Mit mondasz? - Méltóság
2018. március 30. írta: Kultúrjunkie

Mit mondasz? - Méltóság

mitmondasz_meltosag_01.jpgTársadalmi Párbeszéd Színház a fogyatékossággal élő emberekért.

2018. április 10-én rendezi meg a 25 éves KézenFogva Alapítvány az emberi Méltóságról szóló társadalmi színházi fórumát a Vitakultúra Egyesület közreműködésével. Az interaktív rendezvény mindenki számára nyitott, aki szeretné megismerni mások történeteit méltóságról és ennek hiányáról – vagy szívesen elmondaná a sajátját is. A közönség személyes tapasztalatait a playback-színház színészei fogják improvizatív módon megjeleníteni az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.mitmondasz_meltosag_02.jpgA Társadalmi Párbeszéd Színház olyan nyilvános közösségi fórum, amelyen az éppen adott témában az érintett társadalmi csoportba tartozók elmondhatják és meghallgathatják egymás nézőpontjait – majd ezeket az élményeket és történeteket a szakmai csapat improvizatív módon be is mutatja. Az ún. playback-színházi forma így a közönség bevonására és az interaktív közös alkotásra ugyanúgy épít, mint a központi téma mélyre ható megvitatására. A playback-színházban a résztvevők személyes történetei fogalmazódnak meg, amiket aztán a társulat minden egyeztetés vagy előkészítés nélkül játszik vissza nekik. A saját élményeket így mások történeteivel is képesek lesznek összevetni, ami nem csak egymásra hangolja a résztvevőket, de inspirálja is őket a további gondolkozásra az adott témáról. A program elsődleges célja pont ez: érzékenyítéssel erősíteni az egyéni és társadalmi felelősségvállalást, miközben a nézők egyben szereplők is.

Az április 10-i esemény központi témájaként az emberi Méltóság jelenik meg, az érdeklődők ennek kérdéskörét járhatják végig a helyszíni moderátorokkal az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott fórum három egymásra épülő lépcsőből áll. Az első egy kerekasztal-beszélgetés a központi téma megismeréséről, amit kiscsoportos diskurzusok követnek a résztvevők személyes gondolatainak, élményeinek megosztásával. A megszületett impulzusokat végül a playback-színházban jártas színészek jelenítik meg – a hat órás esemény így egy olyan improvizatív színházi előadással zárul, amelyben a közönség személyes tapasztalatai játsszák a főszerepet. A feldolgozott témákat egy képzőművész élőben örökíti meg.mitmondasz_meltosag_03.jpgAz 1997 óta működő Vitakultúra Egyesület elsődleges célja a kultúrafejlesztés és a társadalmi integrációs folyamatok elősegítése egyének és csoportok képzésén keresztül. Az egyesület tagjai az oktatási, szociális vagy for-profit szférában dolgozó szakemberek, akik a drámapedagógia, a pszichodráma, a playback-színház és az NLP módszereit is alkalmazzák. A Társadalmi Párbeszéd Színház közéleti csapatát olyan trénerekből, tanárokból és képzőművészekből hívták össze, akik a playback-színházat közösségi, művészeti innovációként is használják társadalmi kihívásokra adott válaszként. Az események playback-színházi szakmai vezetője Donáth Attila tréner, aki több mint 25 éves tapasztalatával oktatja a módszertant hazánkban és külföldön is.

A kerekasztal-beszélgetés felkért résztvevői:
Csángó Dániel (inkluzív oktató)
Kovács Éva (szakmai vezető, KézenFogva Alapítvány)
Pordán Ákos (ügyvezető, KézenFogva Alapítvány)
Tausz Péter (tulajdonos, Fruccola)

Az esemény ideje: 2018. április 10. 11:00-17:00

Helyszín: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös utca 10.)

Az esemény Facebook oldala

A KézenFogva Alapítvány honlapja

A Társadalmi Párbeszéd Színház Facebook oldala

Forrás és képek: Sajtóanyag

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8313790844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása