A kultúra szexi

Évzáró Magashegyi Underground szimfonikus koncert a Budapest Kongresszusi Központban, új műsorral

2018. november 08. - Kultúrjunkie

mu_lineup_2018.jpg

A Magashegyi Underground lassan tíz éve úttörő szerepet töltött be a hazai könnyűzenei piacon a szimfonikus megszólalás meghonosításában - amit utána számtalan hazai előadó vett át és követett sikeresen.

Most még bátrabb lépést tesznek: a költészet világát hozzák be a komolyzenével átitatott dalok közé. Legújabb műfajközi kalandjuk gyümölcsei a leghíresebb mai költő-írónő Tóth Krisztina verseire komponált dalok. December 2-án, a Budapest Kongresszusi Központban hallhatjuk először az új dalokat, egy alaposan átgyúrt-áthangszerelt szimfonikus koncert keretein belül. A nagyszabású előadáson emellett a korábbi lemezeiken szereplő megzenésített verseket is előadják majd: olyan ritkán játszott dalok is elhangzanak, mint Závada Péter Szinopszisa vagy Parti-Nagy Lajos Nyár, némafilmje - ezeket kizárólag a csapat szimfonikus koncertjein lehet hallani élőben, ezért is érdemes ellátogatni az eseményre.

A koncert felvezetéseként készítettek egy különleges videót is, a már-már magashegyi családtagnak számító Beck Zolival (30Y) közös, Látod című dalukra - egy Somló-hegyi kápolna falai között:

A kisfilm tökéletes ízelítőt ad a nagyszabású koncertből, hiszen egyrészt Beck Zoli is ott lesz majd a Budapest Kongresszusi Központban, másrészt a decemberi koncert új hangszereléseiben a kórus is hangsúlyos szerephez jut.

Az esemény a Magashegyi Underground legfontosabb és legnagyobb idei koncertje lesz, új műsorral, rendkívüli látvánnyal és számos vendéggel. "Új és még újabb képi világ, új és még újabb hangszerelések, költészet, vendégművészek, tökéletes hangzású kórus és egy új, mélyen életigenlő koncertnek lehetnek szem- és fültanúi december 2-án. Kezdjük együtt az ünnepeket!" - szól a zenekar invitálása a különleges koncertre.

Facebook esemény

A zenekar korábbi szimfonikus koncertjének felvétele

 

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr814360999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.