Sűrű időszak áll Brasch Bence mögött: az egyetemi tanulmányainak gyakorlati évei alatt dolgozott többek között Alföldi Róberttel, emellett szerepet kapott Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjében és visszatért az Operettszínházba is. A Kultúrjunkie Blog a „Chicago” című előadásról, a legfrissebb bemutatókról és a 2019-es év terveiről beszélgetett Bencével. Énekesként robbantál be a köztudatba, amit a színház miatt tettél félre. Honnan ered a színészet iránti szenvedélyed?
Brasch Bence: Általános iskola hetedik osztályában kezdtem el még színjátszókörre járni, elmentem egy ilyen foglalkozásra. Előtte sok mindent kipróbáltam már: judóztam, úsztam, de valahogy egyik mellett sem tartottam ki igazán – ez viszont egyből magával ragadott, nagyon szerettem. Emlékszem egyszer Arany János Toldiját játszottuk, vittük fesztiválokra is - onnantól kezdve a színjátszás végigkísérte a gimnáziumi éveimet. Az, hogy mellette tudok énekelni is, egy plusz dolog volt, de mindig a színház felé akartam menni.

2012 és 2016 között visszavonultál a nyilvánosság elől, mit mesélnél ezekről az évekről?
Brasch Bence: Akkoriban a Budapesti Operettszínháznál voltam és sok előadásba bekerültem - igaz még csak kisebb szerepekbe, de fontosabbnak tartottam ezeket, mint fellépni és eseményekre járni. Nem voltam már motivált új dalok készítésében. A kiadómmal is beszéltünk róla, hogy így nehéz lenne leegyeztetni fellépéseket. A színház nagyon kötött dolog, általában hétvégén is játszottam, amikorra a koncertek is szervezték volna. A Dal volt az utolsó nagyobb zenei projekt, amit csináltam 2013-ban, utána tudatosan kerültem a bulvármédiát. 

2014-ben kezdtél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, idén fogsz végezni. Mi lesz a szakdolgozatod témája?
Brasch Bence: Martin McDonagh „A Kripli” című darabjából fogom írni, ezt a suliban elkezdtem rendezni is. Kétszer vágtunk bele, de sajnos nem tudtuk befejezni, mert mindkét alkalommal kiesett a főszereplő – de a szakdolgozatba beleveszem a munkafolyamatot is.

Az Átrium Film-Színházban futó Chicago a második közös munkád Alföldi Róberttel. Gördülékenyebb volt a közös munka az előző előadás, vagy teljesen tiszta lappal indítottatok ezúttal is?
Brasch Bence: Robitól függetlenül mindig megvan bennem a küzdelem egy új szerep esetében. Ha megcsinálok egy előadást, ami még jól is sikerül, akkor kicsit (mondjuk egy napra) megnyugszom. Aztán elkezdek olvasni egy új darabot és rájövök, hogy fogalmam sincs az egészről. Ez hihetetlenül bonyolult helyzet, de Robival azért már érezhető volt, hogy másodszor dolgozunk együtt. Engem először nagyon szétszedett a Budaörsi Latinovits Színházban, az volt az első főszerepem (A sötétség hatalma – a szerk.). Ez egyébként egy borzasztóan nehéz anyag, de szerencsés vagyok, mert remek partnereket kaptam Robi mellett, de akkor azért volt két-három kemény hetem. Kezdetben semmi sem volt jó, amit csináltam - ki kellett facsarni belőlem dolgokat, át kellett lépjek helyzeteken, ami sikerült is. A Chicago próbáira már alapvetően úgy érkeztem, hogy tudtam milyen feszültségű egy Alföldi Robi féle próbafolyamat. Jobban tudtam kezelni az egészet, nem sokkolt le annyira, kevésbé szorongtam. 

Kettős szereposztásban próbáltátok a darabot, Fekete Ernővel együtt, így láthattátok azt, ami a másikból ösztönösen jött, amit esetleg eltérően gondol a szerepről. Mivel az egyik főszereplőt alakítjátok, így felmerül a kérdés: építkeztetek egymás véleményére, vagy két mondhatni különböző Billy Flynn megteremtése volt a cél?
Brasch Bence: Abszolút különálló embereket játszunk a színpadon, de ez többek között abból fakad, hogy más egyéniségek vagyunk – kinézetileg is. Mindig azt mondják, hogy két teljesen különböző előadás, vagyis inkább négy, mert több dupla szerep van. Teljesen mást jelent a karakter az én gondolataimmal és a habitusommal, mint amit Tibi hoz ki belőle. Könnyebbség is volt, de közben nehézség, mert négy hetünk volt próbálni és ezáltal a mi próbaidőnk feleződött azokkal szemben, akik végigcsinálhatták ezt az időt egyedül. A jó oldala viszont az, hogy a másik színész által láthatsz olyan megoldásokat, amiket te nem találtál meg - ezzel kölcsönösen segíthettek egymásnak.

Felváltva játszod a darab egyik fő párosát Huzella Júliával és Sodró Elizával. Milyen pluszt jelent a felkészülésben két színésznővel dolgozni?
Brasch Bence: Velük is felválta próbáltunk és játszunk, ami nagyon jó élmény. Teljesen máshogyan működik a kémia, az előadás tempója Lizával és Julival. Ők is különböző karakterek, mást jelentenek a színpadon, de nekem ez üdítő mindig kevert szereposztásban játszani ezeket a jeleneteket.December 20-án mutattátok be a 12 dühös embert az Átriumban. Azt mesélted róla, hogy ez a darab nagyon különleges számodra...
Brasch Bence: Maga az előadás alapvetően kihívás nekem, mert így real time-ban még nem játszottam semmit: nincs időmúlás, konkrét két és fél órát állítunk színpadra. Végig ott kell lenni, figyelni, irdatlan nehéz a szöveg és technikailag sem könnyű. 12 ember 12 különböző viszonyt mutat be, folyamatosan változik ki-kinek a pártján áll - ezt alaposan fel kellett építeni.

Tavaly az Operettszínházba is visszatértél a november 30-án bemutatott Maya című darabbal. Mit gondolsz, miben változtál és fejlődtél a legtöbbet mióta utoljára álltál ezen a színpadon?
Brasch Bence: Hozzáállásban mindenképpen változtam, érettebb és tapasztaltabb vagyok szakmailag - talán technikailag is. Most már tudom, mikor kell elkezdeni tanulni egy nagyobb kaliberű szerepet, hogyan kell vele foglalkozni és próbálni. Hajlamos voltam lustaságra, de ez már elmúlt. Sok koreográfiát be kellett gyakorolni, szerintem nem táncoltam még ennyit, talán csak a Rómeó és Júliában. Könnyebben ment a dolgok rögzítése így, hogy az agyam már trenírozva van a szöveg és koreográfiatanulásra. Fura élmény volt egyébként visszamenni egy ekkora színpadra, sokkal kisebbeket szoktam meg. 2018-ban megkaptad az első nagyjátékfilmes szerepedet is, Nagypál Orsi Nyitva című szókimondó romantikus vígjátékában, illetve a Tóth János sorozatban is feltűntél. A színészek mindig mesélik, teljesen más tapasztalás a film és a színház világa, te mennyire tudtál otthonosan mozogni elsőre a kamerák előtt
Brasch Bence: A forgatásról annyit sem tudok még, mint a színházról. Rengeteget számít a rutin az egész szakmában a tehetség és a felkészültség mellett. Van, hogy bizonyos mondatokat például egy fadarabnak kell mondani, amin van egy fehér jel, mert így tudja felvenni az operatőr, hogy jó legyen a szög és a partner nem tud ott lenni. Ezek furcsa élmények voltak, de a Nagypál Orsi film forgatása iszonyatosan pozitív élmény volt. Hihetetlenül jók voltak a körülmények és tényleg csak azzal kellett törődnöm, hogy megcsináljam a jeleneteket. Nagyon érdekel a forgatás, remélem fogok is még sok lehetőséget kapni.  

Mi vár rád 2019-ben, miben láthatnak téged?
Brasch Bence: Lesz egy előadás a Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében, a Vénusz, amiben öten szerepelünk - ez egy érdekes darab lesz szerintem. Utána Alföldi Robival csináljunk az Élektrát szintén a Budaörsiben, amit borzasztóan várok már, mindig nagyon szeretek vele dolgozni.

Fotók: Vidus Móni

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)