A kultúra szexi

Összefoglaló 5 összefoglalhatatlan napról – Ördögkatlan fesztivál 2015

2015. augusztus 18. - Bárdos Kata

11925929_1124714994225184_2100157868_n.jpg

Összművészeti fesztivál kis baranyai településeken – immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Ördögkatlan fesztivált Nagyharsányban, Kisharsányban, Palkonyán és Beremenden. Ott voltunk!

Talán nem meglepő, hogy egy ilyen kis csodába csöppenve már első nap élménydömping fogadott. Rögtön első este, a megnyitó után mutatkozott be a Brother Kawa (FR) a Narancsligetben. A Wombo Orchestrához hasonlóan addiktív élményként beharangozott duó megfelelt az elvárásoknak. Egy őrült testvérpár, egyikük gitározik, másikuk basszus szaxofonozik és közben mindenfélén dobol. Igazi showmanek, és ketten is mintha inkább egy 10 tagú zenekar energiáival dolgoznának. A hét folyamán játszottak többször is, nagy örömünkre.

Szerda délután cirkuszba mentünk, a holland Cirque du Platzak Kermiz című előadását néztük meg. Platzak Cirkusz, azaz a Csórók Cirkusza. Kifestett arcok, lehengerlő karakterek, élő zene. Egy külön kis világ, saját univerzum, amiben egy lány súlyos bordó bársonyfüggönyök helyett átlátszó műanyag fólián leng a levegőben, egy másik sörösüvegeken egyensúlyoz, és így tovább. Akárkivel beszéltem, mindenkit lenyűgözött ez a hallatlanul egyedi, frissítően szórakoztató csapat.

11910684_1124713380892012_306496633_n.jpgFotó: facebook.com/ordogkatlanfesztival

A cirkusz után Palkonyára átloholva a Dresch Vonós Quartet utolsó félórájára érkeztem meg. Érdemes volt. A palkonyai Malompark színpada a legideálisabb egyébként az efféle programokhoz: tiszta zenei élvezet. Dresch az az ember, aki irányít, de nem vezet, akire figyelni kell, de nem azért, mert ő akarja. Mi akarjuk. Az a figyelem, odaadás, muzikalitás, ami bennük van, szavakkal le nem írható. Látni, hallani kell!

Szerda estére sikerült sorszámot szereznem az idén díszvendégként jelen lévő Örkény Színház Tóték című előadására. És talán a fesztivál egyik legkatartikusabb élményét kaptam. Az egy dolog, hogy meleg volt. Az egy dolog, hogy majdnem 3 órás az előadás. De amikor Csuja Imre foszforeszkáló tűzoltó sisakban, zseblámpával a fogai közt elénekelt egy dalt úgy, hogy minden szavát érteni lehetett, akkor értette meg az ember, hogy miről is szól ez a szakma. Pogány Judit is például, 70 évesen úgy tud kacagni, mint egy bakfis, holott az előadás előtt fél órával még aggódtunk érte a nagy meleg miatt. Nekem nem kenyerem egyébként a klasszikus színház, de ez a darab a number one, mert megmutatták, hogy így is lehet ezt csinálni, így kell csinálni. És akkor még nem említettem a legfrenetikusabb pillanatot, amikor Csuja „elfelejtette” a szöveget, és az első sorban ülő súgó segítségét kérte. „Megromlott a hallása”. Csuja előrelépett, kezét a füléhez emelve: „He?” „Megromlott a hallása!” Az egész terem nevetésben tört ki, Tót Lajos viszont szemrebbenés nélkül folytatta: tehát megromlott a hallása. :)

A kaposvári egyetemisták által alapított k2 társulat idén is megmutatott nekünk egy falusi sztorit, A kisharsányi vőlegény címmel. Nevettünk sokat, aztán volt, mikor sírni kellett. Remek volt!

Pénteken Palkonyán, a Mokos Pincészet termében Pintér Béla és Társulatának egy újabb zseniális előadása volt látható, A soha vissza nem térő címmel. Ezúttal egy cég kiútkeresését tárták elénk, a Pintér Bélától megszokott humorral fűszerezve. A zenékkel is hihetetlenül jól bánik az előadás, egyetlen zongorán élő zenével kísérve, énekelve, dobolva, régi slágereket és kommunista indulókat váltogatva alakul ki az a valami, ami miatt ez a csapat ma Magyarország egyik legjelentősebb független társulata.

Pénteken délután a kisharsányi Kovács Udvarház műhelyeibe kukkantottunk be. Both Miklós először ukrajnai utazásai alatt készített felvételeket mutatott és mesélt nekünk arról a felderítetlen zenei fenoménról, ami az apró falvakban lakozik. A magyar népdalok egyszólamúak, hajlításokkal és díszítésekkel dobják fel az énekesek. Ám az ukrán népdalok általában többszólamú balladák. A felvételeken is mindig 3, vagy annál több ember énekelt, akiknek soha nem tanították, mit énekeljenek, egyszerűen érzik, évtizedek óta együtt énekelnek, nekik ez természetes. És milyen csodálatos hangok jönnek ki belőlük! Balladáik általában többféleképpen értelmezhető, kemény történetek megénekelve. Látszik, hogy náluk ez a kultúrából fakad: a boldog zenék helyett a lélek ápolására fektetnek nagyobb hangsúlyt. Csodálatos, különleges élmény volt ez, nemcsak a remek előadónak, hanem a hasonlóan jó közönségnek is köszönhetően: az előadás alig akart véget érni, újabb és újabb kérdések, témák ötlöttek fel.

11825006_499796410184312_8882258946319077722_n.jpgFotó: Bárdos Kata

Az előadás után Both Miklós zenei műhelyének próbáját hallgattuk meg: kínai utazásai alkalmával megismert tibeti zenészekkel dolgozott együtt 3 napig. Teljesen egyedülálló ez a projekt, ahogy itt összehozták a tibeti és a roma zenei kultúrát. A vendégzenészek egyébként a nási népcsoportba tartoznak, ahogy a programfüzet írta, ők „a tibetiek csángói”. A Himalája magas hegyei közt élnek és őrzik kultúrájukat. Fából készült hangszereik is nagyon különlegesek, nem igazán hasonlíthatóak klasszikus hangszerekhez, illetve mindegyiken gyönyörű faragások is találhatóak. A nehéz az volt ebben a projektben, hogy ezek az egyszerű falusi emberek, nem profi zenészek azt szokták meg, hogy a vezetőjük furulya játékára játszanak rá, és nem dobokra, mint az nálunk megszokott. A 12 tagú zenekarból csak 1-2 ember beszélt angolul, így itt abszolút igaz volt, a zene egy közös nyelv. A zenélés előtt a tagok tibeti ételeket is főztek és kínálták az embereknek. Nagyon finomak voltak, annak ellenére, hogy nem igazán tudtuk, mit is eszünk. :) A zene, az ételek és a hangulat olyan összetett élményt adtak, hogy pénteken eldöntöttem: a szombati záró Kiscsillag koncert helyett a tibeti-roma workshop záró koncertjét fogom meghallgatni Kisharsányban. Jól tettem: tibetiek, romák, zenészek, fesztiválozók mind együtt táncoltak, énekeltek. Fantasztikus volt!

A nagykoncertek közül kiemelném a francia Wombo Orchestra és a Besh O Drom egymást követő őrületét. Hihetetlen hangulat, remek zenészek, egy igazi bulis este! A 30Y pedig ismét „Katlanhoz méltó” koncertet adott. Én nem tudom, Beck Zoli miről írta az Öltöztetnéd megint című számot, de akár erről a fesztiválról is írhatta volna… Mert mire másra utalhatna különben ez a pár sor?!

„Zászlók is lobognak könnyes szemmel nézel körbe
Hogy itt kell hagynod mindent
hogy megint csak jövőre...
és sötét lesz megint 360 napra”

Hát ilyen élményekkel volt tele ez az 5 nap. A programok között pedig remek érzés volt folyton ismerős arcokba botlani, rosé fröccsel a kézben világmegváltó beszélgetéseket folytatni, olyan emberekkel találkozni, akikkel sehol máshol, csak itt, csak ebben az 5 napban. Látni, hogy tőled pár méterre bulizik a cirkuszos csapat, Beck Zoli sétálgat a feleségével, Kiss Móni, az egyik főszervező telefonnal a kézben sürög-forog a színházak miatt, hogy minden rendben legyen, vagy Scherer Péterrel együtt ülni a színházteremnek kikiáltott tornaterem szaunaszerű hőségében. Ez itt megtörténhet, mert „ez itt nem egy bungee jumpingos fesztivál”, ahogy Kiss Tibi fogalmazott évekkel ezelőtt. Ilyen csodákat hordoz az Ördögkatlan, ilyen embereket, ilyen pillanatokat és találkozásokat. A megnyitón pedig (ahol telefonon, mint mindig, jelen volt Törőcsik Mari fővédnök is!), elhangzott egy olyan gondolat is Bérczes László főszervező szájából, ami kifejezi ennek a hangulatnak a múlandóságában rejtező erejét: „Nagy levegőt veszünk, és megyünk tovább, amíg mehetünk.”

Főkép: mihalylaszlo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr847963256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.