The Sound Of Silence 2018.10.28, A38 Hajó
2018. október 22. írta: Kultúrjunkie

The Sound Of Silence 2018.10.28, A38 Hajó

“Szakértő segítség az érintetteknek, szakmai támogatás a szakembereknek.” /Autizmus Alapítvány/

cover.jpgEgy olyan eseményt ajánlunk most Nektek, amire úgy érezzünk, minél többeknek el kellene látogatnia, hisz "szakértő segítséget jelent az érintetteknek, szakmai támogatást a szakembereknek"!

A Randy Hardcore Event Management (RHEM) az A38 Hajóval és az Autizmus Alapítvánnyal együttműködve, október 28-án először rendezi meg, a The Sound of Silence névre keresztelt informatív, adománygyűjtő rendezvényét.

Az esemény célja több fiatal elérése a témával kapcsolatban, egyben nagyobb közönséggel összekötni azokat, akik érzékenyek vagy csak érdeklődnek a témát illetően, hogy tájékozódni, akár támogatni is tudják az alapítvány munkáját. 

szasza.pnghttps://www.facebook.com/RandyHardcoreEM/videos/470641080115070/

Az alapítvány, létrejötte óta fő céljának tűzte ki a legújabb eljárások adaptálását és terjesztését országszerte, miközben Módszertani Központjukban folyamatosan oktatják a legnaprakészebb módszereket, hogy a hazai szakemberek ugyanolyan színvonalú ellátást nyújthassanak, mint más fejlett országokban világszerte.

lukacs.pnghttps://www.facebook.com/RandyHardcoreEM/videos/472574713255040/

Az első rendezvény alkalmával hazánk több, műfajában kiemelkedő zenekarának frontembere ad akusztikus koncertet, többek között Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts), Makumi Kamau (Mary Popkids), Szabó Benedek és Sallai László (Szabó Benedek és a Galaxisok), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), Nóvé Soma (Middlemist Red) és Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén (Platon Karatev) akusztikus koncertjei kíséretében tanulhatunk többet a kérdésről. Emellett az Autista Alapítvány is készül programmal.  A The Sound Of Silence is ezt a célt szolgálja: tudatosság terjesztése, ismeret átadása az autizmussal élőkkel kapcsolatban, ami cselekvésre ösztönözhet a fiatalok körében.

nove.png https://www.facebook.com/RandyHardcoreEM/videos/472042463308265/

Természetesen a belépődíjból befolyó összeggel a résztvevők, az Autizmus Alapítvány működését támogatják! Az egyszerű belépő mellé biztosítunk Támogató jegyet is, ennek értéke 10 000 HUF.

 

Esemény:  https://www.facebook.com/events/289310875215354/

Jegyek:                               

Jegyárak:

Limitált elővétel:         1500 HUF

Elővétel (Okt. 27-ig):  2000 HUF

Normál:                        2500 HUF

Támogatói jegy:         10 000 HUF

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

sajtóanyag@Rudolf Rebeka

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8414316177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása