A kultúra szexi

“Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk.”

2018. december 05. - Kultúrjunkie

rossz_versek_3_photobybenceszemerey.jpg

Reisz Gábor második rendezése, a Rossz versek időutazásra visz a főszereplő lelkén keresztül Magyarország elmúlt három évtizedébe

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmben foglalkozik a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel: megvalósíthatóak-e a vágyaink és a gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk, “Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk.”- mondta el Reisz Gábor. A főszerepet maga a rendező játssza, a jeleneteket pedig eredeti - budapesti, balatoni és párizsi - helyszíneken vették fel. Első rendezése, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan minimális költségvetése mellett több mint 65 ezer nézőt vonzott a mozikba, a Rossz versek nagyobb büdzséből és komolyabb technikával alkotta meg az ismerős és fájdalmasan életszagú világot, ahol választanunk kell, hogy Magyarországon vagy Nyugat-Európában építünk karriert, a szüleinkkel való kapcsolatunk komplikált és a szerelmet csak akkor találjuk meg, amikor már elmúlt.

A Rossz versek három díjat is nyert a múlt héten megrendezett torinói filmfesztiválon: a szakmai zsűri, amelynek elnöke Csia Csang-ko kínai sztárrendező volt, elismerő oklevéllel méltatta Reisz Gábor filmjét, amely elhozta a diákzsűri által kiosztott legjobb forgatókönyvnek járó Scuola Holden-díjat is. Az AVANTI (Agenzia Valorizzazione Autori Nuovi Tutti Italiani) zsűrijének a fesztivál legjobb filmjét elismerő díját szintén a magyar alkotás kapta. A Rossz versek 2018. december 27-től kerül a mozikba.

gabor_reisz_photobybenceszemerey_1.jpg

A négy éve bemutatott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után Reisz Gábor ismét személyes hangvételű filmet készített. Bár a Rossz versek önéletrajzi ihletésű, mégis fiktív történetet mesél el. A 30-as évei elején járó rendező, Merthner Tamás magánélete váratlanul darabokra hullik, amikor párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna szakít vele. Tamás összetörve tér vissza Budapestre, és mivel a jelenben nem talál vigaszt, a múltjába merülve igyekszik választ kapni arra, hogy hol veszítette el önmagát abban a valóságban, ami az elmúlt harminc évben körbevette Magyarországon.  

Rossz versekben érzékeny asszociációkon keresztül ismerjük meg Tamás fiatalkori énjeit, a hétéves festőművészt, a kiskamasz vízilabdást, és a már majdnem felnőtt álmodozót, aki őrülten szeretne szerelmes lenni, de csak rossz versekre futja az erejéből. A múltban tett utazások, ahogy arra hamar rádöbbenünk, az ország elmúlt három évtizedébe, és így a saját életünkbe is bepillantást engednek.

A Rossz versek megőrzi elődje keserédes ízeit, minden más tekintetben azonban jócskán meghaladja a VAN lehetőségeit. A rendező első filmjének sikerét követően részt vehetett a Cannes-i Filmfesztivál rezidensprogramjában, amelynek keretében öt hónapon át dolgozott Párizsban az új forgatókönyvön. Az első-, illetve másodfilmes rendezőket támogató Cinéfondation Residence programba eddig csak négy magyar rendezőnek, köztük Mundruczó Kornélnak és Nemes Jeles Lászlónak sikerült bekerülnie.

rossz_versek_8_photobydanielbalint_kristofbecsey.jpeg

A Rossz verseket ötvenöt forgatási napon, százhúsz helyszínen forgatták a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában, továbbá a Magyar Nemzeti Filmalap 230 millió forint értékű támogatásával. A tekintélyesebb költségvetés a helyszínválasztásban – a budapestieket a Balatonnál, illetve Párizsban forgatott jelenetek egészítik ki – és a felhasznált technikában is megmutatja hatását. Reisz igyekezett megtalálni a megfelelő képi stílust minden idősíkhoz, minden jelenethez. Két operatőrével, Bálint Dániellel és Becsey Kristóffal többféle kameratípussal dolgoztak: van, amit 35-ös, 16-os vagy 8 mm-es filmre rögzítettek, de láthatunk majd VHS-sel és DV kamerával felvett részeket is.

Akárcsak első rendezése, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan esetében, Reisz Gábor új alkotásának, a Rossz verseknek is meghatározó eleme a zene. Tizenegy dal mellett a filmzene többi tételét is tartalmazó, Te nem (Rossz versek filmlemez) című album decemberben jelenik meg.

 A Rossz versek 2018. december 27-én kerül a hazai mozikba a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Cirko Film forgalmazásában, az RTL Magyarország koprodukciójában. 

 Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4314438084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.