Barcelonai chill hangulat Belau módra
2019. november 12. írta: Kultúrjunkie

Barcelonai chill hangulat Belau módra

Új videóval jelentkezik európai turnéja után az electronica formáció

belau_live3.jpg

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmazták. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy live session jelentkezik, amelyet Barcelonában, Primavera-s koncertjük előtt rögzítettek élőben. A formáció, ősszel Budapesten és Londonban játszik, tavasszal pedig új lemezt ad ki.

belau_barcelona.jpg

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW.

Az ország legkeresettebb exportzenekara most egy friss live session videóval jelentkezik. Az “Essence” című, korábban neves nemzetközi magazinokban és rádiókban debütált dalt egy barcelonai botanikus kertben rögzítették. „Májusban a Primavera fesztiválon játszottunk és direkt kimentünk korábban Barcelonába, hogy elkészítsük ezt a videót, hiszen régóta szerettünk volna egy live session-t. A helyszínt, bár előre kinéztük, nem tudtuk pontosan, hogy mire számítsunk élőben, de szerencsére nagyon különleges hangulata volt. A zenélésen felül rögzítettünk néhány atmoszféra hangot is, ami ráerősít, arra az érzésre, amit mi ott, és akkor átéltünk.” –mesélte a duó az új videóról, amelyet, Christián Farkas készített.

A második Belau lemez előreláthatólag márciusban lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken. A zenekar idén még két koncertet ad, az egyiket november 15-én a BUSH keretein belül az Ellátóházban, a másikat pedig november 27-én Londonban a legendás O2 Islington-ban.

A november 15-ei koncert Facebook eseménye

 

Sajtóinformáció: Kedves Péter - Belau

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7315303418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása