Az Orlai Produkciós Iroda idei évadának újonnan bemutatott előadásai között Szép Ernő „Vőlegény” című művével is találkozhatunk Novák Eszter rendezésében. A Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével színpadra állított komédiában a pénz a történet motorja: ez befolyásolja a darabban kibontakozó románcot és a házassági terveket is. S hogy végül a szerelem győzedelmeskedik-e az anyagi érdekek és az észérvek felett? Nos, erről érdemes a saját szemünkkel meggyőződnünk! A Kultúrjunkie Blog Szerkesztősége az előadás megszületéséről, a menyasszony, Kornél karakterének különlegességéről és a mű aktualitásáról Kovács Patríciával beszélgetett.

Szeptember 15-én mutattátok be Budapesten a Vőlegény című darabot, melyben Kornél karakterét játszod. A dolog érdekessége, hogy korábban már színpadon álltál ezzel a szereppel Miskolcon. Úgy tudom, te kerested meg Orlai Tibort az előadás ötletével. Miért szerettél volna újra Kornél bőrébe bújni?

Kovács Patrícia: Először is azt gondolom, hogy akkor ott adós maradtam egy picit azzal a Kornéllal, egy-két dologgal kapcsolatban azt éreztem, hogy nem sikerült igazán úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna. De ilyen előfordul az ember életében. Aztán amikor tavaly Novák Eszter megrendezte a „Várj, míg sötét lesz” című darabot, amiben Szabó Kimmel Tamással együtt játszottunk, a főpróba hetén valahogy szóba került a „Vőlegény”. Mondta, hogy amikor ránk nézett, azt gondolta, hogy milyen jó lenne, ha ezt így ketten eljátszanánk. Azonnal rávágtam, hogy jó, kérdezzük meg Orlai Tibort. Tehát ez lényegében egy közös ötlet, de valóban én voltam az, aki megkereste őt, mit szólna ahhoz, hogyha ezt tényleg megcsinálnánk.

Egyszer nyilatkoztad, hogy Kornél karaktere az a szerep, amiért az ember színész szeretne lenni. Mitől válik ilyen különösen szép feladattá?

Kovács Patrícia: Olyan nagy ívű szerepek közé tartozik, amelyeknél az ember azt érzi, hogy amikor először gondolt igazán arra, hogy színész lesz, akkor valami ilyet akart játszani. Én különösen szeretek mindenféle stílusban játszani: kedvelem a zenés előadásokat, a gyerekdarabokat és a vígjátékokat is - tényleg mindenevő vagyok. De ebben akkora íveket lehet játszani és egy olyan sorsot lehet megmutatni 7-től 10-ig, ami nagyon jó érzés színészként. Hihetetlen módon megmerítkezhetünk benne és csodálatos sorokat mondhatunk: veretes Szép Ernő szövegeket. Ez az igazán nagy feladat, ilyen típusú karaktereket alakítani.

Teljesen lebontottad az alapokig és újjáépítetted a karaktert magadban, vagy megőriztél valamit az előző megformálásból?

Kovács Patrícia: Nem táplálkoztam az előzőből, ez egy olyan szerep, ahol mindenkinek magából kell kiindulnia, aki Kornélt játssza. Emellett velem is nagyon sok minden történt az elmúlt nyolc évben és ez mind benne van ebben az alakításban. Novák Eszter is azt szerette volna, hogy belülről dolgozzak, a saját örömeimet, bánataimat és kétségbeeséseimet mutassam meg - tehát igyekszem ennek megfelelni. Úgy gondolom, hogy nem hasonlít egymásra a kettő, de hiszen én magam is különbözök a nyolc évvel ezelőtti önmagamtól.Említetted, hogy úgy gondolod adós maradtál ezzel a szereppel. Szerinted most sikerült ezen változtatnod?

Kovács Patrícia: Úgy érzem, hogy igen, bár minden előadás után elégedetlen vagyok. Amint mondtam is, ez egy hatalmas ívű szerep, tehát mindig vannak egyenetlenségek: egyik nap ez sikerül jobban, a másik nap az.  De ha a nagy egészében nézem a képet, nagyon szerettem ezt a próbafolyamatot és hihetetlenül sok olyan dolgot hozott ki belőlem Eszter, amit még soha senki.

Mit gondolsz, mi teszi Szép Ernő művét még ma is aktuálissá?

Kovács Patrícia: Ez egy érdekes dolog, sokszor megkapjuk azt, hogy ma mit tud mondani ez az előadás, hiszen már nem ilyenek a házasságok, nem így működik egy szerelem. Ez valóban igaz, viszont ma is gyakori az anyagi probléma, rengeteg olyan család van, akinek egyszerűen létkérdés az, hogy egyik napról a másikra éljen - mint ebben a darabban is az enyémnek. Emellett pedig azt gondolom, hogy a szerelem örök, és az, hogy hogyan küzd meg két ember egymásért, mindig érvényes tud lenni. Teljesen mindegy, hogy a ’10-es évekbeli, az ‘50-es évekbeli vagy mai modern jelmezekben játszunk. Hiszen ez csak a körítés. A szenvedélyek, az érzelmek, a fájdalmak, a szépségek mindig érvényesek.

Szabó Kimmel Tamással már a „Várj, míg sötét lesz” című előadásban is hihetetlenül jó párost alkottatok. Mit gondolsz, mi a titka annak, hogy ilyen jól működik köztetek a közös munka?

Kovács Patrícia: Nem tudnám megmondani, szerintem egyszerűen vannak olyan partnerek egy színész életében, akik jól passzolnak egymáshoz. Remekül dolgoztunk együtt már az előzőben, a „Várj, míg sötét lesz” című darabban is. Furcsa dolog ez, még azonos neműek között is sokszor van szemérem. Ilyen értelemben nekem Tomival hihetetlenül könnyű dolgozni. Ismerjük a másikat és abszolút nem szégyelljük egymás előtt magunkat: ez egy nagyon fontos és áldásos dolog, ha az ember a partnereivel jóban tud lenni és a legjobb értelemben vett gátlástalansággal tud dolgozni a másikkal. Nekem több olyan színház, vagy film szerep is van az életemben, ahol én magam látom (és elégedetlen vagyok azzal), hogy nem volt olyan jó a partneri munka. Lehet, hogy ezt egy külső szem nem érzi így, de mindképpen áldásos az, ha a színészek jól tudnak együtt dolgozni.Egy interjúdban azt kérdezték tőled, hogy ha választanod kellene a színház és a filmszerepek között, az elsőt választanád, mivel az nyújtja számodra a nyugalmat és a biztonságot. Mit gondolsz, mi az, ami miatt nem érzed ugyanezt a képernyőn?

Kovács Patrícia: A színházban valóban biztonságban érzem magamat, itt baj nem ért még 7-től 10-ig - ezt szoktam mondani. Nekem ott a legjobb, otthon érezhetem magam. Filmezni mindig különleges dolog, de a színész máshogyan vesz benne részt. A színházi munkáimért (még akkor is, ha nem sikerültek annyira jól) abszolút felelősséget tudok vállalni, mert a részese vagyok az alkotófolyamatnak - főleg egy előadásnak, amikor már játsszuk. A filmben ezzel szemben megcsinálunk egy jelenetet, aztán azt összevágják, fényelik, hangot raknak rá, és mindig azt érzem, ha megnézek valamit, amit játszottam, hogy az én fejemben egy másik mozi pörög, mert nekem nem ezt jelenti. Mintha kicsit kívül lennék a dologban, akár egy világítási felület. A „Félvilág” volt az egyetlen olyan munka, ahol azt gondoltam, hogy ezért ki tudok állni én is teljes egészében. Egy másik szempontom pedig az, hogy a filmes csapatok, ha összejönnek, dolgoznak nagyon intenzíven két-három hónapot és utána szétszélednek. Nem alakulhat ki igazi kötődés egymáshoz. Nekem fontos, hogy állandóság is legyen az életemben.

Színdarabokban, filmekben, sorozatokban szerepelsz és tehetségkutató verseny zsűritagja is voltál már. Van még valami, amit eddig nem próbáltál, de szeretnél?

Kovács Patrícia: Nem, azt hiszem nincs, szerintem ez így már kerek, tényleg sok mindent kipróbáltam. Mindig azt gondolom, hogy ha jön az ember életében egy ajánlat, akkor azt meg kell próbálni, mert ha nem merném, akkor később folyton eszembe jutna, hogy mi lett volna, ha és én egyszerűen nem bírom azt az érzést. Sok olyan dolgot csináltam, amit tudom, hogy már nem fogok többet. Jó tanulási lehetőség volt, érdekes kaland, de nem több az életemben.

Decembertől láthatjuk a TV-ben a legújabb sorozatodat, mely a „Korhatáros szerelem” címet kapta. Azt mesélted róla, hogy szerinted olyan témákkal foglalkozik, amelyekről érdemes beszélni. Mit árulhatsz el róla, milyen kérdéseket jár körbe?

Kovács Patrícia: A sorozat egy 39 éves 3 gyerekes anyukáról szól, aki beleszeret egy 25 éves fiúba, ami nagy korkülönbség a nő javára. Ami mindenképpen érdekes szerintem és sok mindenkit foglalkoztat, hogy azt valahogyan könnyebben elfogadjuk, ha egy fiatal nő mellett van egy idősebb férfi, de fordítva ez valamiért furcsa az emberek szemében. Emellett rengeteg dolgot felvet arról, hogy milyen egyedülálló anyaként gyerekeket nevelni. Van egy különlegesen érdekes viszonyom a filmben Bánsági Ildikóval, aki a volt férjem anyukája és sokat segít nekem. Úgy érzem, ha az emberek megnézik, akkor azt fogják gondolni, hogy igen, ismerik ezt a sztorit: „nekem is van egy ilyen anyósom, én is egyedül vagyok a gyerekeimmel, szerettem már bele valaha valakibe, aki nem volt elfogadott társadalmilag.” Több része is van ennek a történetnek, amiben sok karakterrel lehet azonosulni és szerintem ezt a nézők szeretik. Azt látom, hogy egyre több sorozatot nézünk mi is. Amikor a „Válótársak”-at forgattam, akkor megéreztem, hogy iszonyatosan fontos az embereknek, mert egyszerűen ad egy rendszert a nappalijukba, hogy bizonyos napokon leülnek a TV elé és kötődnek hozzá.Milyen munkáid lesznek még az idei színházi évadban?

Kovács Patrícia: Elkezdjük januárban próbálni Znamenák István rendezésében John Osborne „Dühöngő ifjúság”-át, Szabó Kimmel Tamással, Ötvös Andrással és Járó Zsuzsával. Ez egy elképesztően szép és fontos darab, szintén egytől egyig zseniális szerepekkel. Tavasszal pedig szintén az Orlai Produkciós Irodánál Dömötör András rendezni fog egy kvázi improvizációs előadást, az összes ide tartozó színésszel Máté Gábor volt tanítványai közül.

következő előadások

2017.11.05. (19:00)

2017.11.14. (19:00)

2017.11.16. (19:00)

stáb

dramaturg - Kárpáti Péter

zene - Lázár Zsigmond

jelmez - Zeke Edit

díszlet - Valcz Gábor

grafika - Csáfordi László

rendező munkatársa - Skrabán Judit

rendező - Novák Eszter

producer - Orlai Tibor

szereplők

Kovács Patrícia

Szabó Kimmel Tamás

Takács Kati

Gazsó György

Tóth Ildikó

Fillár István/Kerekes József

Szabó Irén

László Lili

Hevesi László

Madácsi István

Gecse Noémi

 Fotók: Dancs Enikő Bianka Photography 

 (Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)