A kultúra szexi

Megérkezett az új Esti Kornél album

Eltűnt idő címmel megjelent az Esti Kornél ötödik nagylemeze!

2018. november 08. - Kultúrjunkie

estikornel2018_1.jpg


Tripla koncerttel mutatja be új albumát az Esti Kornél november 16-17-18-án az A38 Hajón. Az új lemez összes dala és a régi nagy kedvencek is elhangzanak majd a lemezbemutatókon - a mai naptól pedig már mindenki kezdhet bemelegíteni a jövő hétvégi koncertekre a zenekar legújabb nagylemezével.


Egy februári premier és két frissen kihozott dal vezette fel a most megjelent vadiúj Esti Kornél lemezt. A 2016 tavaszán megjelent Éjszaka van album óta a zenekar megfordult már a Budapest Parkban, idén februárban teltház előtt játszottak az Akvárium NagyHall-ban, a legnagyobb nyári fesztiválok és vidéki klubok állandó fellépőjének számítanak, most pedig három egymást követő estén mutatják be lemezüket. Az új lemezről így mesélt a zenekar: “Az Eltűnt idő az elmúlt – nagyon intenzív – egy év lenyomata. Sokat koncerteztünk, sok időt töltöttünk együtt, egy hullámhosszon voltunk, úgyhogy az alkotási folyamat is gördülékeny volt. A dalok - melynek legtöbb alapját Ágoston hozta - alapvetően viszik tovább az előző két album esti kornélos hangulatát, de most született pár olyan dal is, amihez hasonlót eddig nem csináltunk. Szeretjük feszegetni és mindig egy picit továbblépni az általunk megszabott kereteken. “

Az előzetesen meghirdetett november 16-17-i A38-as dupla lemezbemutató koncertekre már két héttel korábban, a lemezpremiert megelőzően elfogyott minden jegy, ezért a zenekar egy harmadik alkalommal, november 18-án vasárnap este is bemutatja frissen megjelent, ötödik lemezét. Érdemes lecsapni az utolsó időpontra maradt koncertjegyekre, hiszen a zenekar legközelebb tavasszal játszik Budapesten.

 

Az Eltűnt Idő itt hallgatható meg:

https://youtu.be/v-5R_ZP9zWM

estikornel_eltuntido_borito.jpg

Az alábbi oldalakon pedig streamelhető:

Spotify

Apple Music

Deezer

Artwork: Papp Zsófia

 

Eltűnt idő lemezbemutató koncert

nov. 16.péntek – SOLD OUT

nov. 17. szombat – SOLD OUT

nov. 18. vasárnap

Helyszín: A38 Hajó

Jegy: 2390 Ft – Jegyelővétel: https://goo.gl/zafL3c

Menetrend:

19.30 Németh Róbert

20.30 Esti Kornél 

Facebook esemény

 

Fotó: sinco.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8114360521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.