Az Against The Current nálunk is bemutatja új lemezét

2019. január 31. - Kultúrjunkie

againstthecurrent_1.jpg

A New York-i trió legutóbb debütáló albumával járt nálunk- akkor meg is töltötték a Dürer Kertet- most pedig friss, Past Lives c. lemezüket mutatják be június 3-án ugyanitt Chrissy Costanzáék.

Az Against The Current szinte egy szempillantás alatt vált százezrek, majd milliók kedvencévé: 2011-ben Dan Gow gitáros és Will Ferri dobos társult a YouTube-on már akkor ismert Chrissy Costanzával, majd egyesített erőikből megszületett a zenekar. Először online feldolgozásaik miatt gyűltek a rajongók, majd 2014-ben megjelent Infinity névre keresztelt EP-jük, amit a Gravity követett, a totális ismertséget a 2016 egyik legsikeresebb debüt albumának kikiáltott In Our Bones hozta meg nekik. A lemez nemcsak felvételeken ütött nagyot – felkerültek a Billboard Heatseekers listájának második helyére is -, de a világ körüli turné is nagyot szólt.

2017-ben a csapat a Riot Games játékfejlesztő cég felkérésére megírta a Legends Never Die c. dalukat, a League of Legends világ kupájára, amit az esemény nyitó és záróeseményén elő is adtak. Tavaly pedig végre megérkezett második lemezük, a Past Lives is. Az új lemezen a szintinek köszönhetően picit poposabb, modernebb dalok sorakoznak fel Chrissy továbbra is lenyűgöző hangjával. Az Against The Current az egyik legígéretesebb fiatal formáció, rajongóik elkötelezettségét mutatja, hogy legutóbbi budapesti koncertjükre egy hét alatt elkelt az összes jegy, így nem árt résen lenni, ha nem akarsz lemaradni a trió lemezbemutató koncertjéről június 3-án a Dürer Kertben.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
Against The Current (US) - lemezbemutató koncert

Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2019. 06. 03. 18:30
Jegyárak: 3.800 / 4.500 Ft
Elővétel: 2019. 02. 01. 10 órától
Facebook-esemény 

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3414600632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.