A szomszédban már nem férsz be a koncertjükre, Pesten még elcsípheted őket
2018. október 03. írta: Kultúrjunkie

A szomszédban már nem férsz be a koncertjükre, Pesten még elcsípheted őket

Novemberben a BUSH vendége lesz a Golan!

image002_5.jpg

November 15-17 között harmadik alkalommal várja az érdeklődőket a BUSH, azaz a Budapest Showcase Hub. A háromnapos belvárosi klubfesztiválon esténként a kelet-európai régió (14 ország) legmenőbb, feltörekvő előadói lépnek fel, míg napközben különböző kerekasztal-beszélgetések, előadások és workshopok váltják egymást a Bródy Studiosban tartott konferencián.

A záróesemény helyszíne az Akvárium Klub lesz: itt a hazánkban már jól ismert Fran Palermo mellett a román nemzetiségű Golan játszik majd.

bukaresti ötösfogat tagjai Alex (billentyű, fuvola, trombita, gong), Florian (basszus, gitár, billentyűk), Iulian (dob), Ernesto (ütőshangszerek), és Mihai (ének, samplerek). Az élő hangszerek, a vokál, a sampling és a DJ-zés változatossá teszi zenéjüket, miközben egy percig sem érezzük úgy, hogy ne lenne egységes, amit hallunk.

Az együttest Románia az elektronikus zenei színtér legígéretesebb előadói közt tartja számon, akik az ország legnagyobb koncerthelyszínén, az ötezer férőhelyes Arenale Romane-ban márkétszer is telt házas koncertet adtak.

A zenekar Európa-szerte nagy sikereknek örvend, évi több, mint 100 fellépést tudnak maguk mögött. Az elmúlt években több nemzetközi zenei fesztiválon is felléptek, többek között a Parov Stelarral közös turnéjuk során a 2016-os Sziget Fesztiválon is – emellett voltak márRóisin Murphy és a Kings Of Leon előzenekara is, saját hazájukban.

2017 végén a Universal Music Group kiadásában megjelent első nagylemezük, INTRO címmel – erről is hallhattok dalokat az Akváriumban november 17-én. De nem csak ők készülnek újdonságokkal: a Franpi is hoz olyan dalokat, amiket itt játszanak majd először!

Az eventről itt találtok bővebb leírást!

 Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1414280017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása