2017. április 25. írta: Barna Borbála

Száz szónak is egy a vége: „Aki egyszer budapesti volt, az örökre az is marad”

"100 Szóban a Város" a Mozsár Műhelyben

Első hallásra talán nehéz lehet elhinni, hogy mindössze száz szóban kifejezhető mindaz, amit Budapest jelent nekünk. Vagy az a rengeteg boldogság, szomorúság, siker és kudarc, amit itt éltünk át. Ám a „100 szóban Budapest” pályázat résztvevői vállalták ezt a kihívást, s ebben a rövid terjedelemben is hatásosan, viccesen, néhol keserédesen megfogalmazták érzéseiket és élményeiket, melyek a városhoz kötik őket. Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor pedig úgy döntött, színpadra állítja ezeket a történeteket. A Kultúrjunkie Blog a „100 Szóban a Város” bemutatóján járt április 22-én a Mozsár Műhelyben.„Ha egyszer felköltözöl, többé nem akarsz majd hazajönni.” – mondogatta anyukám, mikor Budapestre jelentkeztem főiskolára. S ahogy az anyáknak általában mindig, az enyémnek is igaza lett. A fenti beszélgetés óta eltelt hat évben felköltöztem a fővárosba, majd egy időre hazatértem. Aztán visszaköltöztem Budapestre, újrakezdtem. Munkákat és albérleteket váltottam, több kerületet is az otthonomnak nevezhettem egy időre. Bár én sosem leszek „igazi”, született budapesti lakos, és mindig hiányzik az otthonom is, nem tudok elszakadni innen. Ilyen szövevényes, szép, néha nehéz, de csodálatos számomra a budapesti élet. Hogyan is lehetne ezeket az érzéseket megfogalmazni száz szóban? Hogyan tudná egy-egy rövid írás átadni azt, amit az emberek erről a városról gondolnak? És egyáltalán, ezekből hogyan készülhet előadás? – Ezeken a kérdéseken gondolkodtam, mikor a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozat keretében megvalósult „100 Szóban a Város” bemutatójára indultam.Azt kell, hogy mondjam, Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor előadása minden várakozásomat felülmúlta. A két színművész kiválogatta az elmúlt évek legjobb pályázatait, melyeket összefűztek egy sajátos, prózai és zenés részeket felváltva felsorakoztató stand up műsorrá. A teljesen amatőr szerzők által írott rövid, de annál több mondanivalót és érzést kifejező történeteken keresztül felelevenedik a nézők előtt a budapesti életérzés. Mert igenis van ilyen. Vannak dolgok, amiket csak azok értenek igazán, akik már éltek itt, akár csak egy rövid ideig. Dolgok, amelyeken mosolygunk, bosszankodunk, nevetünk. Dolgok, amelyek szinte már fogalmakká váltak itt, Budapesten – mi pedig elég, ha csak egymásra nézünk, s mind értjük miről van szó.Számomra ilyen volt ez az előadás. Egy képzeletbeli cinkos pillantás, amikor magamra ismertem egy-egy történetben, legyen az akár vidám, vagy szomorú. Ugyanis a „100 Szóban a Város” épp a kellő arányban és időzítéssel sorakoztatja fel egymás után az eltérő hangvételű írásokat. Hol dalba foglalva, hol apró jeleneteket kreálva keltik életre a színészek a száz és száz szavas életérzéseket, melyek feltárják a város megannyi apró titkát, amiket nem tudhat akárki. Csak aki egyszer már budapesti volt.