Ajánló: „Trió” a Mozsár Műhelyben
2017. május 25. írta: Barna Borbála

Ajánló: „Trió” a Mozsár Műhelyben

2_3.jpg

Május 18-án először csendültek fel egy különleges szerelmi háromszög hangjai a Mozsár Műhelyben, ugyanis Gazda Bence, Rohmann Ditta és Tallián Mariann ezen a napon mutatták be Csikós Attila „Trió” című darabját. A Kőváry Katalin rendezésében színpadra állított egyfelvonásos előadás egy vonóstrió szerelmi kálváriáját meséli el nekünk a zene segítségével.  

Juliette szereti Brúnót, ahogyan Anna is. Brúnó szereti Juliette-et és Annát is. Brúnó és Juliette házasok. Ők hárman egy vonóstrió tagjai. Így indul ez a keserédes történet a Mozsár Műhely színpadán, s már a darab elején világossá válik számunkra, hogy ez a történet nem érhet mindenki számára boldogan véget. A szerelmi háromszög szálai a próbateremben szövődnek a szemünk előtt, hol valamelyik szereplő egyszemélyes monológjaként, hol pedig párbeszédként. Megtudjuk, hogy hogyan talált egymásra a házaspár, ahogyan azt is, hogy mi vezetett a férj hűtlenségéhez. Bár kézenfekvő lenne a férfit és szeretőjét bűnösnek kikiáltani, mégsem nevezhetjük őket negatív karaktereknek. Ebben a történetben mindenki a boldogságát és a szerelmet (sőt, talán egy kicsit önmagát is) keresi, ezt pedig nem lehet mindig egyszerű utakon megtalálni. S mivel a darab zenészekről szól, a magánéleti drámát akarva-akaratlanul is áthatja a zene, szinte összefonódik azzal.1_2.jpgA Dőry Virág által megálmodott díszlet az egyszerűségre törekszik, nem vonja el a figyelmünket a szereplőkről és a zenéről, ugyanis ez az előadás egyszerre koncert és színdarab is. Ez a különleges műfaj az apropója a nem mindennapi szereposztásnak is: egyikük (Tallián Mariann) a színészet után most a zenébe is beleveti magát, míg a másik két zenész (Rohmann Ditta, Gazda Bence) kipróbálhatja magát színészként is a darab során.

Bár színészként nem minden jelenetben szerepelnek mindhármuk, a zene által (akár csak a háttérben) mindegyikük végigkíséri a darabot.

„A darab egyértelműen színházi megvalósításra íródott, viszont rengeteg pontos zenei utalással. Ahhoz, hogy az általam kutatott kiegyensúlyozott multidiszciplinaritást képes legyek megteremteni az előadással, szükséges a zenei réteg autonómiájának biztosítása. Szerencsére erre a szövegkönyv kiváló alkalmat is ad. A 9 jelenet dramaturgiája szinte zenei szerkesztésű szimmetriával bír.” − nyilatkozta az előadás zeneszerzője, Gryllus Samu.

A vonóstrió tagjai mind szerelmük és szenvedélyük rabjai. A kérdés már csak az, hogy egyáltalán mi is az igazi szerelem számukra? Egy másik ember, vagy a zene?

színlap:

Brúnó - Gazda Bence (hegedű)

Juliette - Rohmann Ditta (cselló)

Anna - Tallián Mariann (hegedű)

zene - Gryllus Samu

díszlet-jelmez - Dőry Virág

rendező - Kőváry Katalin

 

következő előadás:

2017. május 25. 19:30

2017. május 30. 19:30

 

fotók – Mozsár Műhely

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr2112540711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása