A csodákhoz való viszonyunkról tart elénk tükröt a Jupiter holdja

Június 8-án mutatták be Magyarországon Mundruczó Kornél legújabb filmjét, a Cannes-i Filmfesztivált is megjárt Jupiter holdját. A történet egy menekülő fiú és egy hitevesztett, cinikus orvos barátságán keresztül a hit, a csodák, és a megváltás kérdéseit feszegeti, melyhez lélegzetelállítóan látványos képi világot társít. A Budapesten játszódó film főszereplői között olyan színészekkel találkozhatunk, mint Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Balsai Móni vagy Cserhalmi György. A Kultúrjunkie Blog Szerkesztősége a bemutató után Mundruczó Kornél rendezővel, Wéber Kata forgatókönyvíróval és Petrányi Viktória producerrel beszélgetett.

„Az egész történet több oldalról indult.” – kezd el mesélni Mundruczó Kornél. „A nagypapám egy ortodox lelkész volt, a nagymamám és a szüleim hívő emberek − a magam módján én is az vagyok. Nagyon sok angyalábrázolás és ikon vett körül, láttam ezeket a pillanatokat, hogy vannak szárnyas angyalok. Ez benne is maradt a fejemben: Lehetséges, vagy sem? Aztán elolvastam Alekszandr Beljajev A repülő ember című regényét fiatal kamaszként és ott kifejezetten emlékszem a lelkületemre, miközben olvastam. Azon gondolkodtam én magam is, hogy elhiszem-e ezt a dolgot, vagy sem. Ez egy jó könyv, vagy egy rossz könyv? Ez méri meg bennem, hogy még vagyok-e annyira naiv, ártatlan, vagy gyermeki, amikor hittem a Télapó létezésében, vagy már nem. Nagyon tetszett, hogy ez a film ezzel játszik. Azt hiszem, hogy ezt teszi oda a néző elé: Tessék, Te mit reagálsz rá? Elhinnéd, vagy sem? Eltávolítod ezt a dolgot, vagy nem? Ez a fenomén volt a kiindulási pont.”  - emlékszik vissza a rendező. „6-8 évvel ezelőtt, megírtuk A repülő ember című filmet,  a Beljajev regényéből, ami egy angliai csodagyerekeket képző intézetről szólt, ahol aztán ezeket a gyerekeket elkezdték munkára fogni. Ezt a forgatókönyvet – amit egyébként én nagyon szerettem – még a Fehér isten előtt készítettük, de nem találtunk finanszírozást rá. Annak a dühéből, hogy nem tudtuk megcsinálni, született a Fehér isten. De valahogy ezt a fenomént, hogy valaki repül, nem bírtam kiverni a fejemből, le akartam filmezni, ez nyit meg egy csomó olyan dolgot, ami számomra fontos. Az Antwerpeni Operának Franz Schubert Téli utazásához egy filminstallációt készítettünk egy menekülttábor mindennapjairól, mert szerintem az úton lévő ember képe a Téli utazás dalciklusához kapcsolódik. Ennek okán eljutottunk Bicskére, ahol körülbelül két hetet forgattunk a menekültekkel. Engem ez nagyon megérintett személyesen, és sokat gondolkoztam utána. Aztán ez a két dolog összeállt, hogy A repülő ember történetét helyezzük bele egy ilyen menekült-közegbe. Ezt azért fontos elmondanom, mert ez két évvel a krízis előtt volt, hiszen mi 2013-ban forgattuk, és csak 2015-ben ért utol bennünket a „válság”. Ekkorra a forgatókönyv már kész volt, az volt az első oldalára, a borítólapra írva, hogy ’a nem olyan távoli jövőben’. Ez egy istenkereső film, azt gondolom, hogy Nietzschének ilyen értelemben igaza volt abban, hogy az Istent megöltük. Van helyette sikerünk, pénzünk, jólétünk – de van egy réteg, akinek semmije sincs, csak Istene. Ha ez a két réteg találkozik, az nagyon messze áll egymástól. Az erre való kérdések és válaszok dialektikája határozza meg szerintem a kort, amiben élünk. Milliomosok vannak, és szörnyen szegények; robbantásig hívők és ateisták – ezek egy olyan széttartó világot eredményeznek, ahol az a vágy, hogy valaki bárcsak repülhetne, érdekes gondolattá tud válni.”  A film forgatókönyve jóval az európai menekültválság elhatalmasodása előtt elkészült, azonban mire mozikba került, a probléma igen égetővé vált. „Ez egy kicsit - angol kifejezéssel - „name of the game” helyzet, szóval tudtuk, hogy így lesz, de nem örülök neki. Sose csináltam ilyen filmeket. Nem szeretem a „Zeitstück”-öt sem a színházakban, nagyon közvetlenül, egy adott pillanatra reflektálnak. Remélem, hogy sok ilyen csapdát kikerült a film és nem reflektál ennyire direkten. Szerintem az ideális néző az, aki a saját szabadságát meg tudja élni benne, magyarán nincsen bezárva a saját fejének börtönébe, hanem egyszerűen el tudja ezt a kérdést nézni a filmnek. Persze, provokatív film, igen. Ebben a pillanatban meg még inkább az. De a művészet provokáció. A jó művészet pedig végtelen provokáció, mert a legalapvetőbb, legegyszerűbb kérdésekre kérdez rá: Meg van még az ártatlanságod? Vagy már elvesztetted?” – mondja Mundruczó Kornél. „Azt tudtuk, hogy ez egy kimondottan „risky” film, nagy kockázatot vállalt és nagyon provokatív sok elemében. Szerintem ilyen értelemben célba ért és azt gondolom, hogy ez valószínűleg egy hosszú-életű film lesz. Szerintem nem is feltétlenül most kezdődik az élete, lassabb lefolyású lesz. De ezt a filmet akartuk megcsinálni, minden idegszálunkkal, sejtünkkel és tudásunkkal 3 évig, nagyon mélyen. Úgy gondolom, ennek kell, hogy legyen valami hitele.” „Húsz éves munkaviszony áll a hátunk mögött Kornéllal, tehát nem úgy kerül egy projekt az asztalomra, hogy először látom, és azt gondolom, de jó lenne megcsinálni.” – meséli mosolyogva a film producere, Petrányi Viktória. „Rengeteg beszélgetés és közösen eltöltött idő előzi azt meg azt, hogy mi lesz a következő közös munkánk. Volt egy olyan pillanat hat-nyolc évvel ezelőtt, amikor Kornél azt mondta, hogy szeretne filmet csinálni egy repülő fiúról, aki egyben bevándorló is. Ennek kapcsán sok mindenről kezdtünk el beszélni: kortárs problémákról és az akkori európai kihívásokról. Abban az időben a migráns krízis még csak az előszobájában volt a mostani valóságához képest. Azt gondoltam, hogy ez rettentő izgalmas kérdés, mert valami itt közeleg, amiről még nem is tudjuk felmérni, hogy mekkora. Legnagyobb meglepetésünkre azzal szembesültünk munka közben, hogy beigazolódni látszott az, amiről beszéltünk. Ekkor már nagyon élő problémákkal kellett küzdeni. Félelem semmiképpen sem volt bennem a téma miatt. Úgy hiszem, ha az ember kortárs művészetet csinál, annak mindig ez a kihívása, hogy az embereket mennyire érinti meg és készteti gondolkodásra a jelenük. Azt gondolom, hogy ez semmiképpen sem aktuálpolitikai film, soha nem akartunk a migráns kérdésről pro-kontra beszélni. Egy lenyomatáról van szó Európának, sokkal inkább azt feszegettük, hogy van-e még valamilyen csoda, vagy közös hit, ami összeköt minket. Erre próbáltunk gombot varrni, tehát az aktuálpolitikai jelentősége számomra nagyon kicsi.” Wéber Kata forgatókönyvíró elmondta, hogy szerinte a film óriási kockázat volt, amit egyedül nem vállalt volna. „Nehéz bizonygatni, hogy ez a film tényleg nem akkor készült, nem ez volt a jellemző a világra akkor, mikor a történet megfogalmazódott bennünk, más hangulat uralkodott még Európában. Aryan eredetileg egy orosz fiú lett volna Angliában. A bevándorló tematika persze már akkor is megvolt benne, pont ez volt az érdekessége. Egy idegenről szólt, mint a vámpír a Drakulában, vagy Frankenstein szörnyetege. Arról beszélt, hogy messze a határainkon túlról jön valaki, aki tud valamit, amivel nekünk kezdenünk kell valamit.  Kornél könyv-élményéből indult el a történet, azzal, hogy mit lehet kezdeni a repülő fenoménnel. Az volt az ötletünk, hogy ellentétbe állítjuk ezt a hitehagyott világot, amiben most élünk, a főszereplő fiúnak ezzel a képességével. Tulajdonképpen egy csodáról szóló filmet szerettünk volna készíteni. Létezhet-e a mai világban csoda? Mit jelent, mit gondolunk róla? Sok év alatt, sok útja volt ennek a történetnek, hogy a most látható filmmé válhasson. Nem mindig volt ennyire aktuálpolitikai jelentősége. Amikor megéreztem ezt a vetületét, tartottam is tőle, és azt is látom, hogy ennek megvannak a következményei, de bátornak lenni jó!”

A Jupiter holdja számos kérdésben állít minket kihívás és gondolkodás elé, az alkotók szerint nehéz lenne egy-egy monumentumot kiemelni fő mondanivalóként. „A film egyik monológjának a részlete az a sor, hogy az emberek elfelejtettek felfelé tekinteni − számomra az egyik legfontosabb rétege itt kezdődik a dolognak. Rettenetesen sűrű, megreccsent valóságban élünk minden tekintetben, rengeteg dologra új válaszokat kellene keresnünk. Van-e egy ilyen világban kapcsolódásunk egymáshoz és a transzcendenshez, vagy egyfajta isten létezéséhez (nem valláshoz értelemben). A másik, ami szerintem nagyon fontos, hogy végső soron egy barátságban, két ember közötti kapcsolatban megtörténhet a csoda. A csoda nem a repülés, hanem az, hogy kiállok a másikért. Számomra az orvos és Aryan története éppen erről szól. Ha egy gondolatot kellene választanom, amit szeretnék, hogy a nézők hazavigyenek magukkal, az a felelősségvállalás és az egymásért való kiállás lenne – hiszen ezzel alkotunk csodát.” – foglalja össze Petrányi Viktória. A csodák meglétét és a hitet emeli ki Wéber Kata is. „Hiszünk-e abban, hogy az ember nem pusztán hús, vér és ösztönök, hanem van-e köze valamilyen nagyobb, spirituális dologhoz? Van-e isteni természete – és itt nem egyházi értelemben vett istenről beszélek. A történet legelső magja az, amit magában hordozott, hogy hiszünk-e még a csodákban, mi a viszonyunk vele? Ez a cinikus világ, amiben élünk, ez az ezer féle identitás, amiben bárki megmártózhat egy pillanatig, hogyan válaszol ezekre a kérdésekre.”

Mundruczó Kornél annak örülne, ha megjelenne a filmben az, hogy a világban, amiben létezünk, az az emberek vágya, hogy valahol, valaki szabadítson ki minket. De ez a káosz, ez a zuhanás, amit a Jupiter holdja bemutat, a mi korunk tulajdonképpen, amiben élünk. „Vannak-e, létezhetnek-e csodák, ennek a teljesen naiv, gyermeki kérdése foglalkoztat. Vagyis, hogy van-e kiút – szerintem kell, hogy legyen. Úgy hiszem, ilyen „exit” a művészet is és egyáltalán mindenfajta fórum és diskurzus, ami ezeket újra megkérdezi és talán segít tájékozódni. Én – abszolút naiv módon – azt gondolom, hogy ezeknek van értelme. Ha nem ezt gondolnám, nem ilyen filmeket csinálnék.” – mondja mosolyogva. A film forgatókönyvét Mundruczó Kornél és Wéber Kata közösen jegyzik. „Ez egy kollektív műfaj, senkinek a munkáját nem lehet kevésbé fontossá tenni, hiszen, ha nem szeretné mindenki ugyanannyira, akkor valami hibádzik. Sok éve dolgozunk együtt, leginkább színházban és operában. A Fehér Isten volt az első közös filmes munkánk. A színházban ez sokkal rugalmasabb, a próbák során csiszolódhat az előadás improvizáció révén. Egy film esetén sokkal hagyományosabban működik a dolog, hamarabb kell valamilyen végeredményre jutni. Az írás több hónapos munka eredménye, amikor egyetlen témából kiindulva (jelen esetben a csoda) elkezdünk történeteket, motívumokat keresni és összegyűjteni, majd ezeket kikristályosítani egy történetszállá. Persze van világnézeti különbség köztünk, de ezt kifejezetten élvezzük. Ezúttal olyan filmet próbáltunk csinálni, ami mindenkihez szól, de kérdéseket is feltesz mindenkinek. Sokat beszélgettünk, és azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy felmutassunk egy helyzetet erről a káoszról, amiben élünk (és amiben nagyon sok válasz lehetséges). Ez a film egy olyan emberről szól, aki próbatétel elé kerül, és eldől, hogy mit választ. Ha voltak vitáink, akkor ehhez kapcsolódtak, hogy mi fejezi ki legjobban ezt a próbatételt, mivel tudnánk ezt legjobban megfogalmazni.” – válaszolta Wéber Kata arra a kérdésre, hogy megnehezítette-e a történet megírását a közös munka, vagy az eltérő vélemények.

„Számomra tulajdonképpen ez egy természetes dolog. Sohasem írtam egyedül semmit. Én mindig valakivel együtt írok forgatókönyvet. Valakinek a világa mindig meghatározza tulajdonképpen a filmeket, amiket készítünk. Az utóbbi években, mind a színházban és operában, mind a filmekben Katával dolgozom. Természetesen én és Petrányi Viktória producer is mindig jelen vagyunk minden fázisban, de ezek valamennyire Kata történetei. A Fehér Isten című film, a Látszatélet és a Demencia színdarabok és a Winterreise installáció is tulajdonképpen az ő világa és mi nagyon szeretjük ezt. Természetesen nagyon sok véleményünk van róla, és kérjük, hogy egy-egy fordulat másképpen legyen. Katában azt szeretem, hogy van benne egy Molnár Ferenc-i lélek és egy nagyon vizuális író. Nagyon sokszor ír olyan jeleneteket, amik a mondatok között vannak és nem csak a dialógus viszi előre a történetet. Én is egy elég vizuális rendező vagyok általában, ez azt is fémjelzi, hogy a forgatókönyvek már hatalmas vizuális arzenált hivatottak megjeleníteni és el is várják egyébként a filmtől, hogy szélesvásznú legyen és „cinema” legyen a szó legszentebb értelmében.” – fűzi hozzá a rendező. 

A film sokáig a Felesleges ember munkacímen futott, azonban az alkotók egy idő után elkezdték érezni, hogy ez nem feltétlenül a helyes üzenet, illetve az angol fordítás („superfluous”) sem egyenértékű a magyar megfelelőjével. „A címnél mindig figyelembe kell vennünk azt is, hogy külföldön hogyan tudna működni. A Fehér Istennel például sok gondunk akadt, mert sok országban nem lehet az Isten nevét címbe foglalni. Szerettük ezt a paradoxont, a konfliktust, amit ezek a címek felvetnek. A Felesleges ember munkacímben is. Van-e felesleges ember? Fehér-e az Isten? De nagyon fontos, hogy más kultúra szemével is lássuk azt, amit csináltunk.” – avat be minket Wéber Kata a címválasztás műhelytitkaiba.

Mundruczó Kornél hatalmas Római Birodalom fanatikus, a Jupiter szó önmagában is nagyon tetszett neki. „Amikor Jancsó Dávid kollegám, aki vágta a filmet, kérdezte, tudom-e, hogy a Jupiter negyedik holdja Európé, akkor nagyon megörültem, mert ez egy európai film. Azt éreztem, hogy ezt jobb, ha jelezzük, tehát egy nagyon itteni, vagy mostani krízisnek az eredménye, lenyomata.” 

Felmerülhet a kérdés, hogy ki a történet főszereplője, Aryan, Stern doktor, vagy László, a rendőr. A rendező szerint „Aryan inkább egy tükör, én annak élem meg. Azt éreztem, hogy engem kérdez, beszélnem kell hozzá, ő hallgat és valamit mutat, amit fel kell fedeznem. Szerintem az orvos és a rendőr karakterei a film főszereplői. Tulajdonképpen egy figurát választottunk ketté. Úgy gondolom, hogy ők nagyon tipikus figurái a mai Magyarországnak. Hozzáteszem, ez bennem is megvan – tehát nem távoli figurák. De egy extrém helyzetből indulnak mindketten. Lászlóban az a saulus-paulus - addig kergetem, amíg el nem kezdek hinni benne archetípusa nagyon igaz és szerintem most inkább a kergetés kora van egyre dühödtebben és paranoiásabban minden oldalról. Majdnem azt mondhatom, hogy politikai oldaltól függetlenül bődületes indulatokkal kergetjük és akarjuk kiirtani és megsemmisíteni, amiben tulajdonképpen hinnünk kéne. Az orvos karaktere nagyon közel áll hozzám, őszintén. Azt érzem, hogy ez a valós lecsúszásnak a sármja, egy teljesen amorális, szétcsúszott, korrupt, mindenében szeretetképtelen és hamis embernek egy nagyon ismert, sármos figurája Stern, akit szeretni szoktunk Magyarországon. Az az igazság, hogy ő egy létező, és majdnem hogy moralitást képviselő figura: tulajdonképpen semmije nincs, csak a szellemessége. Lehetőséget adni egy ilyen karakternek (tulajdonképpen mindkettőnek), és nem leszámolni velük ez egy igazán izgalmas játék volt nekünk. A szeretetképtelen Sternből egy pillanatra szeretni képes embert csinálni, vagy amikor László másodszorra emeli fel a fegyvert és azt nem süti el – ezek számomra fontos pillanatai ennek a filmnek.”

A film végén egy snittet láthatunk bújócskázó gyermekekről, amely Wéber Kata szerint a film egyik legfontosabb momentuma. „Az utolsó jelenet azt szimbolizálja, hogy nincs kérdés, soha, sehonnan ilyen értelemben. „Aki bújt, aki nem, jövök!” Sem az Isten, sem az Élet nem kérdez minket az életünk nagy változópontjain, hanem megfordul, és nekünk tudnunk kell reagálni rá, ezekben vagyunk megmérve. Ilyen értelemben ez egy nagyon egyszerű logikája van a filmnek: Mi lenne ha? Te mit tennél, ha…? Van benne egy játékosság.” – összegzi Mundruczó Kornél.

stáblista

rendező - Mundruczó Kornél

forgatókönyv - Wéber Kata

producer – Petrányi Viktória

operatőr - Rév Marcell

vágó - Jancsó Dávid

zene - Jed Kurzel

látványtervező - Ágh Márton

executive producer - Gyárfás Eszter // Berkes Júlia // Sós Judit

szereplők

Stern - Merab Ninidze

Stern magyar hangja - Bálint András

Aryan - Jéger Zsombor

László - Cserhalmi György

Vera - Balsai Móni

mentős - Mészáros Máté

rendőr - Bede-Fazekas Szabolcs

Musi - Valázsik Lajos

Zentai - Haumann Péter

Pincér - Mucsi Zoltán

György - Birkás Ákos

Bárándy - Terhes Sándor

Fotók: Dancs Enikő Bianka Photography 

Forrás: InterCom

 (Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)