Megjelent az új Mörk album első része: itt a The Death of Mörk című EP
2018. november 01. írta: Kultúrjunkie

Megjelent az új Mörk album első része: itt a The Death of Mörk című EP

November 16-án a BUSH keretében játszanak az Instantban, és indul a német turné is

mo_rk_by_sinco_1.jpg

A mai napon jelenik meg a négytagú, pszichedelikus soult játszó Mörk zenekar legújabb EP-je The Death of Mörk címmel. Digitálisan elérhető az összes nemzetközi online zenei platformon, fizikai formátumban pedig november folyamán érkezik. A limitált számú, kézzel készült bakelitet a zenekar maga tervezi és festi, és a koncerteken lehet majd hozzájutni a ritkasághoz.
mork_thedeathofmork.jpgAz NKA támogatásával megvalósult új EP dalai köl a Doubt-ot már ismerhetjük, hiszen nemrég egy szürreális, ám rendkívül szórakoztató videóklippel mutatta be a csapat, Tenki Réka és Keresztes Tamás főszereplésével, Pajor Kristóf rendezésében. A furcsa családi vacsorán egy gépfegyver is előkerült.

A Mörkre eddig kevésbé volt jellemző a melankólia, most azonban ebben a hangulatban merültek el: központi témaként jelenik meg az elmúlás, a halál, és az összeomlás, ami egyúttal a változás előszele is, amit a megújulás, az újjászületés követ. Ezt a spirituális kört kezdik el rajzolni október 31-én, ami jövő tavasszal ér majd körbe, amikor megjelenik a The Resurrection of Mörk, ami az újrakezdésre koncentrál és jóval pozitívabb, lazább” dalokkal teszi majd teljessé a most kezdődő történetet.

Zeneileg továbbra is a sokszínűség jellemző az új zenére, emellett mégis feszes egységet alkotnak a trackek. A neo-soul és a triphop jegyei találkoznak poppal: amellett, hogy elgondolkodtató, fülbemászó is egytől egyig mind az 5 szerzemény. Rengeteg kép és történet megjelenik bennük, ám minden eddiginél letisztultabb formában hallhatók ezek a történetek. Ebbe a sötét, izgalmas világba visz el minket a zenekar, ahol minden dal után egyre csak várjuk, mi lesz a következő jelenet, hogyan végződik a történet.

Legközelebb Budapesten november 16-án láthatjuk őket, a BUSH showcase fesztivál keretében fognak fellépni az Instantban, de előtte német turnéra indulnak olyan állomásokkal, mint az Aalener Jazztage vagy a Leverkusener Jazztage, ahol a legendás Incognito-val és Candy Dulferrel osztják majd meg a színpadot.

The Death of Mörk elérhető itt!

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7514337967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása