Trendi klippel jött ki KosziJanka
2018. június 14. írta: Kultúrjunkie

Trendi klippel jött ki KosziJanka

Ez nem illúzió - új dallal és klippel jelentkezik KosziJanka

koszijanka_eznemilluzio_1.png

Szó szerint oda-vissza bejárta Londont az énekesnő!

A nagysikerű Hol voltál? és a Senki nem lát című dalok után az idei nyarat ismét egy újdonsággal indítja az angyalhangú énekesnő. Ez nem illúzió címmel mutatta be nemrég a dalt, illetve a hozzá tartozó klipet, amit az InkPanther Productions gyártásában Tuza Norbert kliprendező álmodott meg. A videó különlegessége, hogy egy frappáns trükkel vették fel az egészet: a Londonban forgatott anyagot visszafelé rögzítették, majd fordítva lejátszva véglegesítették. Amitől még különlegesebb a színpompás videó, hogy Janka végig is énekli az egészet - megtanulta ugyanis visszafelé a dalt elejétől a végéig, így a forgatáson újra meg újra így dalolta tele London tereit és utcáit.

unnamed_2_7.png

Jankára nagy hatással volt ez a forgatás, ami egyben egy komoly próbatétel is volt számára: “Normál esetben nem sűrűn fordul elő, hogy az ember megtanul visszafelé énekelni egy dalt vagy hatrafelé megy az utcán. Ezért is szeretem az előadóművészetet, mert mindig próbára tesz. Egy-egy újabb szokatlan kihívás feszegeti a határokat. De a forgatás alatt nem nagyon volt idő nyafogni vagy hezitálni, hanem csak egyszerűen "csinálni" kellett, nem törődve semmivel. Sokat nyitott rajtam érezhetően ez a tapasztalat és szerintem az unokáimnak is el tudom énekelni majd az "Óizúlli men ze”-t!”

“London őrangyalként volt mellettünk. 2 napig forgattunk kizárólag külső helyszínen és a hiedelmekkel ellentétben esővel nem is találkoztunk. Az volt a célunk, hogy minden fordítva történjen. Ellentétben a dal címével, mi illúziót próbáltunk előállítani azáltal, hogy Janka hátrafelé mozog egy világban, ami előre halad. Majd a végén utómunkával megfordítottuk ezt az egészet.” - mesélte a forgatásról Tuza Norbert rendező.

A dal egyébként egy másik szinten is izgalmas lépés az énekesnő számára, hiszen ezzel szövegíróként is bemutatkozott: “Azért is áll hozzám nagyon közel, mert most először mutattam meg a saját szövegemet a nyilvánosságnak, ami már régi vágyam volt. A legfontosabb üzenet számomra az, hogy tedd azt, ami jólesik. Mindenre képes vagy, ha mersz kívánni, figyelni a saját vágyaidra, befogadni és megélni ténylegesen azokat a dolgokat, amiket gondolatokkal már előkészítettél.”

A nyáron a Random Trippel pörgő énekesnő a DUDIK Fesztiválon és az EFOTT-on is megfordul majd, így már ott is találkozhat majd a közönség a dallal.

unnamed_3_3.png

Hallgasd meg a számot itt!

Még több infó KosziJankáról:

Facebook

Youtube

Instagram

 

Forrás és képek: Herendi Ráhel - MMM Press & PR

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr714046722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása