Mert minden jogunk megvan ahhoz, hogy szerelmesek lehessünk

2019. június 30. - Kultúrjunkie

1559753534.jpg

A Spirit Színházban látható először Magyarországon Martin Sherman humorral átszőtt, őszinte és igaz drámája, a Sodrásban. A bemutatót 2019. július 5-én tartják, a darab szerepeit Perjés János, Virág Péter és Magyar Vazul játsszák, Szarka János rendezésében. A nemzetközi sikereket magáénak tudó előadás a melegség 20. századi történetének áttekintése, egy idős zongorista és egy nála jóval fiatalabb joghallgató megismerkedésén keresztül. A darab nemcsak egy kisebbség elfogadásáról szól, hanem a korosztályok közti párbeszéd fontosságára is igyekszik felhívni a figyelmet.

perjes_janos_k.jpg

Martin Sherman a világ egyik legismertebb, melegségét nyíltan vállaló dráma- és forgatókönyvírója, aki idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Magyarországon a Rose című írásából készült előadással találkozhattak eddig a színházlátogatók. A 2017-ben bemutatott Sodrásban (Gently down the Stream) hatalmas sikert aratott a New York-i és londoni premiereken, és most a Spirit Színházban láthatja a magyar közönség először a Nyári Játékok eseménysorozat keretén belül.

magyar_vazul_k.jpg

A színlap szerint: Beau híres afro-amerikai díva zongoristája volt. A bárzene és az elhagyott szeretők dalainak szakértője. Semmi mást nem akart, csak egy könnyű randevút a magány ellen. Ám Rufus, a fiatal joghallgató a régmúlt rabja. Életük évekre összefonódik, a fiú ráveszi Beau-t, hogy mesélje el élete meghatározó pillanatait. A keserédes visszaemlékezés 60 év töredékeire ugyan sok sebet feltép, de egyfajta összegzésre kényszeríti a férfit. Ám időről időre felvillan benne a vészjelző: úgyis vége lesz az életnek. A mesék során a világ reakcióit, azok változását követhetjük nyomon és, hogy miként viszonyultak egyes korszakok a másság elfogadásához.”

virag_peter.jpg

Az előadás fontosságát az is jelzi, hogy a hazai meleg büszkeség hónapja alatt mutatják be, és várják a téma iránt fogékony érdeklődőket.

„Számunkra nagyon fontos a másság gondolatvilágát megmutatni az előadásainkban. Ráadásul a melegség csak egy hívószó, hiszen ezen témát más aspektusokból igyekszünk láttatni a nemrég bemutatott Székely Csaba: Öröm és boldogság című drámájában, David Stevens: Mennyit érünk? című darabjában vagy épp Oscar Wild: Dorian Gray című alkotásában.” – mondja Perjés János, a színház alapító-művészigazgatója.

További időpontok: július 5., 6., 7., és augusztus 28., 29., 30.

Későbbiekben a darab a Spirit Színház repertoárján marad.

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8814918908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.