egy sehonnan jött csavargótól érkezhet, aki megváltoztatja az életüket – pont eléggé ahhoz, hogy egy kicsit másképp lássák a földet, ami a lábuk alatt, és az eget, ami a fejük felett van.

Horváth János Antal 2018-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán, a  Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad lesz az ötödik rendezése, és a harmadik bemutatott fordítása. A becketti történet testvérpárját Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra alakítja, akik most először dolgoznak ebben a felállásban. A rendező állandó munkatársaiként Szabó Márton István és Csomor Katerina mint látványtervező, Baki Dániel pedig Guy, a csavargó szerepébe bújva csatlakozik a munkához.  A további szerepekben Hajdu Pétert és Dióssi Gábort láthatjuk, Bakai Mártont pedig zenészként hallhatjuk.

Az előadás a bemutatót követően november 24-én és december 18-án is látható a Szkéné Színházban.

 

Fotók: Czikeli Anna

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr10015311796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.