A yesyes és Myra Monoka koncertje indította az ibis Music programot Budapesten
2019. május 24. írta: Kultúrjunkie

A yesyes és Myra Monoka koncertje indította az ibis Music programot Budapesten

i-ckrs4rb-x2.jpg

Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban  adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes  dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.

A 2015 őszén alapított, elektronikus hangzásvilágú yesyes alapítói és jelenlegi tagjai Szabó Ádám és Katona Tamás. I Let You Run Away című daluk bejutott a 2018-as A Dal döntőjébe, felkerült a Los Angeles-i Trap Nation YouTube csatornára, és ma már több milliós nézettségnél jár. Ebben az évben a srácok a BRAINS-t kísérik országos turnéra, és az egyik legnagyobb szabadtéri színpadon, a Budapest Parkban is játszhattak.

i-txbfqf2-x2.jpg

Myra Monoka nemzetközileg is ismert énekes, zeneszerző és producer. Szólódalai közül tavaly jelent meg a New Yorkban készült videóval kísért Rewind, illetve a tropical bass csodagyerek Stas producerkedésével készült Drinking About You. Myra háromtagú élő zenekarában az éneket a billentyűs és a hibrid (akusztikus és elektronikus) ütősök támogatják. Myra a három művész egyike, akit a magyar zenei exportiroda, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) kiválasztott, hogy Los Angelesben, az ASCAP Expón, a világ legnagyobb és legrangosabb dalszerző-vásárán képviselje Magyarországot.

i-k9g5893-x2.jpg

Az ibis a Sziget Fesztivállal, a Spofity-jal és a brit 4th Floor Creative Grouppal közösen hozta létre az ibis Music-ot, amely a legújabb lépés a szállodamárka átalakulásában. Az ibis életteli, interaktív közösségi csomópontokat alakít ki a szállodákban, ezzel teljesen új élményeket ajánlva a helyi közösségeknek és utazóknak.

A program csúcspontja augusztus 7., amikor a korábban az ibis Music rendezvényein szereplő művészekből kilencen léphetnek a 2019-es Sziget Fesztivál ibis színpadára. A zsűri közülük fogja kiválasztani az ibis Music legjobb feltörekvő zenésze díj nyertesét. A győztes együttműködési szerződést köthet a Sony Music UK 4th Floor Creative Group csapatával, akik segítenek a zenekar karrierjének elindításában, továbbfejlődésében: a promócióban és készülő albumuk mentorálásában. 

Az új márkapozícionálással, a mobilos check-in lehetőségével, az új design-iránnyal és F&B ajánlatokkal az ibis Music kifejezetten zeneszeretőknek nyújt különleges élményeket. A programot az összes ibis szállodában bevezetik. Ez a zenei platform köré összpontosuló termékekben, szolgáltatásokban és egyéb tevékenységekben is meg fog jelenni: hotelen belüli fellépések, hangszerek a vendégek számára a lobbyban, zenehallgatásra alkalmas eszközök a szállodai szobákban.

Egyes országokban a program kiegészül fesztiválokkal közös partnerségekkel is – például a Dot to Dot fesztivállal az Egyesült Királyságban és a Montreux Jazz Fesztivállal Svájcban.

A márka jelenleg olyan csomagokon dolgozik, melyek kifejezetten zenészek és zeneszeretők számára nyújtanak szolgáltatásokat, hogy a szállodák valódi zenei központok lehessenek a vendégek, a helyi közösségek és a zeneipar számára is.

Fotók: Tamás Pál 

 Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5414856766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása